„Fiatalosan, pörgősen akarunk átadni értelmes, értékes gondolatokat”
A napokban válik elérhetővé az interneten az Y diagnózis újabb, a kábítószer-fogyasztás témáját körüljáró videósorozata. Az „Y diagnózis” elnevezésű projekt két résztvevőjével, Csányi Mártonnal és Nyárai Gerzsonnal beszélgettünk arról, mi a vállalkozásuk lényege.
„Marci becsekkol” – ezzel kezdődik az Y diagnózis elnevezésű projekt két készítőjével, Csányi Mártonnal és Nyárai Gerzsonnal készített beszélgetésünk. Ők az Y Media Team tagjai, akik másik három fiatallal, Meruk Marcellel, Jurkovics Krisztivel és Nagyistók Mátéval együtt készítik az Y diagnózis adásait. Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy az eddig elkészült, az alkohollal foglalkozó adásaik milyenek, és hol érhetőek el. Most az újabb, a drogok témájában készült videóik apropóján beszélgettünk arról, hogy mi is ez az egész Y diagnózis.
„Komolyodik a dolog...”
nyest.hu: Mindannyian fiatalok vagytok, Y generációsok. Honnan ismeritek egymást? És honnan jött az ötlet, hogy közösen videókat készítsetek a saját generációtokat érintő problémákról?
Csányi Márton (CSM): Mi vagyunk az Y Media Team. Ez egy fiatalokból álló médiagyártó kisvállalkozás. Mi gyártjuk az Y diagnózis című műsorsorozatot. Körülbelül három évvel ezelőtt álltunk össze hárman Meruk Marcellel és Jurkovics Krisztivel; még akkor a Pázmányon tanultunk média szakon. Aztán körülbelül egy évvel később csatlakozott hozzánk Nyárai Gerzson és Nagyistók Máté, a csapatunk operatőre. Így állt össze ez az öt fő, aki ma együtt dolgozik az Y diagnózis adásain. Kifejezetten az Y generáció számára gyártunk tartalmakat, próbálunk az ő nyelvükön beszélni.
Nyárai Gerzson (NYG): Ők hárman, az alapítók, az egyetemről ismerték egymást. Mi pedig a Mátéval a Szigeten ismertük meg őket. Nem egy buliban, hanem mi gyakornokokként az MTV közvetítésein dolgoztunk ott: élő adásban készítettünk bejátszásokat – diákszemmel. Minden nap kizavartak minket, mindig volt valami téma, és aköré gyűjtöttük az interjúkat. Aztán az anyagot mi is vágtuk meg napról napra.
nyest.hu: Tehát mondhatjuk azt, hogy ti kvázi profik vagytok a médiavilágban.
NYG: Lassacskán lehet, hogy azt mondhatjuk, igen. Bár sokan nem szeretik, hogy ezt mondjuk. Az biztos, hogy az a cél, hogy minél profibbak legyünk.
(Forrás: Y diagnózis)
nyest.hu: Ez tehát egy vállalkozás. Lehet, akartok ezzel profitot termelni?
CSM: Nyilván, mi is pénzért vesszük a kenyeret a boltban. Mi most lépünk abba a korba, amikor mindenki elköltözik otthonról, most kezdjük el az önálló, felnőtt életünket. Tehát, igen, ez is cél, hogy pénzt keressünk.
NYG: Komolyodik a dolog. Mindannyian úgy kezdtük el, hogy a filmezést szeretjük csinálni – én már gimiben. A kezdetekkor nem gondoltam, hogy később ezzel szeretnék foglalkozni, azt meg pláne nem, hogy ebből szeretnék megélni. Aztán a dolog egyre komolyabbá vált, és egyre jobban megszerettem, és így nincs más út, mint hogy ezzel keressük meg a pénzt.
CSM: De egyelőre a meggazdagodásról szó sincs. Ha a diagnózisra gondolunk: rengeteg kiadás van azzal, hogy egy-egy részt leforgassunk. Ezeket a kiadásokat szerencsére már tudjuk fedezni a bevételeinkből.
„Az volt a dilink, hogy ennek tévébe kell kerülnie”
nyest.hu: Honnan jött a műsor ötlete? Hogy pattant ki?
CSM: Mindenképpen olyan műsort akartunk csinálni, ami kifejezetten magyar környezetben, magyar fiatalok főszereplésével játszódik. Azért, mert úgy éreztük, ebből hiány van, ilyen még nem volt. Ezt a hiányt akartuk betölteni egy kis ütős sorozattal, ami tényleg rólunk szól.
nyest.hu: Tévéműsorban gondolkodtatok vagy rögtön a webes megjelenésben?
