0:05
Főoldal | Rénhírek

Forradalmasítani kell a könyvtárakat

Modernizálni kell a könyvtárakat és a könyvtárosok szemléletét is – értettek egyet a bécsi könyvtáros kongresszus nemzetközi résztvevői.

MTI | 2010. május 31.

A jövő könyvtárának mindenekelőtt a találkozás és a véleménycsere helyszínének kell lennie, hogy állja a versenyt az internettel és a világhálón közölt tartalmakkal – vélekedtek a Bécsben megrendezett könyvtáros kongresszus résztvevői.

„Egy könyvtárat nem a könyvek, hanem az emberek” pezsdítenek fel – mondta Eppo van Nispen tot Sevenaer, annak a hollandiai Delftben működő közkönyvtárnak az igazgatója, amit gyakran emlegetnek a szakma modelljeként.

A könyvtáraknak újra fel kell fedezniük és magukba kell olvasztaniuk az új technológiákat, hogy ellensúlyozzák az internetre feltöltött információk könnyű hozzáférhetőségét vagy az elektronikus könyvek fejlődését – értettek egyet a pénteken befejeződött kongresszus résztvevői. A tanácskozáson mintegy 400 bibliotéka képviselője vett részt Ausztriából és a környező országokból.

„A legnagyobb feladat, hogy megváltoztassuk a könyvtár dolgozóinak gondolkodásmódját” – hangsúlyozta az osztrák könyvtáros szakszervezet tisztségviselője, Gerald Wödl. Sokan közülük még mindig ódzkodnak attól, hogy éljenek az internettel és az interaktivitással, pedig ezeket tartja Eppo van Nispen a könyvtár jövőjének.

„A könyvtáros egyfajta segítő személyzetté alakul át”, aki éppúgy ajánlja a világhálón elérhető forrásokat, mint a valódi könyveket - tette hozzá a holland résztvevő, aki maga is lelkes használója a Twitter mikroblognak és más közösségi portáloknak.

„A jövő könyvtárában lennie kell egy csendes teremnek az olvasáshoz, de egy olyan teremnek is, ahol elérhetőek az új kommunikációs eszközök, ahol beszélgethetünk, véleményt cserélhetünk” a személyzettel és a többi felhasználóval – toldotta meg Reinhard Ehgartner, aki egy osztrák könyvtárhálózatot irányít.
Ezen az „agora” funkción kívül a könyvtárak digitális személyi adatok és fényképek tárházaivá válhatnak, annak az úttörő kísérletnek a mintájára, amelyet Eppo van Nispen vezet Delftben.

A tanácskozás végső következtetése, hogy alkalmazkodni kell azoknak az új nemzedékeknek a legkülönfélébb elvárásaihoz, akiknek a digitális tartalom a világ legtermészetesebb dolga.

Reinhard Ehgartner továbbra is megingathatatlanul hisz abban, hogy a könyvtár túléli az internetet, ahogyan a könyv is ellenáll elektronikus párjának: bár a virtuális lehetőségek jóval nagyobbak, a könyvtárak viszont „a valóság és egyfajta szociális tapasztalatszerzés érzetét” kínálják.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!