0:05
Főoldal | Rénhírek
Grafikonelemzés

Amikor a Windows utolérte az ablakokat

A Windows nemcsak a háztartásokban és az irodákban terjedt gyorsan, hanem a szövegekben is. A márkanév gyakorisága 2000-re csaknem elérte a közszói használatú windows-ét.

Fejes László | 2010. december 19.

Korábban már bemutattuk a Google Books statisztikai szolgáltatását, melynek segítségével a digitalizált könyvekben előforduló szavak gyakoriságát lehet grafikonon ábrázoltatni. Mint említettük, az alkalmazás nem csupán kutatásokat szolgálhat, hanem szórakoztató adatokat is nyújt.

Amikor a Windows utolérte az ablakokat

A fenti ábrán az angol window 'ablak' szó gyakoriságának változásait vizsgáltuk meg. A vizsgálatnál figyelembe vettük a kisbetűs és a nagybetűs írásmódú, illetve az egyes és többes számú alakot is.

Nem meglepő, hogy az egyes számú alak gyakoribb, mint a többes számú, ez a legtöbb szónál így van. Az már sokkal meglepőbb, hogy a korai időszakban, 1800 és 1820 között a többes számú alak kissé gyakoribb is, mint az egyes számú. Ezek után azonban az egyes számú alakok gyakorisága fokozatosan nőni kezd, és eltávolodik a többes számúakétól. Furcsamód a hatvanas évektől kezdve gyakoriságuk esni kezd: erre valószínűleg az a magyarázat, hogy a korpuszban ettől az időszaktól kezdve egyre több olyan könyv van, melyben tematikai, műfaji okokból egyre kevéssé valószínűbb az 'ablak' szó felbukkanása. A nyolcvanas években a gyakoriság megint nő, de ez valószínűleg egy új jelentés megjelenésenek (a számítógépes terminus kialakulásának) köszönhető.

Az 1980-as évek előtt a szó nagybetűvel a kisbetűs alakokhoz mérten csak nagyon ritkán fordul elő. Ennek az az oka, hogy a szó csak igen ritkán kerülhet mondatkezdő helyzetbe, általában legalább egy névelőnek meg kell előznie. Kivételt pl. az olyan esetek képezhetnek, amikor a szó általános jelentésű: Windows are transparent 'Az ablakok (általában, tipikusan) átlátszóak'. Természetesen korábban is előfordulhatott, hogy a szó tulajdonnévként vagy tulajdonnév elemeként (címben, márkanévben) szerepelt, ezért nagybetűvel írták. Az ilyen esetek azonban nyilván rikák voltak.

A Windows operációs rendszerek elterjedésével azonban a nagybetűs alak elterjedté vált, annyira, hogy 1998 és 2005 között gyakoribbnak bizonyult, mint a kisbetűs írásmód:

Amikor a Windows utolérte az ablakokat

Természetesen itt nem minden esetben magáról a márkanévről van szó, de az kétségtelen, hogy az esetek nagy részében igen. 2006 után a gyakorisága ismét csökken, de nem biztos, hogy ez közvetlen összefüggésben van azzal, hogy az operációs rendszer addigi szinte egyeduralkodó szerepét erősen csökkentette a Mac és a linux népszerűségének növekedése.

Van azonban egy rejtélyes változás. Ha az első ábrát megnézzük, láthatjuk, hogy 1980 után nem csupán a Windows, de a Window alakok gyakorisága is megnő. Ebben persze szerepet játszhat az is, hogy sajtóhiba következtében lemaradhatott az s, de ekkora változás pusztán ezzel nem magyarázható. Hogy mi lehet a rejtély megoldása, az egy következő cikkünkben derül ki.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!