Ki teszi a siketeket fogyatékossá?
Néhány jelnyelv iránt elkötelezett jelnyelvi aktivista és szakember 2014 második felében megalapította a Magyar Jelnyelvtudományi Egyesületet, amely 2015. januárjától hivatalosan bejegyzett szervezetként kezdhette meg működését.
Magyarországon ma a jelnyelvet használó közösség adja a harmadik legnagyobb nyelvi kisebbséget. Tízből kilenc ember meglepődik ezen, sokszor még a tizedik ember is némileg hitetlenkedő vagy kérdő tekintettel reagál erre a kérdésre, holott ezt tényként kezeljük. Magyarországon szép számmal vannak siket és nagyothalló emberek, amit a 2011-es népszámlálás is alátámaszt, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal szerint összesen több, mint 8500 adatközlő vallotta magát siketnek, illetve legalább 60 ezer honpolgár nagyothallónak. Természetesen, nem derül ki, hogy hányan vannak azok, akik nem vallották be a saját érzékszervi fogyatékosságukat. Még kevésbé, hogy jelnyelvet használnak-e anyanyelvként vagy a mindennapi élet legtöbb színterén, mivel a népszámlálás céljára egységesített kérdőíven az anyanyelveknél a magyar jelnyelv nem szerepelt opcióként, ám egyéb kategóriában fel lehetett azt tüntetni. Kérdéses, mennyire következetesen jártak el a kérdezőbiztosok ebben az esetben. Így csak sejtjük, hogy a hallássérült közösségből legalább tízezren ismerik és használják a magyar jelnyelvet, ezen felül pedig évről-évre egyre nagyobb számmal sajátítják el a hallók ezt a nyelvet, így az ő számuk is növekszik.
A nyesten számos cikk jelent már meg a magyar jelnyelvről, annak egyes jelenségeiről, illetve arról, hogy kik azok, akik ezt a fantasztikus nyelvet használják, így az oldal rendszeres olvasói számára talán ismerős lehet a jelnyelv. A magyarországi siketek a hallásuk kiesésével a környező világ észlelésének feldolgozására, a gondolataik kifejezésére és szándékaik közlésére alapvetően a magyar jelnyelvet sajátítják el nyelvként. A magyar jelnyelv – mint minden más nyelv a használói között – a magyar siket közösség számára nemcsak a kommunikáció eszköze, hanem tulajdonképpen a siket közösség definíciós jegye is.
(Forrás: Wikimedia Commons / ŠJů / CC BY-SA 3.0)
A siketség fogalma az elmúlt évezredek orvosi hagyományainak köszönhetően elsősorban és sokáig egyedül a hallás hiányával volt azonosítható, és ez a nézet az elfogadottabb és elterjedtebb ma is. Egy másik nézet viszont az orvosi hagyományokat tudomásul véve – ám nem feltétlenül elfogadva – kulturális antropológiai megközelítéssel él, amelyet bizonyos szempontok szerint a szociológia, a pszichológia, a kognitív tudományok, a nyelvészet és a jog is támogat.
A kulturális antropológiai megközelítés az előbb említett patológiai megközelítéssel ellentétben a siketséget egy alapállapotnak tekinti, amely önmagában is megáll. Ebben a közegben nem a hallás hiánya jelenti a tényezőt, hanem éppenséggel az az állapot, melyben a hallás mint érzékszerv eleve nem játszik szerepet: ha valaki siketnek születik, az eleve nem úgy éli meg a hallás hiányát, mint amit elveszített, hanem mint egy eltérő létezési módot, amelyben hallás nélkül is jól elvan. A maga létezésén belül alakít ki olyan módszereket, amelyek révén ugyanúgy képes részt venni egy társadalom életében, mint a hallók.
(Forrás: Wikimedia Commons / Deutsche Fotothek, Roger & Renate Rössing / CC BY-SA 3.0)
A siketek pedig közösséget alkotnak. Magyarországon is így van, és ennek a közösségnek a generációkon átívelő fennmaradási ösztönét és erejét bizonyítja az, hogy az 1907-ben létrehozott Siketnémák Otthona ma Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége néven működik. Időközben az emberi jogokról való tudatos gondolkodás térhódítása magával hozta a fogyatékosság fogalmának az átrendeződését.
Régen a siketséget fogyatékosságnak tekintették, és sok helyütt még ma is annak tekintik: a siketeket pedig fogyatékosnak vagy fogyatékkal élőknek. Az azóta eltelt évszázad során ebben létrejött a fogyatékosságnak egy másik értelmezése is, amelynek a lényegét úgy lehetne a legjobban összefoglalni, hogy a fogyatékosságom tényét a társadalom alakítja ki. Vagyis a társadalom teszi a siketeket fogyatékossá: úgy épül fel, hogy másokhoz képest eleve kevesebb eséllyel indulnak neki az életnek.
(Forrás: Wikimedia Commons / Deutsche Fotothek, Roger & Renate Rössing / CC BY-SA 3.0)
Harc a jelnyelv elismeréséért
A siket közösség az elmúlt évszázad során a gyászosan emlékezetes 1880-i milánói kongresszus vívmányai ellen küzdöttek szakadatlanul. Ezen a kongresszuson ugyanis kimondták a résztvevők, hogy az oktatásban tilos a jelnyelv bárminemű alkalmazása, mivel gátolja a siket ember kognitív fejlődését. A siketek önszerveződésének így vált legfontosabb céljává a saját anyanyelvének elismertetése, elfogadtatása és teljes körű használata önálló jogon.
