Elcetesedett hüllők
A fosszíliák nagy száma arra utal, hogy az iharkúton talált moszaszauruszok valóban az édesvízben éltek.
A 85 millió évvel ezelőtti „iharkúti” élővilág egyik legkülönlegesebb képviselőjéről, az édesvízi életmódhoz alkalmazkodott pikkelyes gyíkról, a moszaszauruszról közöltek tanulmányt magyar és kanadai paleontológusok a PLoS ONE folyóiratban. A Pannoniasaurusszal kapcsolatos kutatások az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) és a Magyar Tudományos Akadémia Lendület programja támogatásával valósultak meg.
Mint Makádi László, az MTA-ELTE Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoport és az MTM Őslénytani és Földtani Tárának munkatársa, a tanulmány első szerzője az MTI-nek elmondta, a moszaszauruszok, amelyek valószínűleg a ma élő varánuszok közeli rokonai voltak, a hüllők Squamata (pikkelyes hüllők) rendjéhez tartoztak. A késő-kréta kor legelején jelentek meg és nagyon gyorsan elterjedtek.
„A késő-kréta tengereinek csúcsragadozói voltak, legnagyobb fajaik testhossza elérte a 14-15 métert” – magyarázta a paleontológus. Ismertetése szerint az iharkúti moszaszaurusz igen ősinek mondható a Mosasauroidea főcsaládon belül. „A főcsaládot a klasszikus felosztás szerint két család – a fejlettebb Mosasauridae és a primitívebb Aigialosauridae alkotja. Eszerint az utóbbi csoportba tartoznának az iharkúti moszaszauruszok is” – fejtegette a paleontológus. Hozzátette: a klasszikus felosztást az utóbbi években egyre több kutató veti el, a csoport rendszertana változáson megy át. Ennek a folyamatnak a részeként a Pannoniasaurusból és közeli rokonaiból egy új alcsaládot hoztak létre, ez volt a tanulmány megírásának egyik apropója. Az ide tartozó négy állat közül az eddig is ismert hármat már korábban is külön kládként tartották számon. „A Pannoniasaurust belevéve a filogenetikai analízisbe megerősítettük, hogy ezek a fajok önálló kládot alkotnak, és ez indokolttá tette, hogy új alcsaládként leírjuk őket” – mondta. A magyar kutatók azt valószínűsítik, hogy az iharkúti moszaszaurusznak még nem voltak uszonyai, a szárazföldi gyíkokhoz valamiképp hasonlatos végtagjai voltak. A Pannoniasaurus másik érdekessége, hogy a moszaszauruszok első olyan ismert alakja, amely az édesvízi életmódhoz alkalmazkodott. „Esetükben olyan evolúciós mintázatot látunk, amely később a cetféléknél megismétlődött: egy szárazföldi gerinces csoport bizonyos tagjai alkalmazkodtak a tengeri életmódhoz, majd egy csoportjuk valamiért az édesvizekhez adaptálódik, például mert képes kihasználni az ottani forrásokat” – fogalmazott Makádi László, aki az Amazonasban, a Gangeszben, a Jangcéban élő édesvízi delfineket hozta fel példaként. „Gyakorlatilag ez az első olyan moszaszaurusz, amelyről valószínűsíteni lehet, hogy édesvízi életmódot folytatott, nem pedig esetlegesen úsztak fel a terület folyóiba. Nagyon sok egyed maradványait találtuk meg, a kis, 70 centis újszülöttektől kezdve a legnagyobb, 6 méteres példányokig. A legtöbb egyed 3-4 méteres volt. A fosszíliák nagy száma arra utal, hogy valóban itt éltek, egy egész populáció létezett ezekben a vizekben” – hangsúlyozta az őslénykutató. A koponyacsontokból ítélve a Pannoniasaurus feje laposabb és szélesebb lehetett, mint a tengeri moszaszauruszoké. „Kicsit krokodilszerű volt” – jegyezte meg Makádi László. A moszaszaurusz kis fogaiból ítélve kevéssé valószínű, hogy páncélos dinoszauruszokra, az Iharkút közelében fellelt Hungarosaurusra vadászott volna, sokkal inkább nagytestű halakkal táplálkozhatott. Étrendjében szerepelhettek a Pycnodontiformes rendhez tartozó, oldalról lapított, diszkosz alakú halak, melyek átmérője elérte az 1-1,5 métert. Vadászhatott a Pannoniasaurus a 2-2,5 méteres csukaszerű ragadozókra is, amelyek ugyanahhoz a nemhez tartoztak, mint a ma Észak- és Közép-Amerikában, valamint a karibi térségben élő kajmánhalak. Valószínűleg a teknősökre is vadászhattak, amelyekből a fosszíliák sokaságából ítélve, rengeteg élt a területen, alkalmanként azonban a vízbe kerülő dögöket sem vetették meg. Az iharkúti lelőhelyet vizsgáló csoport vezetője, Ősi Attila irányításával a kutatások 2000 óta zajlanak az egykori bakonyi bauxitbányában. A csoportban több terület szakértői dolgoznak, vannak gerinces paleontológusok, paleobotanikusok, tafonómusok, borostyánba zárt rovarokat tanulmányozók, és fosszilis ürüléket vizsgáló fiatal kutatók is. A kutatásokat a Lendület program és az OTKA mellett támogatta többek közt az MTM, az ELTE, a National Geographic Society, a Jurassic Foundation és a Hantken Alapítvány.