0:05
Főoldal | Rénhírek

Beszélni és olvasni tanítottak kutyákat Hitlerék

Beszélni és olvasni tanítottak kutyákat a náci Németországban a II. világháború idején, a győzelem érdekében. Vagy valami ilyesmiről szól ez a fura hír, ami éppen bejárja a világot.

MTI | 2011. május 31.

A sajátos ebiskolában írás ugyan nem szerepelt a kutyatananyagban és - Jack London ide, vagy oda – énekóra sem, de szinte az összes többi alaptantárgy igen. A németek mindig is úgy tekintettek a kutyákra, mint rendkívül intelligens lényekre, értelmi szintjüket az emberit megközelítőnek vélték. Az 1920-as években felszökött a német állatpszichológusok száma, akik komolyan hitték, hogy a kutyák képesek elvont gondolkodásra. A nácikat érdekelte az elmélet, és megpróbáltak létrehozni egy félelmetes, „beszélő” kutyahadtestet – derítette ki Jan Bondeson brit kutyakutató, a Cardiffi Egyetem akadémikusa berlini vizsgálódásai során, amelyeket éveken át folytatott.

Adolf Hitler, a náci Németország vezére maga is bolondult a kutyákért, volt két németjuhásza, melyek közül egyet pillanatokkal maga előtt küldött a halálba. Hitler remélte, hogy az okos teremtmények megtanulnak kommunikálni SS mestereikkel. A célt persze úgy is elérhették volna, hogy a náci kiképzők tanulnak kutyául, de nem ez szerepelt Hitler különleges kutyaiskolájának alaptantervében. A Tier-Sprechschule – Állatbeszédtanoda – nevű oktatási intézményt már az 1930-as években létrehozatta Hitler a Hannoverhez közeli Leutenburgban. Az igazgató egy nő lett: Margarethe Schmitt, a növendékek pedig eleve képzett – de csupán hagyományosan, avagy „normálisan” képzett – ebekként kerültek be Németország minden szegletéből verbuválva, hogy megkezdődjön nem hagyományos oktatásuk. A kutyákat megpróbálták szóra bírni, és „morzézni” is tanították őket: a mancsukkal kellett „kikopogtatniuk” jeleket, illetve betűket.

Az ebiskola feljegyzései szerint az oktatók komoly sikereket értek el (vagy legalább a következőket):

- Egy kutya képes volt tökéletesen kiejteni a „Mein Führer” szavakat, ha azt kérdezték tőle, kicsoda Adolf Hitler.

- A feljegyzések szerint egy németjuhász diák hazafias hevületében kinyilvánította vágyát, hogy beléphessen a hadseregbe, mert – tudatta – nem szereti a franciákat.

Az iskola dokumentációja arra is kitért, hogy egy Kurwenal nevű tacskót 28 egyenruhás fiatal látogatott meg az állat születésnapján. Az ifjak a náci állatvédő szervezettől érkeztek Kurwenalhoz, amely azzal érdemelte ki a megtiszteltetést, hogy eltérő ugatásszámmal tudatta mondandója betűit, életrajzírójának pedig – mert az is volt a kutyának – megvallotta, hogy Hindenburgra szavazna.

A Trier-Sprechschule élebe mindazonáltal egy Rolf nevezetű airedale terrier volt. Nemcsak az ábécét tudta letoppogatni mancsával, hanem – tanárainak értékelése szerint – elmélkedni is vallási kérdésekről. Mindemellett verseket költött, idegen nyelveket tanult, egyszer pedig megkérdezte egy nőtől, hogy csóválná-e a farkát – de még ez is kevés volt Németországnak a háború megnyeréséhez.

Jan Bonderson Amazing Dogs: A Cabinet of Canine Curiosities (Meghökkentő ebek: Kötetnyi kutyakülönlegesség) című könyvében akadnak bőven német ebek mellett egyebek – tudatta a The Daily Telegraph című brit lap.

***

A nyest.hu szerkesztősége ezennel kéri kedves olvasóit, amennyiben olyan kutyájuk, macskájuk van, akik bármit is ki tudnak mondani (legyen az köztársasági elnökök, miniszterelnökök nevei, esetleg kedvenc csemegéjük), ne hezitáljanak írni nekünk. Ellenkező esetben arra kell gondoljunk, nem kutya a fenti hír, csak egy kacsa.

Mindenesetre figyelni fogjuk, ki indította útjára e vidám médiahacket... Addig is kutyabeszéd iránt érdeklődő olvasóinknak tanácsoljuk, olvassák el Csányi Vilmossal készült interjúnkat, amiben az etológus professzor pont a kutyák kommunikációjáról beszél. Esetleg böngészhetik állati nyelv témában írott cikkeinket, vagy az alábbi ajánlóban kiemelt, izgalmas, nem kacsa típusú írásainkat.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (10):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
12 éve 2011. augusztus 25. 10:34
10 Roland2

Ha beszélni nemis,étterembe járni már tudnak :D

www.youtube.com/watch?v=EVwlMVYqMu4

12 éve 2011. június 5. 18:48
9 Zolti

Milord13.!

Ne fáraszd magad. Nálunk a kutyákat sem érdeklik azok a rendvédelmi és

különleges hadviselési módszerek amikről írtál. Különben nem kutyás CIVIL biztonsági őröket

alkalmaznának majdnem minden védett állami objektumban. Ráadásul nem tartanának

csaknem minden védett

személy otthonában kutyákat és macskákat. Vagy szerinted véletlenül hozták divatba a

pl. a kutyatartást. Némelyik többe kerül mint egy gyerek felnevelése. És kit érdekel, ha "fecseg"

az eb? Most ez a trendi és kész...

