0:05
Főoldal | Rénhírek
Kevés eszkimó, sok fóka?

Kevés diák, sok tanár?

Kevesebb a diák és az iskola, mégis egyre több a tanár Lengyelországban, ahol az utóbbi öt évben 1 millióval csökkent a tanulók száma, 3000 oktatási intézményt zártak be, de 11 ezer új állást létesítettek pedagógusok számára – írta pénteki számában a Dziennik Gazeta Prawna című gazdasági-közéleti napilap.

MTI | 2012. február 26.

Az iskolákat üzemeltető önkormányzatok félnek ujjat húzni a tanárokkal, mert erős érdekvédelemmel rendelkeznek, és jogaikat külön jogszabály rögzíti.

A tanároknak nem kell tartaniuk a jövőtől, s ezt adatok is bizonyítják. Évente átlagosan 70 ezer pedagógus diplomázik, ennek ellenére nem ők vezetik a munkanélküliségi statisztikákat. A krakkói vajdasági munkaerő hivatal adatai szerint a helyi állástalanok alig 1,9 százaléka tanár.

Józef Chudy, a közép-lengyelországi Kłodawa polgármestere azt hangsúlyozza, hogy város diákjainak száma 18 év alatt 2,3 ezerről csaknem a felére csökkent, míg ugyanebben az időszakban 17 százalékkal nőtt a pedagógusoké. „A tanári állások fenntartása miatt az önkormányzatnak minden idei beruházásról le kellett mondania” – panaszolta a lapnak.

Más városokban a bezárt óvodák alkalmazottai számára magánóvodák létrehozását támogató külön pályázatokat indítanak az önkormányzatok, mert tartanak a tanároktól, akik elbocsátásukért fizetésük kilencszeresét is követelhetik.

A lap szerint a 38 milliós Lengyelországban jelenleg 668 ezer tanár tanít. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2010. évi adatai azt mutatják, hogy egy tanárra 10,5 tanuló jutott Lengyelországban, míg az OECD-átlag 16,4 volt.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!