Egymás között vagyunk
A kutatás nehezebb, mint gondolnánk – vagy éppen jóval egyszerűbb? Milyen elvárásoknak feleljünk meg? Vagy csak adjuk magunkat? Dilemmák kutatók és potenciális kutatási alanyok számára.
Mit szokás általában gondolni a társadalomtudományi kutatásról? Van néhány kérdés és/vagy probléma, amely megválaszolásra vagy megoldásra szorul. A kutatók vizsgálatot szerveznek, ha kell, „terepre mennek” (tehát találkoznak hús-vér emberekkel, akik nem kutatók), adatot gyűjtenek, elemzéseket végeznek, az eredményeket közzé teszik és ezzel hozzájárulnak a kérdések megválaszolásához és/vagy a problémák kezeléséhez. Ilyen egyszerű volna? – kérdezhetjük. Akár ilyen egyszerű is lehetne, ha nem emberek vennének részt a vizsgálatban…
(Forrás: Wikimedia Commons / SOIR / GNU-FDL 1 2)
Kapcsolatba lépni – de hogyan?
A kutatás fent leírt, idealizált folyamatát karikírozza ki Bent Hamer filmje, a Dalok a konyhából, amelyben egy otthonkutató intézet alkalmazottai vesznek részt egy egyedülálló, a férfiak házimunka-végzését megkönnyíteni hivatott nagyszabású felmérésben. A terepmunkások autóikkal és lakókocsijukkal különböző falvakba utaznak és a kutatóintézet szigorú regulái szerint rendszeres, hosszú távú adatgyűjtésbe kezdenek. Lakókocsiban laknak, és a megfigyelni kívánt férfiak konyhájának sarkába magas széket állítanak – mondhatnánk, ideális rálátást nyernek az ott zajló folyamatokra, és nyugodtan készíthetik jegyzeteiket. Munkájuk alapelvei – amelyek pontokba szedve az alábbi traileren is olvashatók – akár egy kezdő kutatók számára összeállított kézikönyvből is származhatnának:
Szerezd meg a vizsgálati alany bizalmát!
Diszkréten gyűjts adatot!
Beavatkozás nélkül végezz megfigyelést!
Ne barátkozzatok össze!
Mondhatnánk, hogy erős túlzás a magas székben jegyzetelő kutató képe, de korántsem áll nagyon távol a valóságtól. Tanárképzésben részt vevő hallgatók vagy kutatók például gyakran ülnek a tanterem szélére, amikor órákat látogatnak, hogy „ne befolyásolják” a történéseket, és gyakran zavarba jönnek, ha a tanár vagy egy diák megszólítja vagy a padok közé, a tér közepére invitálja őket, mert ezzel „oda a természetesség”.
De ha „jó rálátást” biztosító periferikus elhelyezkedésükkel nem is különítik el magukat, a kutatók akkor is gyakran jelzik, hogy ők mások. Egy interjú során például a beszélgető felek rendszerint egymáshoz közel ülnek és a diktafon olyan kicsi, hogy szinte fel sem tűnik, elvben tehát „nem zavaró”, a beszélgetés akár lehetne „természetes” is – de mégsem mindig az. Az alábbi példa előzményében diákok vitatkoztak egymással: a kérdés az volt, hogy egyes szakmák esetében érdemes-e érettségizni, vagy előnyösebb-e, ha egy szakmunkás-bizonyítvánnyal próbál valaki szerencsét. A beszélgetés egy pontján a kutatót állásfoglalásra szólították fel (a részlet egy nagyszabású vizsgálat anyagából származik):
Péter: Én nem tudom, én nem így látom ezeket.
András: Ez véleménykülönbség, szerintem csak ennyi ez, nem több. Most te így látod, én így látom.
Kutató: Igen. (3 mp szünet) Utolsó…
Péter: Na és ön hogy látja?
Kutató: Tessék?
Péter: Ön hogy látja?
Kutató: Ó, majd interjún kívül. (nevet)
András: Nem, az nem jó így.
Kutató: (nevet) Nem jó így? Á, nem, de én most nem akarom itt befolyásolni a dolgokat.
