0:05
Főoldal | Rénhírek

Építészetről gyerekeknek

Az utóbbi években Magyarországon is erősödött az érdeklődés az építettkörnyezeti nevelés ügye iránt.

MTI | 2013. június 7.

A gyerekek és épített környezetük kapcsolatával kevés könyv foglalkozik Magyarországon, ezt az űrt kívánja betölteni a kultúrAktív Egyesület két kiadványaAz Épített környezeti nevelés meglehetősen furcsa cím, hiszen vélhetően nem a nevelés épített. Feltehetően Építettkörnyezeti nevelés a szándékolt cím. (A szerk.) : a Gyerek_szemmel – Építészet gyerekekkel és gyerekeknek című tanulmánykötet, valamint az Épített környezeti nevelés című könyv.

„Az épített környezet formálása, az ezzel kapcsolatos tartalmak alapos megismerése mindennél alkalmasabb eszköz a felelős gondolkodás gyakorlatának elsajátítására (...) Aki próbálta, tudja: az építettkörnyezeti nevelés komplex feladat, hatékony módszertanának kiépítéséhez elengedhetetlen a részt vevő szakmák – építészek, pedagógusok, szociológusok, környezetpszichológusok – párbeszéde” – áll a Sebestyén Ágnes és Tóth Eszter által fordított tanulmánykötet ajánlójában. A Christa Reicher, Silke Edelhoff, Päivi Kataikko és Angela Uttke írásait tartalmazó kiadvány az építettkörnyezeti nevelés nemzetközi gyakorlatáról, valamint a gyerekek városfejlesztésben való részvételének lehetőségeiről ad áttekintést, számba véve a leginkább előremutató nemzetközi példákat.

A szerzők és szerkesztők finn, német, holland és brit építészek, pedagógusok, kutatók, muzeológusok, akik az épített környezeti neveléssel kapcsolatos programok és projektek szervezése és lebonyolítása területén nemzetközi szinten elismert szaktekintélyeknek számítanak. A kiadvány első része a közelmúlt épített környezettel kapcsolatos kezdeményezéseit és oktatási projektjeit mutatja be, a második egység pedig olyan projekteket, amelyek gyerekeket és fiatalokat vontak be a tervezés tényleges folyamatába. A tanulmánykötet harmadik részében a lebonyolításhoz szükséges feladattípusokat és módszereket ismerhetnek meg az olvasók.

Az utóbbi években Magyarországon is erősödött az érdeklődés az építettkörnyezeti nevelés ügye iránt. A Sebestyén Ágnes és Tóth Eszter által írt, Épített környezeti nevelés című kötet a nemzetközi elméleti kitekintésen túl a magyarországi példákat veszi számba, egy gyakorlati példatárral, amelyet a kultúrAktív Egyesület alapítói közé tartozó szerzők saját tapasztalataik alapján állítottak össze.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!