Káromkodás Gömörben
Az illetlen kifejezések használatát gyermekkorunktól kezdve Mátyás király gömöri kiruccanásához kötjük. A mondóka maga is arra figyelmeztet, hogy időnként jobb, ha tartjuk a szánkat. Hát még mennyire érvényes volt ez, amikor a törvény keze is lesújtott a káromkodókra!
Zsupos Zoltán Gömöri káromkodások könyve című munkája hivatalosan tavaly jelent meg a Gömör-kishonti Múzeum Egyesület és a rimaszombati Patrióta kiadó gondozásában, a könyv kiadását a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatta.
A könyv két kötetben jelent meg, az első kötet a káromkodások használatáról írt tanulmány, illetve a káromkodások jegyzéke tölti meg, a második kötetben pedig a forrásokat találjuk meg: azokat a forrásokat, melyből a káromkodások származnak. De tényleg, honnan?
Gömör megye kincsei
A káromkodás kutatásának nehézségét az jelenti, hogy ilyen fordulatok, ha ki is csúsznak az ember száján, írásban már ritkábban jelennek meg. Különösen így volt ez abban az időben, amikor a káromlás még bűntettnek számított. (Eredetileg a káromkodás is elsősorban azt jelentette, amit ma a káromlás: az ember felett álló erők, elsősorban Isten szidalmazását.) Amikor azonban valakit éppen a káromkodás miatt citáltak bíróság elé, akkor a bírósági jegyzőkönyvekben kénytelenek voltak rögzíteni az elhangzott szavakat: éppen ezért a káromkodáskutatás legfőbb forrásai éppen a bírósági jegyzőkönyvek.
A vizsgált anyag a 17-18. századból, elsősorban Rozsnyóról és Rimaszombatról származik, de más gömöri települések is képviselve vannak. Mint az előszóból kiderül, a szlovák-magyar nyelvhatár a két város vonalában húzódott, attól délre magyarok, északra szlovákok éltek: közülük volt, aki beszélte a másik nyelvet is, volt, aki nem. Sajnos a gyűjtött anyagban csak magyar példákat találunk, és nincs említés olyan jelenségekről sem, amikor a a káromkodás kódváltással járt volna – azaz amikor szlovák beszédben magyarul vagy magyar beszédben szlovákul káromkodtak volna. Nem világos, hogy iylen adat egyáltalán nem fordult elő, vagy csak az anyaggyűjtés körén esett kívül.
Tömörített pitaval
Természetesen elsősorban a konfliktushelyzetek vezettek káromkodáshoz, a konfliktushelyzetek viszont egyéb, tetlegességig fajuló cselekményekhez is vezettek. Éppen ezért az első kötet 11.-től 66. oldaláig terjedő része, mely azt tárgyalja, hogy milyen körülmények között hangzottak el a káromkodások, teljesen olyan, mintha a bulvárlapok bűnügyi rovatának tömörített változatát olvasnánk. Eközben kirajzolódik előttünk a történeti Gömör mindennapjainak képe: nem éppen vonzó. Természetesen ez a kép óhatatlanul torz, ahogy a bűnügyi rovatok is mai világunknak csak egyik, nem éppen a legvonzóbb arcát mutatják.
(Forrás: nyest.hu)
A (gyakran az alkoholfogyasztástól nem függetlenül bekövetkező) verekedések, mulatozásnak induló veszekedések, a betörések és rablások, családi viták, féltékenykedés, házasságtörés stb. mellett talán meglepő, hogy ebben az időben már közlekedési balesetek is okoztak konfliktust. Ebben az időben még jelentős feszültségforrás volt a tilosban legeltetés, de a hitbéli eltérés is.
Könyvekről olvasna?
Az összegyűjtött anyag gazdagságáról elég annyit mondanunk, hogy csak a baszom a... kezdetű káromkodások sorolása a 95. oldaltól a 148.-ig terjed, számításaink szerint oldalanként 6-8 különböző káromkodással, ill. példákkal. (És a baszom az... kezdetűek még csak ezután következnek!)
A kötetet szórakoztató olvasmánynak is ajánljuk, a bevezető tanulmányt minden bűnügyirovat-rajongónak, a példatárat pedig elsősorban a régies nyelvű szövegek szerelmeseinek.