A fogyatékkal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 2005-ben történő ratifikációja megteremtette az alapot a magyar siket közösség számára, hogy elismertesse a magyar kormánnyal a saját anyanyelvüket. Ez 2009. november 19-én történt meg A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvény egyhangú elfogadásával.
(Forrás: Wikimedia Commons / Deutsche Fotothek, Roger & Renate Rössing / CC BY-SA 3.0)
A törvény természetes nyelvnek ismeri el a magyar jelnyelvet, annak használóinak csoportját pedig nyelvi és kulturális kisebbség státuszával ruházta fel, ezen kívül pedig előírja a bilingvális oktatás 2017-ben történő bevezetését. 2011-ben pedig az új Alaptörvényben a magyar jelnyelv a magyar kultúra részeként tűnt fel. Ha lehet így fogalmazni, a magyar jelnyelv státusztervezésének, tágabb perspektívából pedig a magyar siket közösség több mint egy évszázados küzdelmének a betetőzése volt ez.
2014-re pedig eljött az a pillanat is, amikor a magyar kormány támogatásával a MTA égisze alatt elindult a JelEsély-projekt a MTA Nyelvtudományi Intézet Többnyelvűségi Kutatóközpont vezetésével. Ez a nagyszabású projekt a magyar jelnyelv oktatási célú sztenderdizációját készíti elő, hosszú távon lefektetve a legszükségesebb alapokat a bilingvális oktatási rendszer kiépülésének.
Az újító szándékok
Ebben a nagyívű folyamatban tehát végül eljutottunk arra a felismerésre, hogy a magyar jelnyelv képviseletére, támogatására, kutatására, fejlesztésére mindenképpen szervezeti formába érdemes tömörülnünk. Így jött létre a Magyar Jelnyelvtudományi Egyesület.
Az egyesület megalapítása a magyar siketközösség és a magyar jelnyelv történetében mindenképpen jelentős fordulópont nem csak azon okból, hogy nem mindennap jönnek létre ilyen szervezetek, hanem abból is, hogy milyen szemlélet mentén alakították ki az alapítók az egyesület céljait, tevékenységeit és a belépési feltételeit. Magyarországon ugyanis ez az első olyan szervezet, amelynek a fókuszában nem a siketek, nem a hallássérültek, hanem maga a magyar jelnyelv áll, és ezt az újító szándékot megerősíti azzal, hogy igényt tart a tudományos tevékenységekben való részvételre és azok koordinálására egyaránt. Az egyesületbe belépni szándékozóval szemben pedig elsőként alkalmazza azokat a paramétereket, amelyeknek a siketség kulturális antropológiai szemlélete ad alapot: nem a hallásállapota szerint osztályozza őket, hanem jelnyelv ismerete, illetve a jelnyelvvel való szakmai kapcsolata alapján.
Az egyesület alapítói tehát nagyívű célokat fektettek le a szervezet alapító okiratában a magyar jelnyelv és az ezzel foglalkozó folyamatok, csoportok vonatkozásában. Ezzel minden jelnyelv, siketkultúra iránt elkötelezett és a siketközösség értékeit magáénak valló személy felé nyit, megteremtve számukra azt a lehetőséget, hogy kialakítsanak egy olyan széles merítésű szakmai közösséget, amely a magyar jelnyelvvel foglalkozik.
Milyen célokat tűzött ki az Egyesület az alapszabályában?
-
Elősegíti és megteremti a magyar jelnyelv országos szintű képviseletét, illetve kapcsolódási pontokat keres a határon túl élő és jelnyelvet használó közösségekkel.
-
Támogatja és együttműködést keres azokkal a csoportokkal, amelyek akár érdeklődésük okán, akár szakmai szinten foglalkoznak a magyar jelnyelvvel.
-
Sokoldalú együttműködést alakít ki a tudományos élet hazai és nemzetközi képviselőivel, a hazai döntéshozókkal.
-
Támogatja és elősegíti azokat a kutatásokat, amelyek a magyar jelnyelv különféle jelenségeire irányulnak, illetőleg megteremti azokat a feltételeket, amelyek mentén szakmai-tudományos együttműködések válnak lehetővé.
-
Különféle kulturális és szakmai tevékenységeket végez a nyelvi jogok és a társadalmi esélyegyenlőség területén a siketek, a nagyothallók és a magyar jelnyelv használói számára.
A siket közösség nem fogad be teljesen hallókat, még azokat sem, akik anyanyelvi szinten jelelnek. Jelnyelvi tudástól függetlenül a cochleáris implantáltakat még kevésbé fogadják be, mivel trójai falónak látják őket, ami titokban a siket közösség eltüntetésére tör a siketség felszámolásának ígéretével. De azt a magyar siket közösség javára lehet írni, hogy nyitni akarnak a nagyothallók felé. Szemben a német jelnyelvi közösséggel, ami még a posztlingvális siketektől is elzárkózik.
A fogyatékosság relatív és szubjektív. Ha valaki úgy érzi, hogy: köszönöm, de csak egy kisebb problémám van, akkor azt nem kell olyan súlyosnak tekinteni. A közösség pedig sok mindenért kárpótolhat.
Bár attól még figyelni kell a kommunikációs akadálymentesítésre is.