0:05
Főoldal | Rénhírek

Hangról ismerik fel egymást a szurikáták

A szurikáták, az emberhez hasonlóan, képesek egymást hang alapján felismerni – fedezték fel svájci viselkedéskutatók a dél-afrikai Kalahári sivatagban végzett kísérletek segítségével.

MTI | 2011. október 18.

Ez a képesség eddig csak néhány főemlősnél volt ismert.

A szurikáták jól szervezett csapatokban élnek, és három kasztjuk van: az őrök, a vadászok és a dadák. Eddig úgy hitték, hogy az állatok ismerik fajtársaik hovatartozását, pontos kilétüket azonban nem. A Zürichi Egyetem kutatói most cáfolták e feltevést – tudósít a Die Welt internetes kiadása (www.welt.de) a Biology Letters című folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozva.

A Kalaháriban élő szurikátáknak egyesével ugyanattól az egyedtől kétféle hívóhangot játszottak le. A hangszórók két különböző helyen helyezkedtek el, ami a valóságban lehetetlen lett volna. Egy másik helyzetben két irányból különböző fajtársak hívóhangjait játszották le a kutatók.

Az előző, valószerűtlen helyzetben – amikor úgy tűnt, hogy ugyanaz az állat szól két helyről – sokkal intenzívebben reagáltak az állatok, mint amikor két külön állat hangját hallották.

Simon Townsend és csapata ebből arra következtetett, hogy a szurikáták hang alapján képesek megkülönböztetni egymást.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!