0:05
Főoldal | Rénhírek

Bevezessék-e Magyarországon
az állami tankönyvmonopóliumot?

Egy témát kritikusan megvizsgálni, érveket és ellenérveket találni és azokat meggyőzően megfogalmazni – erre képes a Vitázik a világ ifjúsága német nyelvű vitavetélkedő legjobb négy résztvevője.

nyest.hu | 2015. május 21.

2015. május 22-én a Vitázik a világ ifjúsága magyarországi döntőjében résztvevők a következő témában érvelnek és próbálják meggyőzni a zsűrit a retorikai képességeikről: „Bevezessék-e Magyarországon az állami tankönyv-monopóliumot?” A projektben részt vevő országokban a vetélkedő csúcspontja az országos döntő. Magyarország mellett Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Oroszország, Csehország és Ukrajna vesz részt a projektben. Magyarországon ebben a tanévben 16 iskolából kb. 450 tanuló indult a vetélkedőn. Tanórákon vagy projektcsoportokban tanulták meg és gyakorolták német nyelven a vitázást és az egymásra odafigyelést.

A négy döntőbe jutott vitázót több – iskolai, iskolahálózati és országos – fordulóban nyújtott teljesítményük alapján választották ki. A két legjobb vitázó részt vehet 2015 októberében Rigában az egyhetes 9. nemzetközi döntőben, ahol a többi ország győzteseivel találkoznak.

Bevezessék-e Magyarországon <br />az állami tankönyvmonopóliumot?
Forrás: retronom.hu

A Vitázik a világ ifjúsága projekt közép- és kelet-európai fiatalokat ösztönöz arra, hogy aktuális társadalompolitikai kérdéseket kritikus szemmel vizsgáljanak meg. A németül folyó viták során a tanulók nemcsak megmutathatják, de fejleszthetik is németnyelv-tudásukat. A projektet 2005 óta rendezik meg nyolc országban, és már több mint 10000 tanuló vett részt a vetélkedőn.

A Vitázik a világ ifjúsága nemzetközi vitavetélkedővel kapcsolatos események a Facebookon is követhetőek.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!