0:05
Főoldal | Rénhírek
Ausztrália

Az egész ország tudja, hogy megkeserítette az öccse az életét

Országos szintű akció: egy bizonyos nap adott órájában szerte az országban ugyanazt a könyvet olvasták fel gyerekeknek pedagógusok, szülők. A kezdeményezéstől azt várják, hogy népszerűbb lesz az olvasás.

nyest.hu | 2015. június 4.

Tizenötödik alakalommal rendezték meg Ausztráliában a nagy meseolvasást. Körülbelül 11 ezer helyszínen mintegy 450 ezer gyerek hallgathatta meg Aaron Blabey meséjét arról, milyen döbbenetes élmény egy kisfiúnak a kistestvére születése. A könyvet eddig 16 nyelvre fordították le. Újdonság, hogy a nyelvek között egy ausztrál bennszülött nyelv is szerepel, a Victoria állam középső részén beszélt woiwurrung – írja az ausztrál Special Broadcasting Service (SBS).

Május 27-én délelőtt 11 órakor óvodákban, iskolákban, könyvtárakban ugyanazt a könyvet nyitották ki a felnőttek azért, hogy az őket körülülő gyerekeknek felolvassák a The Brothers Quibble ’A báty panasza’ című képeskönyvet. Maga a felolvasás mintegy öt percet vett igénybe. A rendezvény szervezői azt várják az immár tizenötödször megrendezett akciótól, hogy ezzel kedvet csinálnak a gyerekeknek az olvasáshoz.

Sue McKerracher könyvtáros elmondta, hogy az olvasásra való szoktatást nem lehet elég korán kezdeni. Már az újszülötteknek is mondhatunk mondókákat, versikéket, énekelhetünk nekik dalokat. Egész kicsi gyerekekkel is nézegethetünk könyveket: ezzel alapozzuk meg azt, hogy később ismerősként üdvözöljék a verseket és meséket. No meg azt, hogy felnőttként ők is olvasó emberré váljanak.

Nem mindenki örül ennyire a kistestvérének
Nem mindenki örül ennyire a kistestvérének
(Forrás: Wikimedia Commons / Rana2030 / PD)

Az ausztrál meseolvasásra idén kiválasztott mesekönyvet többek között arabra, görögre és hindire is lefordították. A kötet arab fordítója, Heba Kassoua szerint fontos, hogy más népek történeteit is megismertessük gyermekeinkkel. Ezekből fognak ráébredni arra, hogy az emberek a világ minden részén ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek: egy arab kisfiúnak ugyanolyan nehéz lehet, ha öccse születik, mint ausztrál sorstársának.

A 2015-ös esemény azért is mérföldkő az olvasási mozgalom történetében, mert először hallhatták a nagy napra kijelölt könyvet bennszülött nyelven a gyerekek az egyik melbourne-i könyvtárban. A történetet woiwurrung nyelven felolvasó könyvtáros elmondta, hogy az Ausztrália dél-nyugati csücskében található Victoria állam mind a 38 bennszülött nyelve veszélyeztetett: egyiket sem beszéli folyamatosan senki. Így ezekkel az akciókkal próbálnak meg új életet lehelni az eltűnőfélben levő nyelvekbe. Olvasóinktól a mese eredeti, angol változatával búcsúzunk, melyet a szerző tolmácsolásában nézhetnek-hallgathatnak meg.

Forrás

One book, 17 languages: Australian children take part in the biggest storytime of the year

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!