0:05
Főoldal | Rénhírek

A Windows húzta-e a Windowt?

Vajon a nagybetűs Window írásmód megszaporodása elsősorban a Windows nevének hibás leírásának köszönhető?

Fejes László | 2010. december 20.

Korábbi cikkünkben megállapítottuk, hogy a nyolcvanas évek után nem csak a Windows szóalak lett sokkal gyakoribb az angol szövegekben, hanem a Window is (így nagybetűvel). Mi lehetett ennek az oka?

A figure, Figure, table, Table gyakorisága
A figure, Figure, table, Table gyakorisága

A megoldás kulcsát a figure és a table szavak gyakoriságát mutató grafikon adja a kezünkbe. A figure fő jelentése az 'alak' (vö. magyar figura), de jelent 'ábrá'-t is. A table-t 'asztal' jelentésben már első angolóráinkon is megtanuljuk, de a szó használatos 'táblázat' jelentésben is. Amint látjuk, a 19. században a nagybetűs alakok ritkák voltak: csak mondat elején, esetenként címekben fordultak elő nagybetűvel. A 20. században azonban gyakoriságuk emelkedni kezdett, annyira, hogy 1960 körül a nagybetűs alakok gyakorisága felül is múlta a kisbetűsökét, sőt, a figure esetében a nagybetűs alak több, mint kétszer olyan gyakran fordult elő, mint a kisbetűs. Mi lehet a magyarázat?

Csakis az, hogy ezek a szavak az 'ábra', illetve 'táblázat' jelentésben szaporodtak el ennyire. Az angolban az a szokás, hogy az ábráknak címeket adnak, melyeket nagybetűvel írnak: Figure 1 'első ábra', Table B 'B táblázat' stb. Ezekre a szövegben is így, nagybetűkkel hivatkoznak. Az adatokból arra következtethetünk, hogy a könyvekben (nyilvánvalóan tudományos könyvekben) egyre több ábra és táblázat jelent meg (ill. az ilyen kötetek aránya nőtt évről évre, ill. ezek aránya nő a Google Books mintájában).Az ábráról azt is leolvashatjuk, hogy a nyolcvanas évektől kezdve, amikor már jóval egyszerűbbé vált számítógéppel ábrákat készíteni, a táblázatok népszerűsége csökkenni kezdett...

De mi köze ehhez a Windowhoz, illetve a Windowshoz? Az, hogy a nyolcvanas években kezdtek elterjedni a grafikus felülettel működő operációs rendszerek. Ezekben a felület bizonyos funkcionális egységeit ablakoknak, azaz window-knak  nevezték el. Azok a kézikönyvek, amelyek a számítógépek használatáról szóltak, szintén használták a Window 1, Window 2 stb. szerkezettípusokat, és a nagybetűs Window használata ennek köszönhetően nőtt meg. A Windows elterjedése tehát csak közvetve hatott a Window alak szaporulatára: nem maga a termék a közvetlen ok, hanem az a technológia, melynek legnépszerűbb képviselője.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!