Az olaszok alig írnak és olvasnak
Tíz olaszból hét minimális olvasási képességgel bír – állítja az Itália lakosságának írás- és olvasástudási szintjét vizsgáló nyelvész.
Felnőtt vagy gyerek, a hatvan millió olasz több mint kétharmada nem tudja keresztülrágni magát egy közepes nehézségű írott szövegen – ezt az eredményt mutatta a Tullio De Mauro, a római La Sapienza tudományegyetem nyelvészprofesszora, volt oktatási miniszter által végzett vizsgálat.
Az „alig olvasó” olaszok öt százaléka teljes analfabéta, se olvasni, se írni nem tud. További harminchárom százalék áll „az analfabetizmus küszöbén”. Az olaszoknak csak húsz százaléka „mozog jól a hétköznapi társadalmi élet írott és olvasott nyelvében” – szólt De Maurónak az olasz egység 150. évfordulója alkalmából készített vizsgálata. A területi egység sajnos nem vezetett nyelvi fejlődéshez és az írástudás erősödéséhez – emelte ki a tudós olasz sajtóbeszámolók szerint.
De Mauro felmérését az Istat központi statisztikai hivatal is alátámasztotta. Az Istat tavalyi adatai szerint a 6 évestől számított olaszok negyvenöt százalékát teszik ki azok, akik évente legalább egy könyvet olvasnak el. Ez huszonöt millió olasznak felel meg. A legtöbbet a 11-14 éves közöttiek olvasnak (64,7 százalék), utána egyre kevesebbet: a harmincöt év felettieknek csak fele olvas évente legalább egy könyvet.
@arafuraferi: Ezekkel a fogalmakkal az a baj, hogy eleve nem tudományosak, vagyis a tudomány sehogy nem tudja őket meghatározni. Hogy mi a nyelv és mi a nyelvjárás, azt lényegében a beszélők határozzák meg. Mondok egy példát. Spanyolországban ugye azzal érvelnek a modern nyelvészek, hogy mivel az aszturleóni, az aragóniai és a kasztíliai is közvetlenül az ott beszélt latinból fejlődött ki és nem egyik a másikból, ezért különálló nyelvek; azaz, ha a kasztíliait nevezzük spanyolnak, akkor az aragóniai és az aszturleóni nem lehet spanyol nyelvjárás, hiszen a kasztíliaiból alakult ki, hanem vele együtt a latinból. Igenám, de ezt is csak ráragasztották a kasztíliaira, hogy "az a spanyol", ezen az alapon éppúgy mondhatták volna, hogy "a spanyol nyelv a kasztíliai, az aragóniai és az aszturleóni nyelvjáráscsoportok összessége", mert miért ne? (és valakik így is gondolják ma is). A "nyelvjárás"-nak ugyanis alapvetően kétféle értelmezése van a köznyelvben:
1. ugyanabból a régebbi közös nyelvállapotból kialakult nyelvváltozatok egyike;
2. olyan – közeli rokon – nyelvváltozat, melyet nem tekintenek nyelvnek (ebbe viszont minden belefér).
Ha most nevezetesen az ómagyart másképp nevezték volna – pl. nem "magyar"-nak, hanem mondjuk "ópannon"-nak ;) –, akkor a ma beszélt magyar nyelvjárásokat is lehetne különálló nyelveknek tekinteni, mert nem egymásból, hanem mindegyik az "ópannon"-ból alakult ki.
Szóval az egész csak arról szól, hogy mit hogy neveztek el az emberek a nemzeti hovatartozásuk alapján. Vannak olyan nyelvek is, amelyek teljesen megegyeznek, csak azért tekintik őket eltérő nyelveknek, mert két különböző országban beszélik (főleg, ha politikai ellentétek vannak köztük, "hát nehogymá' az én nyelvemet ugyanúgy hívják, mint az övékét, mi egy másik nép vagyunk" kb.)...