CSM: Természetesen először a tévére gondoltunk, annak ellenére, hogy tudtuk, tudjuk, hogy ez a generáció leginkább az interneten él. A legtöbb korunkbeli fiatalnak nincs is tévéje, vagy ha van is, nem használja, legfeljebb vágásra, mint én. Magamból indulok ki: én körülbelül három hónapja néztem utoljára tévét. A neten sokkal szabadabban tudunk tartalmat bemutatni, mint a tévében. Ha egy televíziónak dolgoznánk, akkor nagyon szigorú szabályoknak kellene engedelmeskednünk.
NYG: Igen, az volt a dilink, hogy ennek tévébe kell kerülnie, és talán még egy pici csalódottság is volt bennünk, amikor rájöttünk, hogy ezt csak a netre tudjuk feltenni. Mára viszont maximálisan örülünk annak, hogy az internetre dolgozunk. Elcsépelt szövegnek tűnik, hogy ez a jövő, de hát valóban ez a jövő. A web az a környezet, az a játszótér, ahova a mi műsorunk való. Ráadásul így meg fogják nézni sokan, sokkal többen talán, mint egy jó műsort a tévében.
nyest.hu: Mennyien néznek titeket?
CSM: Körülbelül egy hónapja láttam utoljára a statisztikákat: akkor az összes videónkat 250 ezren nézték meg. Számunkra ez nagyon pozitív visszajelzés. A Facebookon pedig lassan 30 ezer rajongónk van.
(Forrás: Y diagnózis)
nyest.hu: Mi volt a célotok, amikor kitaláltátok, hogy kisfilmeket fogtok csinálni?
NYG: Nekem az, hogy szerepeljünk, és hogy csináljunk valami olyat, ami jó.
nyest.hu: Mi a jó?
CSM: Valami tartalmasat akartunk készíteni. Én azzal találkoztam, hogy a fiatalok az amerikai tinirealityken lógnak, amelyeknek se elejük, se végük, és abszolút nem szólnak semmiről. Ezek persze a maguk nemében jók is lehetnek, meg ezek is kellenek... Egyébként mi is használunk olyan mozzanatokat a videóinkban, amelyek ezekre emlékeztetnek. De nekünk fontos volt, hogy mindenképpen legyen valami üzenete. Ugyanennyire fontos cél volt az is, hogy ezt az üzenetet ne úgy mondjuk el, ahogy az idősebb professzorok megbeszélik egymás között. Azt nem nézi senki. Mi fiatalosan, pörgősen akarunk átadni értelmes, értékes gondolatokat.
NYG: A nézőink többé-kevésbé a kortársaink, illetve inkább fiatalabbak nálunk, olyan 15-20 évesek. Nehéz őket úgy elérni, hogy ne morzsolódjanak le: ha valamilyen lazaságot, üresjáratot, reklámot vagy noszogatást érzékelnek, lelépnek.
nyest.hu: Milyen témák jártak a fejetekben? Mik voltak a lehetőségek, amelyek közül választottatok?
CSM: Nem kész „tanítások” voltak a fejünkben. Ilyesmi egyáltalán nem volt, most csak mondok egy béna példát, hogy „Drogozni rossz!”. Számunkra fontos, a generációnk számára problémás témák voltak az eszünkben: az alkohol, a drog, a szexualitás stb. Ezek nagyon populárisak, mindenkit érdekelnek, de a mi generációnkat valahogy különösen érintik.
NYG: Ebben az a nehéz, meg egyben az izgalmas is, hogy megtaláljuk ezeken a nagy témákon belül azt az egy-két momentumot, szegmenst, ami igazán izgalmas lehet a mi közönségünk számára. Mert azt, hogy „drog”, meg hogy „Ne drogozzá’!” már halálba unja mindenki.
nyest.hu: Ezt hogyan csináljátok? Hogy keresitek meg ezeket az érdekes momentumokat? – A honlapotokon azt írjátok, hogy tabukat akartok döntögetni.
NYG: Az, hogy nem akarunk unalmasak lenni, már magával hozza a tabudöntögetést. Ha valami újfajta kérdést tudunk feltenni, az már elég. Ehhez persze nekünk is kell segítség, mert azt ugyan kapisgáljuk, hogy mit szeretnénk megfilmesíteni, de hogy ebből hogy lesz érdekes anyag, az nehéz ügy. Az alapelv az, hogy adjunk újat: olyat, amit még nem csinált senki.