Péter és András látszólag lezárta a vitát, a kutató már rátérne az utolsó kérdéskörre, ami a papírján szerepelt („Utolsó…”), amikor Péter az ő véleményét kérdezi. A kutató zavarba jön, legalább két okból. Először is, a kutatási interjú általános forgatókönyve szerint a résztvevők között nem teljesen egyenlőek az erőviszonyok: elsősorban a kutató irányítja a beszélgetést, ő kérdez, a másik fél válaszol. Erre utal a korábbi nyelvészeti irodalomban széles körben alkalmazott adatközlő kifejezés is, amely a beszélgetőtársat a kutató számára értékes adatok puszta forrásaként határozza meg. Az, hogy a diák tett fel kérdést, felborítja a szereposztást. A zavar másik lehetséges oka, hogy a kutató – az említett film ajánlójában is szereplő – „beavatkozás nélküli megfigyelésre” törekszik, tehát feladni kényszerülne a szakmai elveit, ha a saját véleményének elmondásával „befolyásolná” a diákok válaszait. Ezt az álláspontot az is jelzi, hogy nem a válaszadástól magától zárkózik el, csak attól, hogy az interjú alatt (miközben kutatóként a munkáját végzi) fejtse ki a gondolatait. Az általa képviselt szakmai felfogás kedvéért azonban a társalgások egyik általános együttműködési alapelvét sérti meg: a válasza nem releváns, nem csatlakozik a többiek párbeszédéhez, kibúvóként, a szolidaritás nem vállalásaként, akár bizalmatlanságként is értelmezhető (erre utal András, amikor jelzi: nem jó ez így).
A befolyásolástól való ódzkodás elsősorban abból az elképzelésből ered, hogy van az embereknek egy „természetes viselkedése”, amit a kutató szeretne megfigyelni, de – Labov megfigyelői paradoxona szerint – az emberek sosem viselkednek teljesen természetesen, ha tudják, hogy megfigyelés alatt vannak. Mivel ezt a helyzetet problémaként szokás kezelni, a javasolt megoldás szerint olyan kutatási környezetet kell létrehozni, hogy a megfigyelt személy ne feszélyezze magát, csináljon mindent úgy, ahogy egyébként is csinálna, hadd csorogjanak a kutató felé az autentikus adatok. És épp ez az, amit András kifogásolhatott: hogy az elvárás szerint neki kell produkálnia magát, ő adja ki az érzelmeit, a gondolatait, miközben a kutató – a maga képzeletbeli határvonala vagy üvegfala mögött – csak nézelődik/hallgatózik. Persze a kutató a maga kérdéseivel, hümmögéseivel, témaváltásaival, tekintetével, testhelyzetével elkerülhetetlenül befolyásolja a beszélgetést – de a nyílt befolyásolástól, szerepe szerint, óvakodnia kell.
(Forrás: Wikimedia Commons / National Library of Ireland on The Commons)
Elegyedni?
Érdemes-e fenntartani a hagyományos kutatói szerepeket, ha azokat is zavarja, akikért dolgozunk? A Dalok a konyhából című film erre a kérdésre is reagál, és ami biztató, happy enddel zárul. No nem a vizsgálat kiagyalóinak szemszögéből: az eredeti terv ugyanis meghiúsul. Folke, a kutatóintézeti alkalmazott számára elviselhetetlen egy szó nélkül jegyzetelni (ráadásul gyakran semmi érdemleges nem történik), Isakot, a megfigyelt agglegényt pedig feszélyezi, hogy a magasból bámulják, és egyikük sem szívesen marad csendben (a szabály szerint ugyanis – a befolyásolás elkerülése érdekében – tilos a csevegés). A két férfi így aztán elszabotálja a feladatot: Isak részben a konyhán kívül tartózkodik, tehát nem „szolgáltat adatot” (inkább ő figyeli meg megfigyelőjét egy lyukon keresztül), részben pedig apró gesztusokon keresztül (a némaságot kezdetben nem megtörve) barátkozik a magas széken kucorgó Folkéval, például egy csésze kávét ad fel neki. Előbb-utóbb Folke is leszáll a magasból, és egymás mellett ülve beszélgetnek, iszogatnak, ünnepelnek. Mintha nem is terepmunkás és adatközlő lennének, csak két normális ember…
