0:05
Főoldal | Rénhírek

Az e-learning oktatásé a jövő

A technológiai fejlődés ma már lehetővé teszi, hogy a távoktatás, az e-learning szinte teljesen átvegye a hagyományos, tantermi oktatás helyét.

nyest.hu | 2013. július 17.

2013-ban tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a Multimédia az oktatásban elnevezésű nemzetközi konferenciát. Idén a Kassai Műszaki Egyetem adott otthont az eseménynek. A szervezők célul tűzték ki, hogy elősegítsék az oktatás, a kutatás és a fejlesztés különböző területein dolgozó szakemberek tapasztalatcseréjét és találkozását. Fontosnak tartották azt is, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak oktatóknak, kutatóknak és PhD-hallgatóknak az új kutatási eredmények széles körű szakmai megismertetésére és megvitatására előadások, kiállítások és kiadványok segítségével.

Az idei konferencia témája az internetalapú távoktatás szélesebb körű elfogadtatása és népszerűsítése volt. A nemzetközi tapasztalatok alapján elmondható, hogy még mindig sokan ódzkodnak ettől az oktatási formától, és nem tekintik egyenértékűnek a tantermi oktatással. A konferencia résztvevői bemutatták a legújabb nemzetközi gyakorlatokat, és a közönség megismerhette a magyar multimédiás oktatási gyakorlat sajátosságait is.

A konferencián előadást tartott Virág Gergő, a Drégelyvár Oktatási Központ vezetője, aki rámutatott, hogy a korszerű multimédiás oktatás jelentősen támogatni tudja a felnőttképzést. A gyakorlati szakképzés bizonyos elemei interaktív, video-távoktatásos anyagok segítségével is megvalósíthatók, ami jelentős idő-, és költségmegtakarítást jelent a tanulók és az intézmények számára is. Az e-learning tanrendbe építésével képzéstől függően akár 30-70 százalékkal kevesebb tanórán kell fizikailag megjelenni, ami hasonló mértékű költségmegtakarítással járhat.

A jövő iskolapadja
A jövő iskolapadja
(Forrás: Wikimedia Commons / Stephan Ridgway / CC BY 2.0)

„Óhatatlanul is afelé halad a világ, hogy a diákokat rugalmasabb tanulási formákra kell ösztönözni. Az oktatás és a tanulás online eszközei megállíthatatlanul új csatornákba terelik ezt a területet, ahol a közösségi terek, a beszélgetés, az interakció, a kérdés-felvetés, és az információk gyors, ingyenes elérése, szubjektív szűrése lesz a meghatározó, a jelenlegi tantermi előadások helyett. Végső soron világosan látszik, hogy a jó minőségű online tananyagok és az új szemléletű tanulás előbb-utóbb szinte 100 százalékos költségmegtakarítást fognak jelenteni és az időbeosztást oly mértékben teszik rugalmassá, hogy a tanulást – mikroszkopikus egységekre bontva – a tanuló, érdeklődő mobiltelefonján, táblagépén, ráérős tízperceiben fogja elvégezni, és talán – az élethosszig tartó tanulás szemlélete szerint – egy egész életen át” – hangsúlyozta előadásában Virág Gergő.

Az oktatási központ saját fejlesztésében készülő e-learning tananyag 2013 szeptemberére fog elkészülni több szakmára vonatkozóan. A tananyag-fejlesztés 130 tanár bevonásával folyik.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!