Hat figyelmeztetés azoknak,
akik külföldre mennének dolgozni
Nyugaton vállalna munkát? Jobban teszi, ha meggondolja, de legalábbis tudatosítja, milyen nehézségekkel kell majd szembenéznie.
Nemcsak Magyarországról mennek sokan külföldre dolgozni, hanem Oroszországból is. Igaz, a kivándorlás oka kissé más: míg a magyarok az Európai Unió által kínált szabad munkaerőpiac lehetőségeit használják ki, addig Oroszországból a multinacionális cégek helyezik át a gazdasági nehézségekkel küzdő országból értékes munkaerejüket olyan államokba, ahol nagyobb hasznukat tudják venni.
Ennek kapcsán a The Moscow Times című angol nyelvű oroszországi híroldal összeszedte, mire érdemes figyelniük azoknak az oroszoknak, akik külföldön akarnak munkát vállalni. Minden különbség ellenére ezek a figyelmeztetések a külföldi munkavállalás gondolatával kacérkodó magyarok számára is fontosak lehetnek, így érdemes elgondolkoznunk rajtuk.
1. Nyugat-Európa drága!
A cikk először is arra figyelmeztet, hogy az adók Nyugat-Európában magasabbak, mint Oroszországban: fizetésük közel fele mehet el adóba. Ne felejtsük el azonban, hogy a cikk elsősorban a kiemelt szakértőkhöz, vezető munkatársakhoz szól, akiknek viszonylag magas a keresetük. Akik Magyarországról mennének nyugatra, és olyan állást keresnek, amellyel a minimálbért kaphatják, a hazainál sokkal kisebb adóterhekre kell számítaniuk.
A cikk arra is figyelmeztet, hogy bár Moszkva gyakran szerepel a legdrágább városok listáján, ezek a listák az utazó üzletemberek költései alapján készülnek – Moszkva a moszkvaiak számára, különösen, ha lakással is rendelkeznek, kifejezetten olcsó: a tömegközlekedés például fillérekbe kerül. A magyarokat ebben a tekintetben is kevésbé lehet sokkolni: egy 2012-es felmérés szerint az átlagfizetéshez képest Budapesten legdrágábbak a vonaljegyek. Az összehasonlítást nehezíti, hogy Nyugat-Európában a jeggyel általában át lehet szállni (nem egy vonalra, hanem egy-másfél órára szól), míg Budapesten nem: valójában tehát a budapesti jegy nemcsak drágább, de jelentősen drágább!
2. Nyugat-Európában van munkamorál!
Az viszont az oroszokhoz hasonlóan a magyarok számára is elrettentő lehet, hogy nyugaton munka nem egy hely, ahova járunk, hanem valami, amit tényleg csinálunk. A késés úgyszólván ismeretlen, nincs teázgatás és pletykálgatás a konyhában. Az viszont a magyar munkavállalókat már nem lepheti meg annyira, hogy egyes munkahelyeken le vannak tiltva a munkához nem szükséges weboldalak, köztük a közösségi oldalak is.
3. Nem fog mindenki lelkendezni, ha megtudja, honnan jöttél
Az oroszoknak tudomásul kell venniük, hogy legtöbb munkatársuk nyugaton nem tud sokat Oroszországról, és amit a nemzetközi sajtóból megtudhat, annak alapján aligha lesz rajongója az országnak. Még kevesebben lesznek, akik jártak az országban, vagy oda készülnek.
Ugyanerre a magyar munkavállalóknak is fel kell készülniük. Igaz, őket a negatív Magyarország-kép nem lepheti meg annyira, elvégre pontosan tudják, miért külföldön kerestek munkát. Az igaz, hogy a nyugatiak Magyarországon több eséllyel jártak, de ez sem feltétlenül jelent könnyebbséget – gondoljunk csak a lehúzós éttermekre, mocskos vonatokra és működésképtelen pályaudvarokra és jegyautomatákra, idegen nyelven nem, de annál hangosabban beszélő honfitársainkra. Csak reménykedhetünk abban, hogy leendő munkatársaink ezt megúszták, de legalábbis nem ilyenek voltak a meghatározó élményeik Magyarországról.
4. A kozmopolitizmus nem az, amit gondolnál
A moszkvaiak városukat kozmopolitának gondolják, de persze Párizzsal, Londonnal vagy Berlinnel összehasonlítva közel sem az. Ugyanez igaz Budapestre is. De elég csak Bécsig elmennünk, hogy megtapasztaljuk, mennyivel sokszínűbb tud lenni egy város, mint amihez mi szokva vagyunk.
