0:05
Főoldal | Rénhírek

A nagy szóközök könnyítik az olvasást a diszlexiások számára

Egyszerű művelettel, a betűk közötti hely szélesítésével jelentősen javítható a diszlexiások olvasása, akik gyorsabban és pontosabban olvasnak így írt szövegeket – állapították meg vizsgálataikban olasz kutatók.

MTI | 2012. június 6.

A Páduai Egyetem kutatói 34 olasz és 40 francia, nyolc és tizennégy év közötti diszlexiás diákot vontak be kísérletükbe, amelynek eredményét az amerikai tudományos akadémia folyóirata, a PNAS legfrissebb számában ismertették. Úgy találták, hogy az extra széles betűközzel írt szöveget a diákok 20 százalékkal gyorsabban és kétszer nagyobb pontossággal olvasták el, mint a normál betűközzel eléjük tett változatot.

„Meglepődtünk a betűköz okozta előny mértékén” – idézte fel a LiveScience ismeretterjesztő portálnak Marco Zorzi, a tanulmány egyik szerzője, az egyetem pszichológia és mesterséges intelligencia professzora.

Az olvasási sebesség javulása egy teljes tanév munkájának felel meg a kutató szerint, „a hibák számának megfeleződése pedig önmagáért beszél”.

A diszlexia nyelvi alapú képességzavar, amelyben nehézséget jelent az írott szavak felismerésének megtanulása, a szerzők szerint az iskoláskorú népesség mintegy 5 százalékát érinti.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
4 éve 2015. szeptember 14. 13:10
1 Erdeklodo2015

Most szóköz vagy betűköz?