Az elvált hatéves
Margarine John legjobb barátja volt az osztályban. Sokat segített neki az első napokban, amikor a kisfiú először ment iskolába. John a húgocskájának, Annie-nek is beszámolt kis barátnőjéről, aki szintén a szívébe zárta, és mikor iskolába ment, Margarine neki is segített és bátorította. Margarine része lett a család életének: a gyerekek édesanyja gyakran hallott róla, mindig csak jót. Amikor azonban bement az iskolába, hogy felvegye a kapcsolatot Margarine szüleivel, rá kellett ébrednie, hogy a kislány csak a gyermekei képzeletében létezik.
Nem ritka eset az ilyesmi, és aggódni sincs okunk. Lehet, hogy elfelejtettük, de nekünk is voltak kitalált barátaink. Egy baba, egy maci, egy darab takaró – ezek a kézzelfoghatóbb fajtából való, „megszemélyesített” tárgyak. A gyerekek azonban egész világot képesek álmodni maguknak, és ebbe remekül illeszkedik egy (vagy több) képzeletbeli játszótárs.
A szakszóval „képzeletbeli barátnak” nevezett jelenség kisgyerekkorban kezdődik, és olykor felnőttkorig is megmarad. Fontos szerepe van a gyermek képzeletének és szociális készségeinek fejlesztésében, a problémamegoldásban, a feszültségek levezetésében.
A kutatók azonban nemrégiben rájöttek, hogy a képzeletbeli baráttal rendelkező gyerekek lényegesen jobban is kommunikálnak, mint a többiek (márpedig a gyerekek kb. egyharmadának van ilyen kitalált pajtása).
Dr. Evan Kidd, az ausztráliai La Trobe Egyetem pszichológusa szerint ez nagyon is érthető – ugyanis ha valaki mással beszélünk, „meg kell értenünk, mit szeretne”. Ez pedig gyakorlatot igényel. „Ha egy képzeletbeli baráttal játszunk, a párbeszéd mindkét felét nekünk kell kitalálnunk” – tette hozzá.
A képzeletbeli barátokkal rendelkező gyerekek többnyire elsőszülöttek, illetve egykék, de nincsenek szociális vagy kommunikációs zavaraik. „Nagy társasági életet élnek. Leleményes társalgók és valószínűleg igen kreatívak” – nyilatkozta.
A szülők másik félelme, hogy gyermekük nem tud különbséget tenni a valóság és a kitalált barát között. Mind dr. Kidd, mind a Washingtoni Egyetem kutatója, Stephanie Carlson egyetért abban, hogy ez tévedés. „Az interjúk során sok kisgyerek húzott félre a kérdések között, és súgta oda nekem: ugye tudod, hogy ez csak kitalálás?” – számolt be róla az amerikai hölgy.
A gyermekek is igen összetetten látják a világot. Jó példa erre annak a kisfiúnak az esete, akinek volt egy képzeletbeli gyermeke és egy képzeletbeli felesége is – a felesége azonban nem volt a gyermeke valódi anyja. A vér szerinti képzelt anya egy folyton utazó ápolónő volt. Amikor a kutatók rákérdeztek, hol van a felesége, a kisfiú ennyit válaszolt: „elváltam tőle. Túl sokat beszélt.”