12 éve 2011. június 3. 09:13
8 Adam78
12 éve 2011. június 2. 18:25
7 Milord13

@bibi: Kedves Bibi! mindenben egyetértünk.

12 éve 2011. június 2. 16:24
6 bibi

Két gondolatot tennék ehhez hozzá.

Az első az enyém: később, a ruszkik is, de az amik is foglakoztak a delfinek inteligenciájával, és hadrafoghatóságával. Ha a nácik a kutyákat beszélni és olvasni próbálták tanítani az annak jele, hogy azért a "tiszta tudományra" is költöttek valamicskét.

A másik gondolat pedig egy tudományos cikk abstract-ja, kicsit azért ide is illik, legalábbis saját asszociációm szerint:

There are Two Different Language Systems in the Brain Open Access

Alfredo Ardila

KEYWORDS

Language Evolution, Grammar, Aphasia, Executive Functions

ABSTRACT

In this paper it is emphasized that human language has two rather different dimensions corresponding to two different language systems: lexical/semantic and grammatical. These two language systems are supported by different brain structures (temporal and frontal), and based in different learning strategies (declarative and procedural). In cases of brain pathology, each one can be independently impaired (Wernicke aphasia and Broca aphasia). While the lexical/semantic language system may have appeared during human evolution long before the contemporary man, the grammatical language system probably represents a relatively recent acquisition. Language grammar may be the departing ability for the development of the metacognitive executive functions and is probably based in the ability to internally represent actions.

12 éve 2011. június 2. 15:29
5 Milord13

Egyébként lehet nevetni és gúnyolódni mindenen, így az előbbi és a mostani hozzászólásomon is. Azonban jobb ha tőlem tudják a szkeptikusok, mintha majd a saját kárukon kell okolniuk, hogy napjainkban a hírszerzés és a különleges hadviselés legfontosabb és legtitkosabb szakágazata a bioinformatika. Amikor mondjuk az elektronikai információközvetítés minden szokásos módját már lebénították, egy nanotechnológiai módszerrel a célszemély kutyájába beépített mikrocsip, még akkor is működni fog. De ha mégse, akkor a kutya arra is betanítható, hogy bizonyos helyekre a célszemély "gazdája" tudta nélkül is el tudjon járni információt cserélni.

Sajnos az én tapasztalataim és az említett szakértő számos hasonló példája mutatja, hogy az információs és lélektani hadviselési titkosügynökök által kialakított tömeges szkepticizmus miatt jutott a szakadék szélére a magyar politikai, katonai, rendvédelmi, gazdasági, tudományos és kulturális helyzet .

12 éve 2011. június 2. 09:06
4 Milord13

Egy rendvédelmi és különleges hadviselési szakértő szerint, aki a hadtudomány kandidátusa, a hír igaz. Szerinte a cikkben említett náci kutyakiképző iskolába a szovjet hírszerzés az egyik ügynökét is beépítette. Annak fontos szerepe volt abban, hogy Hitler többször is olyan német juhászkutyát kapott ajándékba, amelyek egy mindig a Fűhrer irodáinak és pihenőhelyeinek közelében tartózkodó autóban űlő rádiós részére morzézással pontos információkat tudtak küldeni Hitler fontosabb mozgásairól, vendégeiről és a parancsoló hangnemben kiadott utasításairól. Pl. hogy mikor indul el az adott helyről, milyen szavakat adott parancsba stb. A szakértő azt is hozzá tette, hogy a hírszerzési célú szigorúan titkos kutyakísérleteket a SZU-ban Behtyerjov (latin betűs átírásban. Bechterew) szovjet-orosz orvos-akadémikus, a Leningrádi Neurológiai Klinika főigazgatója már 1920-ban elkezdte és a tanítványai ezen a téren szinte hihetetlenül jelentős eredményeket értek el mára. Példaként hozta még fel, hogy az első Szputnyik típusú szovjet űrhajóval felküldött Lajka nevű kutya az ellenséges rádiólehallgatások miatt nem ugatással, hanem a mancsaival végzett kódolt morzézással kommunikált a földi irányító központban tartózkodó oktatójával. Ma már annyira fejlett kiképzési módszerek vannak a kutyák és más háziállatok hírszerzési, különleges hadviselési, valamint pénzügyi és ipari kémkedési célú felhasználására, amelyeket a laikusok el sem tudnak képzelni. - tette hozzá. Ezért főként a magas beosztású állami vezetőknek jobban meg kellene gondolniuk, hogy megengedjék-e bármilyen háziállatnak a közelükben való tartózkodását. A bioinformatika egyik szakágát képező hírszerzési állatkommunikációban több ezer éves tapasztalatok vannak.

12 éve 2011. május 31. 20:32
3 Roland2

Az én kutyám már a második könyvét írja a kvantum-szindinamikáról.

12 éve 2011. május 31. 15:36
2 Lalika

@Kara-kán: Móricka! Neked mindenről AZ jut az eszedbe?

12 éve 2011. május 31. 15:32
1 Kara-kán

A maszopos GYF most azért eléggé csahol, mert még mindig azt hiszi, hogy ő az alfahím.