0:05
Főoldal | Rénhírek

Fontos a kárpátaljai magyar iskolaügy

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) a legmagasabb állami szinten áll ki a kárpátaljai magyarság ügye mellett Kijevben, különös figyelmet szentelve az anyanyelvű oktatás kérdéseinek – áll az UMDSZ elnökségi üléséről szerdán kiadott nyilatkozatban.

MTI | 2013. június 27.

Az MTI-hez is eljuttatott közlemény szerint a testület elégedetten konstatálta, hogy Gajdos Istvánnak, az UMDSZ elnökének az ukrán parlament képviselőjévé történt – a nyilatkozat szavaival – megválasztása nyomán a legmagasabb állami szinten sikerült felvetnie számos, az Ukrajnában élő magyarság számára kiemelten fontos témát, így a nyelvtörvény teljes körű végrehajtásának, a magyar anyanyelvű oktatásnak, az 1944-ben elhurcoltak rehabilitációjának és a kulturális autonómiának az ügyét.

Az UMDSZ elnöksége úgy döntött, a magyar iskolák igazgatóihoz és tanáraihoz, valamint a tanulók szüleihez fordul annak érdekében, hogy a következő tanévben idejében megérkezzenek a kétnyelvű bizonyítványokra, s ezen belül az érettségi bizonyítványokra vonatkozó igények az illetékes közoktatási hatósághoz.

Gajdos István az ukrán állami illetékesekhez fordult az ügyben, és pozitív választ kapott, ezért az elnökségi ülésen döntés született arról, hogy az UMDSZ megkereséssel fordul azon magyar iskolák vezetőihez, amelyek felvették a magyarság valamelyik kiemelkedő személyiségének a nevét, s felajánlja e tanintézeteknek – és azon iskoláknak, amelyek a közeljövőben szeretnék ezt megtenni –, hogy segít törvényesíteni a névfelvételt, támogatást nyújt az ezzel kapcsolatos hivatalos ügyintézésben – olvasható a nyilatkozatban.

A közlemény szerint a tanácskozás résztvevői élesen bírálták a Bethlen Gábor Alap (BGA) tevékenységét. Mint rámutattak, „a BGA továbbra is diszkriminálja az UMDSZ-t” és a vele rokonszenvező kárpátaljai magyar szervezeteket, intézményeket, rendre elutasítva azok pályázatait.

Az UMDSZ elítéli – fogalmaz a nyilatkozat –, hogy a BGA nem átlátható módon, hanem részrehajlóan dönt a magyarországi adófizetők pénzének felhasználásáról. Az UMDSZ felháborítónak tartja azt is, hogy a magyar kormány, az Európai Unió elvárásaira hivatkozva csökkentette a Kárpátaljának szánt oktatási-nevelési támogatás összegét.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!