0:05
Főoldal | Rénhírek

Hoffmann Rózsa az értékek követéséről

Az iskola, az óvoda és a kollégium működtetése közszolgálatnak és nem piaci szolgáltatásnak számít – mondta Hoffmann Rózsa csütörtökön Miskolcon.

MTI | 2011. szeptember 16.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára Megújul a tanügy – az új nemzeti köznevelési rendszer című országjáró körútjának első állomásán a pedagógusoknak tartott fóruma utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: ezzel a közszolgálattal a közösség, a nemzet javát akarják szolgálni, a cél pedig az, hogy az oktatás, a nevelés is segítsen az ország újjáépülésében.  Célként határozta meg azt is, hogy minden gyerek kibontakoztathassa képességeit.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány a közelmúltban fogadta el a köznevelésről szóló törvény tervezetét, ebben a koncepcióban sok olyan elem található, amely nemes hagyományokat elevenít fel; ezek bizonyították a neveléstörténet során, hogy a magyar oktatás „tud szárnyalni és erősödni, és jó lenni”.

Hoffmann Rózsa beszélt arról is, hogy természetesen „nem múltba merengő, konzervatív törvényt alkottak, hanem egy élő, friss, modern” jogszabályt, amely hangsúlyosan támaszkodik a magyar oktatás- és iskolaügy hagyományaira, értékeire.

Nem véletlen – mondta –, hogy nemzeti köznevelésről szól a törvény. Ezzel ugyanis azt hangsúlyozzák, hogy az iskola, az óvoda, a kollégium visszatér eredeti, klasszikus feladatához, a fejlődésben lévő gyerekek személyiségének formálásához, ez pedig a nevelés.

Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta az államtitkár, hogy több lesz a dolguk az iskoláknak, mint hogy csak matematikát, kémiát, fizikát tanítsanak, „a kis emberkék fejlődését” is segíteniük kell. Ebben szerepe lesz az erkölcsi nevelésnek, a hazaszeretetre, a családi életre, a rendre és „kitüntetően” a munkára való nevelésnek – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: „Ezeknek az értékeknek a követését elvárjuk a pedagógusoktól, a szülőktől és minden gyerektől.”

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (2):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
12 éve 2011. szeptember 20. 10:43
2 karesz57

Ezek Hoffmann meséi ' A magyar emberek mint rendes gyermekek hallgatják '

12 éve 2011. szeptember 18. 21:34
1 iphonedev

Baj csak akkor van, ha valamely pedagógus komolyan veszi Hoffmann hülyeségeit.