CSM: Amikor megvan a téma, és van egy-két ötletünk, egyszerűen le szoktunk ülni, és megbeszéljük. Például a drog-témában úgy gondolkodtunk, hogy mi az, amit kizárunk: füves videókat már mindenki látott, azokkal van tele az internet. Ezt tehát kizártuk; az senkit nem érdekel, ha még egy páran elmondják, hogy mennyire szét vannak csúszva a fűtől, vagy hogy elszívnak egy jointot a kamera előtt. Inkább legyen valami olyan, ami még nem volt. Ekkor találtuk ki azt, hogy vizsgáljuk meg a családot. Az volt a fő kérdésünk, hogy azok a gyerekek, akik rendszeresen drogoznak, milyen családi körülmények között élnek – és itt most nem elsősorban az anyagi körülményekre gondolok, hanem arra, hogy a szüleikkel milyen a viszonyuk. Ilyen megközelítés szerintem még nem nagyon volt.
NYG: Az egyik legfőbb célunk ezzel az, hogy jöjjenek olyan visszajelzések, hogy „Hú srácok, most legalább kicsit elgondolkodtam magamon”. Ez a fő cél, és ez már a tabudöntögetés kategóriájába esik: olyasmiről beszélünk, olyasmiről gondolkodunk, amiről nem szoktunk.
nyest.hu: Milyen témák vannak még tervbe véve?
NYG: A bűnözés, elsősorban a fiatalkorúak bűnözése. Ez nagyon érdekel minket, de a téma veszélyes. Elindultunk egy olyan vonalon, ami túl extrémnek hatott; ez azért volt baj, mert nagyon egyedi problémákat, nagyon egyedi szereplőket, nagyon egyedi sztorikat szedtünk elő. Ezzel az a probléma, hogy keveseket érint. Lehet, hogy jó, izgalmas lenne, de kevés embert érdekel. Gondolkodtunk még a külföldre költözés témájáról is. Az én egyik kedvenc témám pedig a vidéki élet bemutatása: mi van faluhelyen a fiatalok szemszögéből, mik az ottani fiatalok tervei?
CSM: Forgatni akarunk még mindenképpen az énképzavarokról: anorexia, bulémia, testépítés, plasztika. Hogyan látják ezt a fiatalok? Mennyire adnak a külsőségekre? Mi az, amit a külsőségekért megtennének, és mi az, amit nem?
„Ami minket érdekel, az a nézőt is fogja érdekelni”
nyest.hu: Vannak-e valamilyen szabályok, alapelvek, amelyek mentén a videóitokat megcsináljátok, felépítitek? Mik ezek?
NYG: Szeretjük azt mondani – magunknak is –, hogy ilyenek nincsenek, de ez nem igaz. Nagyon sok szabály van, amit alkalmazunk. Például az is ilyen, hogy milyen hosszú lehet egy videó, hogy még megnézzék ezek az „elvetemültek”. Egy videó nem lehet hosszabb körülbelül 8 percnél. Ez az a mennyiség, amit még fogyasztanak, ennél többet nem. A másik, hogy technikailag gyors vágásokkal kell dolgozni, hogy pörgős legyen. Jópofa, egyedi képbeállításokat kell használni, akár képi poénokat kell belecsempészni, a Marci bele is szokott vágni mindenféle, az internetről ismert képi gaget.
A szakma technikai alapszabályait nem mindig követjük, hibázunk is, ilyenkor mondjuk azt, hogy ez egy trash reality, direkt így csináltuk... A viccet félretéve: a hagyományos filmes szabályok itt is érvényesek. De a hanggal például sokat szenvedünk; kompromisszumokat kell kötnünk: olyan mikrofonokat használunk, amikkel lehet rohangálni, nem is látszik, hogy hol a mikrofon, nem zavaró, de cserébe viszont sokszor necces a hang: jobban hallatszik a villamos a háttérben, mint a riportalany.
CSM: Ez azért túlzás, az utómunkában ezeken sokat lehet javítani. De ez nem egy rádiós, vagy tévéstúdiós minőség. De ez szerencsére nem is elvárás. Ez az interneten elmegy, az internet ezt megengedi, a tévében nem fogadnák el.
nyest.hu: És a tartalom szerkesztésében milyen szabályokat követtek? – Az nekem például az alkoholról szóló videókban kifejezetten tetszett, hogy nagyon jól eltaláltátok az arányokat. Volt poén is, volt reality is, de azért megszólalt a Zacher Gábor is, elhangzott néhány rendes, professzoros mondat is, de sose volt ez túl sok, sose vált didaktikussá, idegesítővé. Erre ráéreztetek, vagy számoltok?
