0:05
Főoldal | Rénhírek

Formabontó versünnepre készül a kaposvári színház

Formabontó versünnepre készül a kaposvári Csiky Gergely Színház: április 11-én, a költészet napján mindenki „belekóstolhat” egy kicsit a kötészetbe.

MTI | 2011. március 31.

Szemerédi Fanni, a színház sajtófelelőse szerdán az MTI-nek elmondta, hogy ezen a napon minden a vers körül forog majd a színházban.

A programok között szerepek versmondó verseny, de lehet verset írni, hallgatni és felolvasni – akár saját szerzeményt is –, beszélgetni. Lehet majd verset kikiáltani is: délután Kaposvár utcáin, terein, boltokban szólnak majd a versek, este pedig Cseh Tamás emlékét idézik meg egy koncerttel.

Szemerédi Fanni elmondta: várják a színházba azokat, akik otthonosan mozognak a költészet világában, s azokat is, aki nem. Várják továbbá a verseket szeretők mellett azokat is, akik nem szeretik ezt a műfajt, remélve, hogy utóbbiaknak vélhetően gyökeresen megváltozik a véleménye. Hangsúlyozta: az idei költészet napi program ugyanis „nem szárnyaló magasságokba emeli, hanem közel hozza a költészetet”.

Szemerédi Fanni magyarázatként hozzáfűzte: nem merülnek bele bonyolult elemzésekbe, egyszerűen csak felteszik a kérdést: mit lehet egy verssel kezdeni? A választ pedig mindenki megtalálja a legkülönbözőbb programok közt válogatva.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!