Persze a multikulturális környezetnek számos előnye van: azon kívül, hogy egy színesebb világban élünk, az emberek kevésbé hajlamosak annak alapján megítélni minket, hogy honnan jöttünk. Ugyanakkor arra se számítsunk, hogy őszintén érdekelni fogja őket, honnan jöttünk, és milyen ott az élet.
5. Verseny van!
Nyugat-Európában kemény verseny folyik: aki Oroszországban a tíz legjobb közé tartozik, az Nyugat-Európában örülhet, ha a legjobb száz vagy ezer közé bekerül. Nehéz kitűnni azoknak is, akik egész életükben helyben dolgoztak, hát még az újonnan érkezőknek!
Magyarországról nézve ez fokozottan igaz, elvégre kis ország vagyunk. Ismét emlékeztetnünk kell azonban, hogy az eredeti cikk elsősorban vezető szakembereknek szól. Ha takarítói, felszolgálói állást keresünk, akkor ez a hátrány nem érint bennünket. Ebben az esetben nem is igazán a helyiekkel kell megküzdenünk, hanem azokkal a bevándorlókkal, akik a mienkénél kevesebb pénzért nálunk is többet hajlandóak dolgozni.
(Forrás: Wikimedia Commons / Taxiarchos228 / FAL)
6. Sosem tudhatsz elég jól angolul
– vagy más nyelven. Még azok sem számíthatnak sok bókra, akiknek Oroszországban vagy Magyarországon lenyűgözőnek tűnik a nyelvtudásuk. Mindenkinek van egy kis akcentusa, ráadásul számíthatunk arra, hogy a különböző nyelvjárásokkal is meggyűlik a bajunk.
A cikk persze azzal ér véget, hogy ezek a nehézségek senkit ne riasszanak vissza, sőt ellenkezőleg: érdemes belevágni a kalandba, melyből feltétlenül gazdagabban térünk vissza: ha anyagilag nem is, de élményekben, tapasztalatokban biztosan gazdagabbak leszünk. Tegyük hozzá: ha lesz kedvünk egyáltalán visszatérni.
Lesz kedvünk, mert sok embernek még jelent valamit az a fogalom, hogy haza ...
"– Sőt inkább – felelt Rudolf –, én magam örökös satellite-je lennék nagysádtoknak, ha oly szerencsés volnék, hasonló honvágytól lelkesülhetni.
– Édes Rudolf – szólt komolyan Eszékiné, megfogva a gróf kezét. – Ön méltatlanságot követ el lelkén, midőn a legszentebb érzelmet megtagadja. S e szomorú tüneményt alig látni másutt, mint a mi köreinkben. Végignézek a páholysorokon, s öt-hat magyar főurat látok itt, kik állandóul itt laknak, itt vesztegetik el vagyonukat, és ami annál több, szellemüket; pedig mennyit használhatnának odahaza! Látja, én politikához nem értek, nem tudom, van-e valami szerepe főurainknak még Magyarországon. De azt tudom, hogy ha egy népet éppen azok hagynak el, akik leggazdagabbak, legnagyobbak, annak okvetlen szegénnyé és kicsinnyé kell lenni.
– Mások használhatnának még, asszonyom – felelt Rudolf hideg mosollyal –, de énnekem mi hasznomat vehetné még? Én hasznavehetetlen vagyok.
– Nem úgy, édes Rudolf, azt én jobban tudom. Én ismerem az életet, mert magam is régen élek. A mi fajtánk férfiai rendesen így szokták; tizenhat éves koráig gyerek, addig nincs róla mit beszélni; tanul jót, rosszat, összevissza; tizenhattól húszig ábrándozó, költői vagy legalábbis epedő szerelmes; húsztól huszonötig azután elmerül a világ minden örömébe, vad, gyönyörvadászó lesz, s mikor az évek végén már azt hiszi, hogy lábaival feneket ért minden élvezetben, akkor elkezd blazírt lenni, megtagadja szenvedélyeit, megtagadja szívét, még vére melegségét is; mosolyog, vagy még azt sem teszi; ha valamiféle szeretetről beszélnek előtte, illessen az jó barátot, asszonyt vagy hazát; játszik életével, mint unott játékszerrel, melynek nincs előtte nagyobb becse, mint egy citromhéjnak, melynek levét az utolsó cseppig kifacsarta; s ez tart harmincéves koráig, ekkor nyílik ki csak saját szívének világa, ekkor kezd el valóban élni, helyesen látni, igazán érzeni, ekkor lesz belőle emberbarát, hazafi, jó férj, egyszóval boldog ember. Lássa, Rudolf – és ön még nincs harmincesztendős."
de a Nyesten ilyesmit ne is várjunk.