NYG: A szerkesztési elv is az, hogy ami minket érdekel, az a nézőt is fogja érdekelni...
CSM: Ez nehéz ügy. Mivel minden anyagot mi veszünk fel, minden anyagban nyakig benne vagyunk, nagyon bele vagyunk szerelmesedve. És utána rá kell nézni kívülről, és végig kell gondolnunk, hogy akkor most ez a két-három mondat tényleg érdekel-e minket vagy nem. És ha nem, akkor sajnos el kell dobni. A Zacher Gáborral például körülbelül 20 percet beszélgettünk, és ebben volt öt olyan mondat, ami később adásba is került.
nyest.hu: Az, hogy az érdekli a nézőt, ami titeket is érdekel, azt jelenti, hogy ez, legalábbis részben, a ti intuíciótokon múlik. Ez egy érdekes helyzet: ti kint is vagytok, meg bent is, készítők is vagytok, így kívülről is ráláttok, de szereplők is vagytok, tehát belülről is megélitek. Mit hoz magával ez a kettős szerep?
NYG: Az előnye egyértelműen az, hogy testközelibb ez az egész, nem lesz annyira beállított jellege. A hátránya pedig az, amit a Marci az előbb mondott, hogy imádjuk az összes felvételünket, még ha hót vacak is, és nehezen dobjuk ki őket. És egyértelműen pozitív hozadéka annak, hogy szereplők is vagyunk, hogy így talán jobban megjegyeznek minket.
CSM: Akkor működik jól egy ilyen jellegű műsor, hogyha van egy arc, vagy van néhány arc, akikhez a nézők tudják kapcsolni.
NYG: Az elején úgy terveztük, és ez most is nagyjából így működik, hogy vannak forgatókönyvszerűen, előre leosztott szerepek. Megvan előre, hogy ki a riporter, ki a showman, ki a rendező. Mint egy jó szappanoperában: mindenki tudja, hogy a Berényi Miklós karakterétől mit lehet várni; mi is nagyjából erre törekszünk, hogy legyenek meg a karakterek.
nyest.hu: Vannak teljesen spontán készülő felvételeitek?
NYG: Vannak, persze. Az utcai interjúk mindig spontán felvételek. Mondjuk a Deákon készült interjú ennek a tipikus esete.
CSM: Az úgy történt, hogy egy haverunk felhívott, hogy menjünk ki a Gödörhöz, mert ő ott sörözik, meg is hívott minket fejenként egy-egy sörre, de mi mondtuk, hogy mi most inkább forgatnánk. És akkor láttuk ott azokat a srácokat, akiket végül felvettünk. Odamentünk hozzájuk, megkérdeztük tőlük, hogy vállalnák-e egy-két sör fejében a szereplést. Ők részegek voltak, igent mondtak, így csináltuk meg ezt a felvételt. Ha ott nincs nálunk az a pár doboz sör, valószínűleg elhajtanak bennünket.
nyest.hu: Hogyan reagálnak azok, akikhez az utcán ismeretlenül odamentek?
NYG: A legnagyobb mázlink, hogy az a technika, amivel dolgozunk, még mindig viszonylag ismeretlen. Az emberek nem gondolják, hogy egy fényképezőgéppel én most filmet forgatok. Vagy ha még el is mondjuk nekik, teljesen más ennek a hatása, mint annak, ha egy nagy stáb jön kamerákkal, mikrofonokkal. Szerencsére az hiányzik, hogy „Hú, akkor most benne leszek a tévében!”. – Ez sokat segít. De sokszor nagyon nehéz megtalálni ilyenkor a közös hangot, pedig ez a kulcs.
„A néző mondja ki a végkövetkeztetést”
nyest.hu: Miért neveztétek el diagnózisnak a műsort? Szerintem ti a tüneteket mutatjátok meg, és a diagnózis felállítása a nézőre van bízva.
CSM: Ezt én találtam ki. Y, mert az Y generációról van szó, és diagnózis, mert fel akarunk egy diagnózist állítani erről a generációról. Nem mondjuk ki, de hozzájárulunk ahhoz, hogy valaki ezt kimondja.
nyest.hu: Miért nem mondjátok ki?