@Roland2: Valamelyest bizonyosan, hisz a magyarba már "közösül" értelemben került át (én legalábbis nem tudok róla, hogy valaha meglett volna a "nyom" jelentése a magyarban), így az átadó nyelvben is meg kellett lennie ennek. De persze ettől még nem feltétlenül volt vulgáris, csak a jelentés megléte biztos. Továbbá esetleg ha eredetileg nem is emberre, hanem csak állatokra használták (nem tudom, meg kellene nézni), akkor az megint csak nem feltétlenül vulgáris. A mai mongol nyelvekben mindenesetre nincs ilyen jelentése a szónak, török nyelvekben pedig nem tudom.
@bibi:
és ezzel vissza is kanyarodtunk az istenkáromláshoz. :)
Legalábbis a magyar nyelvű káromkodásról elég régen az a véleményem, hogy az leginkább valamilyen fordított imádkozás, avagy fohász. A káromkodásokban előforduló fogalmak szerintem valamilyen primitív vallási szint "szakrális" fogalmi rendszerébe tartoznak. Felemlegetésüknek máig van bizonyos mágikus-ráolvasás jellege. A káromkodás büntetése - egyházi oldalról - sokkal inkább a fenti lelki megnyilvánulások elleni fellépés, mint valami illedelmesség kierőszakolása.
@Roland2: Mármint elsősorban a szlengre gondoltam.
A (z egyes ) török vagy mongol nyelvekben a bas- (basz-, eredetileg "nyomni" jelentésű) szó kapott olyan vulgáris értelmet,mint a magyarba bekerült párja ?
@Szalakóta: de az sem világos, hogy mi számít „csúnyának". Ez nem csak a szövegkörnyezettől függ, hanem korról-korra is változik. Régente az istenkáromlás számított csúnya beszédnek, trágárságnak, ugyanígy az átkozódás (pl. betegségekkel, nyavalyákkal), meg nyilván a nemi aktusra utalás.
Ma viszont a származásra utalás számít tabunak (valakinek „a fajtáját" szidni), nem is feltétlenül nálunk, de nyugatabbra mindenképp - míg a konvencionális „csúnya szavak" nyilvános elhangzásáért ma legsúlyosabb esetben is csak ejnye-bejnye jár, mondván, hogy azok mindenki száján kicsúszhatnak. Ugyanilyen tabu valakinek a testi fogyatékosságát hangsúlyozni, sőt utalni rá. Vö. még fél évszázada is egyszerűen nyomorék vagy rokkant volt a testi fogyatékos, most meg már nem győznek egyre szépítőbb kifejezéseket találni rá, mert minden ilyen kifejezés sántít valamiben, hogy szóviccel éljek...
Csúnya szavak nélkül is lehet káromkodni, értsd: Istent szidni. A csúnya szavak, a trágár beszéd önmagában nem káromkodás, még akkor sem, ha másokat irritál.
Persze mások a csúnya szavak, a „bazmegelés", tehát amikor egyszerűen töltelékszóvá válnak a sértő szavak, meg más a káromkodás. Szó szerint istenkáromlást jelentett, de ez csak szűkebb környezete magának a trágár beszédnek (tehát nem csupán trágár szavaknak). Nincs éles határ – példákat talán nem kell írnom, hogy miért. :)
Ráadásul nem is feltétlenül kell csúnyán beszélni ahhoz, hogy sértés legyen valami. A „cifrázás" sem véletlenül alakult ki (köztük a ma is gyakori jelzős szerkezetek), annak is részben a szépítés volt a célja (már ha lehet itt ilyesmiről beszélni),. Csak az idők folyamán mindennek tompult az éle.
Egyébként érdekes kérdés, hogy egyes szavak (tehát egyszerű hangsorok) mitől lesznek „csúnyák". Önmagukban is azok, vagy csak azért, mert „csúnya dolgokra" utalnak?
Valamit itt tisztázni kéne: mi is egyáltalán a káromkodás? Sokan most azt hiszik (bocsánat, hogy leírom) a "kurva anyádat" egy közismert fajtája a káromkodásnak. A káromkodás sokkal inkább az, ha az Istenre, a szentekre, szent dolgokra mondunk csúnya, vagy ócsárló, becsmérlő szavakat. Ezek mint a szar, a kurva, a fasz, meg az ilyen sértegető kifejezések: kurva anyádat, baszd meg, nem káromkodások, obszcén, ronda, sértegető szavak, de messze nem káromkodás.