Hát ezaz, hogy idegen nyelvként beszélik, aki tehetségtelenebb, vagy lustább az kicsit rosszabbul. És hát idegen nyelven megtanulni olvasni mégiscsak nehezebb (ha rokon nyelvek is), mint ha csak olvasni kéne tanulni.
Amúgy érdekes tényleg, valamelyik nép a tömeghez akar tartozni, valaki meg el akar különülni. De tudtommal vannak olyan tudományok, amelyek nem népszavazás alapján határozzák meg a fogalmakat.:-)
@arafuraferi: De mindegyik kétnyelvű, tehát beszéli az irodalmi olaszt is, hiszen anélkül nem is értenék meg egymást az északi és a déli nyelvváltozatok beszélői.
Mondjuk számomra is érdekes, hogy míg az olaszok békésen megvannak a több tucat nyelvükkel és több száz nyelvjárásukkal (és abban is van valami igazság, hogy ők maguk a beszélők is csak olasz nyelvjárásokról beszélnek és nem különböző nyelvekről), addig Spanyolországban ez pont fordítva megy: ott, ahol tényleg csak tájszólások vannak még a legnagyobb jóindulattal is (nem nagyobb különbségekkel, mint amilyenek a magyar nyelvjárások között is vannak), ők mindegyiket külön nyelvnek nevezik. Így aztán az asztúriai is külön nyelv, csak mert u-nak ejtik a szóvégi o-t... mert kb. ennyi a különbség egy kis túlzással. Ezen az alapon képzeld el, mi lenne, ha külön nyelvet beszélne Magyarországon, aki a "jó"-t úgy ejti, hogy "jou", sőt, aki úgy mondja, hogy "jaú", az már egy harmadik nyelv lenne. :))) Mert a spanyolok kb. ezt csinálják.
Na jó, de kívülről mégiscsak olasznak hívják, azt híresztelik magukról, hogy egy hetvenmilliós nyelv az anyanyelvük.:-)
A cikk címe pedig így lenne helyes: Az olasz tudományegyetem elégedetlen, hogy a sokféle nyelvet beszélő olaszok nem tudnak toszkánul olvasni-írni.:-)
@arafuraferi: Hát nem is nevezik mindet olasznak, mivel az olasz = toszkán, illetve a középső nyelvjárásokat lehet annak hívni. Az északi nyelvjárások történetileg a galloromán nyelvekhez tartoznak és közelebbi rokonai a franciának, de még a katalánnak és a spanyolnak is, mint az irodalmi olasznak. A déli nyelvjárások az már olasz csoportba tartoznak, de azért ott is vannak óriási különbségek, a nápolyiból én pl. nem értek semmit (az már olyasmi, mint a román).
Lehet, ha nem beszélnének húszféle nyelvet az olaszok, és azt nem mind olasznak neveznék, akkor lehet, hogy tudnának írni-olvasni, persze mindenki a sajátján.:-)
(Zárójelben megjegyzem, nem könyv a szerzőjét kritizálom, mert neki joga van hülyének lenni, viszont a lektorra és a kiadóra nézve – gondolom, valaki csak átnézte a kiadás előtt – ez szégyen.)
Szerintem a spanyoloknál és a latin-amerikaiaknál még ennél is sokkal súlyosabb a helyzet, és ez meglátszik a helyesírásukon is. Csak míg a helyesírási hibák Spanyolországban legalább a sajtóra nem jellemzőek (nem azt mondom, hogy egyáltalán nincsenek, de ritkák), Latin-Amerikában ez is "normális" sajnos. Pl. abban a könyvben, amit éppen olvasok, még hagyján, hogy lemaradnak ékezetek olyan igealakokról, amelyeknél éppen megkülönböztető szerepük lenne, még az is megbocsátható, hogy nem ismerik az egybeírás-különírás szabályait, de az már durva, hogy a coser 'megvarrni' jelentésű ige helyett cocer 'megfőzni' szerepel a szövegben... (Hozzáteszem, a könyv kiadója úgy hirdeti magát, hogy "csakis minőségi kiadványokat" forgalmaz – el tudom képzelni, mi lenne, ha nem így lenne).