0:05
Főoldal | Rénhírek

Hogy kerülnek az iskolákba a tankönyvek?

Tanévkezdésre előreláthatóan ott lesznek a tankönyvek az iskolákban – mondta Szarvas-Ballér Judit, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének (TVOT) elnöke kedden az MTI-nek.

MTI | 2012. augusztus 9.

Azt mondta, sem a tankönyvkiadók, sem a tankönyvterjesztők nem jelezték, hogy fennakadás lenne a tankönyvellátásban, a kiadók pedig a napokban kezdték meg saját raktáraikból a tankönyvterjesztők kiszolgálását. A terjesztők tehát megkezdték a tankönyvek szállítását saját raktáraikba, és most készítik elő az augusztus végi iskolai tankönyvszállításokat.

Szarvas-Ballér Judit úgy fogalmazott, „nincs arról tudomásom, hogy bármilyen fennakadás vagy probléma lenne ebben a folyamatban”. A TVOT elnöke elmondta, hogy október 1-jétől a Könyvtárellátó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. lesz jogosult szerződést kötni az iskolákkal és a tankönyvkiadókkal, hozzájuk futnak majd be a megrendelések, egyúttal ez az intézmény juttatja el a tankönyveket az iskolákba. Rámutatott: a jogszabály szerint ehhez úgynevezett „terjesztési segédeket” is alkalmazhatnak.

Az elképzelések szerint a könyvtárellátó közbeszerzési pályázatot ír majd ki a terjesztés logisztikájára. A pénzforgalmat a könyvtárellátón keresztül bonyolítják majd, míg a könyvek kiszállítására és az iskolákkal való kapcsolattartásra a tervek szerint pályázatokat írnak ki.

A TVOT a könyvtárellátónak javasolta, legyenek garanciális elemek ebben a pályázatban, például az, hogy hároméves tankönyvellátási tapasztalata legyen az adott pályázónak. Egyelőre nem tudni, hogy a javaslatokat megfontolják, illetve elfogadják-e – tette hozzá.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!