A nexus szó jelentése ’kapcsolat’, ’összeköttetés’. A nexusanalízis az emberek és az általuk alkalmazott kommunikációs gyakorlatok közötti kapcsolatok rendszerszerű feltárását, és ha kell, megváltoztatását tekinti feladatának. A nexusanalízis sokban épít a nyelvészeti etnográfia, a diskurzuselemzés és más kutatási irányzatok eredményeire.A kutató és a megfigyelt személy közötti határvonalak elmosását, az egyenlőtlen erőviszonyok megszüntetését egyre több kutatási irányzat szorgalmazza. Ezek egyike a nexusanalízis, amelynek egyik fő gondolata az, hogy magát a vizsgálandó problémát sem a kutató fogalmazza meg, hanem azok, akiket kutat. Ugyancsak ennek az irányzatnak az egyik tanácsa az, hogy kutassunk olyan közösségeket, amelyekben már eleve játszunk valamilyen szerepet. Az irányzat talán leghíresebb alakjai, Ron és Suzie Wong Scollon például egy alaszkai egyetemen oktattak és saját kurzusaik tanulságaiból kiindulva kutattak oktatási kérdéseket. Úttörőnek bizonyultak egyebek mellett abban, hogy a 80-as évektől kezdve az online távoktatás kérdéseivel foglalkoztak.
A nexusanalízis cselekvésre bátorít: célja nem csupán a tudományos leírás, hanem – ha kell – a kommunikációs gyakorlatok megváltoztatása, illetve a változtatás előremozdítása. A Scollon-házaspár például közreműködött olyan társadalmi programok indításában, amelyek az alaszkai őshonos lakosság hátrányos helyzetét kívánták enyhíteni, és e programok érdekében számos nyilvános előadást, beszédet tartottak, közösségeket látogattak, praktikus segédanyagokat publikáltak stb.
(Forrás: hunterqualitative.com)
A kutató az ő felfogásuk szerint tehát egyben aktivista is, és mivel feladata a beavatkozás, a megfigyelői paradoxon mint kezelendő probléma fel sem merül. A nexusanalízis képviselői azonban óva intik kollégáikat attól, hogy saját szerepüket túlértékeljék: nekik sincs nagyobb befolyásuk, hatalmuk a csoportban, mint másoknak, tehát csak mások bevonásával, együttműködésével cselekedhetnek, és el kell fogadniuk, hogy nem csak az általuk támogatott változások zajlanak a közösségekben, törekvéseik tehát akár alul is maradhatnak. A legfontosabb, amit a kutató tehet, hogy párbeszédet kezdeményez, ugyanakkor teljes személyiségével részt is vesz abban: nem határolja el magát, mindvégig hozzáférhető, nyitott marad.
Szabad a pálya
Szabó Tamás Péter kutatásait az Európai Unió 7. Keretprogramján belül megvalósuló Marie Curie Intra-European Fellowship program teszi lehetővé (ref. 626376).
A nexusanalízis irányzatának megismerését a Jyväskyläi Egyetemen működő Nexus Analysis Reading Group munkájában való részvétel segítette.
Akár egy komikus film, akár egy nyelvészeti irányzat helyezi előtérbe, érdemes elgondolkodni a kutatónak a kutatásban elfoglalt helyéről. A cél valószínűleg nem az, hogy mindenki hirtelen harcos aktivistává váljon, vagy hogy a saját szűkebb környezetét kezdje vizsgálni. Sőt a kívülálló helyzet gyakran előnyös is lehet: például megengedhetjük magunknak, hogy „hülye kérdéseket tegyünk fel”, tehát olyan dolgokra kérdezzünk rá, amelyek a közösség bennfentes tagjai számára evidensek.
Ahhoz azonban, hogy mindenki a saját személyiségéhez, céljaihoz, élettapasztalatához illő, vállalható szerepet játsszon, hasznos az önreflexió, az egyetemi évek és a korábbi gyakorlat során szinte öntudatlanul átvett beidegződések, rutinok felülvizsgálata. Miért is ne mondjon véleményt a kutató, amíg forog a diktafon?
Felhasznált irodalom
Ron Scollon – Suzie Wong Scollon 2004. Nexus Analysis: Discourse and the Emerging Internet. Routledge.