NYG: Hát, mert akkor élő ember nem nézné meg. Pont ez a társaság, akinek mi ezt szánjuk, azon a ponton lehányná a monitort, és elkapcsolna. Eddig pont ezt a fajta didaktikusságot láttuk, és éppen azt utáltuk, hogy megmondta valaki, hogy miről mit kell gondolni. Szerkesztésileg az egy kihívás, hogy én mégis el akarom mondani, hogy mit gondolok, de nem én fogom elmondani, hanem egy olyan riportalanyt kérdezek meg, akiről vagy tudom, hogy jó eséllyel azt fogja mondani, amit én várok, vagy spontán alakul úgy, hogy olyat mond valaki, ami nekünk fontos. Szerkesztünk, vágunk, tehát „csalunk”: előfordul, hogy többet vágok be annak a mondókájából, akivel egyetértek. De az is lehet, hogy pont abból vágok be többet, amit nagyon cikinek tartok, és amit a néző is valószínűleg cikinek fog tartani. A cél egyértelműen az, hogy a néző gondolkodjon el, és ő mondja ki a végkövetkeztetést.
nyest.hu: Maradva a metaforánál: a diagnózis után mit gondoltok a kezelésről, a terápiáról?
NYG: A mostani videók készítésének tanulsága az, hogy otthon, a családoknál kell keresni a megoldást.
nyest.hu: Az világos, hogy a gyerekek, illetve a fiatalok a célközönségetek. Ők megnézik a videókat. De mi van a szülőkkel, ők is megnézik?
CSM: Mi megjelenünk a life.hu-n, amit inkább a középkorú nők látogatnak, azaz nagyon sok anyuka is találkozhat ezekkel a filmekkel.
NYG: Cél az is, hogy megnézze a fiatal, és az is, hogy megnézzék a szülők is. Együtt nem fogják megnézni, de külön-külön utakon jussanak el hozzá: a fiatalok a Facebookról, az anyukák pedig a life.hu-ról.
nyest.hu: Mi a helyzet az iskolával? Mit gondoltok, az iskolában hogyan használhatók a videóitok?
NYG: Voltunk már sulikban az alkoholról szóló videókkal, és most is megyünk majd a drogos videókkal. Ők kerestek meg minket. Levetítjük a műsort, és utána beszélgetünk. Épp valamelyik nap keresett meg minket a Facebookon egy lány, hogy le lehet-e vetíteni a videóinkat etikaórán.
Hamarosan megyünk egy 12 évfolyamos iskolába egy egészségnapra, drogprevenciós témakörben. Oda a médiatanár hívott meg minket. Ő mondta, hogy nem szereti a hagyományos prevenciós órákat, meg a diákok sem szeretik. Persze, ezt értjük, az mindig vicces, amikor a diákok többet tudnak a témáról, mint az, aki a prevenciós előadást tartja. Most ki fogjuk próbálni, mi lesz, ha megnézik a drogról készített videóinkat. Szerintem jó lesz, mert ezek az újabb videók elgondolkodtatóak. Ez most komolyabb lesz, mint az alkoholos.
„Reméljük, hogy a néző el fog rajta gondolkodni”
nyest.hu: Miről szól az új műsor: általában a drogozásról vagy konkrétan valamelyik típusú szerről?
CSM: A fűtől, és a könnyűdrogoktól indítjuk el, de van egy olyan szereplőnk is, akinek a gyereke heroinfüggő volt. A lány 14 éves korában kezdte, most 24 éves. Tíz évig használta a szert, most kezd kijönni belőle, nagyjából fél éve tiszta.
NYG: Főleg arról beszélgetünk velük, hogy miért fordultak a drogokhoz, hogy szerintük mi az oka annak, hogy függővé váltak. Ezeket az interjúkat párhuzamba állítottuk a szülői beszélgetésekkel, és a Csernus Imrével készült interjúval. Ezzel kvázi egyfajta megoldás is fel lesz kínálva.
nyest.hu: Foglalkoztok a dizájnerdrogokkal?
NYG: Kimondottan azzal most nem foglalkoztunk, de valójában általában beszélünk a függőségről.
CSM: Szerintem a dizájnerdrogokról nagyon sok szó esik manapság, lerágott csont.
nyest.hu: Azzal, hogy a drogfüggőség témájával foglalkoztok, óhatatlanul bekapcsolódtok a droggal kapcsolatos társadalmi vitákba... Mennyire mentek bele a szabályozással, a büntetéssel kapcsolatos szociális és jogi kérdésekbe?
CSM: Nagyon kevéssé. Például a legalizálás kérdése úgy fog előkerülni, hogy megkérdeztük az interjúalanyainkat, hogy mit gondolnak erről.
NYG: A kérdés tehát felvetődik, de nem érkezik rá válasz. És reméljük, hogy a néző el fog rajta gondolkodni.