0:05
Főoldal | Rénhírek
Szatirikus költők és kritikus csillagjósok

Bűn és bűnhődés

A nyelvhasználat cseppet sem veszélytelen dolog – ez derül ki legalábbis egy költő és egy asztrológus történetéből. Főleg akkor kerülhet veszélybe a nyelvet csűrő-csavaró szövegíró, ha arra vetemedik, hogy elnököket vesz célba a kritikájával – brit lapok tudósítanak az egyiptomi és a Srí Lanka-i esetről.

nyest.hu | 2009. július 17.

Úgy tűnik, az arab világban nemigen lehet játszani a tekintéllyel – pláne nem a politikusokéval. Egy egyiptomi köztisztviselőt például három év börtönre ítéltek Hoszni Mubarak elnök megsértéséért, számol be a BBC honlapja. Monír Szaíd Hanna a munkatársait akarta szórakoztatni egy szatirikus verssel, a dolog azonban nem jól sült el: a humorizáló költőt rövid időn belül a vádlottak padjára ültették – tulajdonképpen ügyvédet fogadni sem volt módja.

Csalóka napfény, fenyegető árnyak
Csalóka napfény, fenyegető árnyak
(Forrás: Maria Li, sxc.hu)

 

A család a sajtó segítségét kéri a kegyelem érdekében, az emberi jogok arab szervezete, a The Arab Network for Human Rights pedig tiltakozni akar a bírósági döntés ellen.

A dolog hátulütője, hogy az egyiptomi törvényekben feketén-fehéren benne foglaltatik: aki az elnököt megsérti, akár három év börtönbüntetéssel is számolhat. Akár rímbe szedi a sértést, akár nem. Kérdés persze, miért éppen most jutott eszébe az egyiptomi hatóságoknak rövidebbre fogni a pórázt, hiszen ismert „hivatásos” költők régóta kritizálják verseikben Hoszni Mubarakot – elemzi a helyzetet Magdi Abdelhadi, a BBC arabszakértője.

Hasonlóképpen járt egy Srí Lanka-i asztrológus is, aki azonban még veszélyesebb dologra adta a fejét: megjósolta tudniillik a jelenlegi elnök, Mahinda Rajapaksa bukását, és azt is, hogy helyére a miniszterelnök, Ratnasiri Wickramanayaka kerül majd – tudhatjuk meg a Guardian beszámolójából.

A vészjósló kijelentést nem sokáig hagyták szó nélkül a hatóságok: letartóztatták Chandrasiri Bandarát, a jóslat szerzőjét; már csak azért is, hogy kiderítsék, miféle forrásból szerezte az információt. Az asztrológus ugyanis nemcsak a szerepcseréről beszélt, hanem arról is, hogy a miniszterelnöki pozícióba viszont az ellenzék vezetője kerül majd.

Nem csoda, ha az eset nagy visszhanggal járt. Srí Lankán ugyanis hagyománya és befolyása van a hasonló jóslatoknak, sőt, sokszor maguk a politikusok próbálják saját javukra fordítani őket – feltéve persze, ha kedvezők. A letartóztatott asztrológus ráadásul az ország egyik legismertebbje: hetente feltűnik saját TV-műsorában a képernyőn, emellett pedig rendszeres politikai rovata is van az Irudina nevű ellenzéki lapban.

Hogy vajon politikai nézetei befolyásolták-e az előrejelzésében… nos, ezt nem tudhatjuk. Annyi azonban biztos, hogy Srí Lankán nem bízzák a véletlenre az önbeteljesítő jóslatokat.

 

(Óvatlan kijelentésekről korábban is tudósítottunk már, Vallás és irodalom – jogi igazságtétel? című cikkünkben.)

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...