Amikor a nők akartak több szexet
Vajon tényleg vélekedésinkre alapozott racionális következtetésekkel jutunk bizonyos eredményekhez, vagy bármilyen vélekedésből le tudjuk vezetni „logikusan” ugyanazt a következtetést?
A ma széles körben elterjedt felfogás szerint a férfiak több szexet igényelnek, mint a nők. Ennek köszönhető, hogy a két nem képviselőinek hasonló viselkedését egészen másképp ítélik meg. Ha egy kapcsolatban élő férfi megcsalja a nőt, az bocsánatos bűn, mert „hajtja a vére” – a nő azonban nem kap felmentést. Ha egy férfinak sok nővel volt dolga, az a dicsőségére válik – ha egy nőnek volt dolga sok férfival, az szégyen. Ha a tévét kapcsolgatjuk, és az egyik csatornán egy férfi azt mondja, hogy „Kihasználtál, csak a szexre kellettem neked” – azonnal tudjuk, hogy épp egy vígjáték megy. Szexuálisan kihasználni vagy megerőszakolni (heteroszexuális viszonyban) csak egy nőt lehet.
Az előítéletek azonban változnak a történelem folyamán. Az AlterNet egy 17. századi bostoni esetet idéz fel: egy férfit a puritánok azért átkoztak ki az egyházukból, mert két éven át nem feküdt le a feleségével. A puritánok úgy vélték, hogy a férfiak és nők egyaránt igénylik a szexet (bár „természetesen” csak a heteroszexuális kapcsolatot fogadták el, azt is csak házasságon belül), de a nők jobban. A kor felfogása szerint egy férfi sokkal könnyebben képes magát megtartóztatni, mint egy nő.
Már a görögök is...
Ez azonban nem csupán a 17. századi Amerikára volt jellemző, hanem az egész nyugati kultúrára a 19. századig. Egy ógörög monda szerint Zeusz és Héra azon vitatkoztak, hogy férfiak vagy a nők élvezik-e jobban a szexet. Teiresziaszt kérdezték meg, mert ő élete egy részét férfiként, más részét nőként töltötte, így mindkét fél tapasztalataival rendelkezett. A pap szerint ha tíz részre osztjuk a szerelmi gyönyöröket, kilenc rész jut a nőnek, és csak egy tized a férfinak.
(Forrás: Wikimedia Commons / Krauss, Johann Ulrich, 1645-1719)
A későbbi korokban úgy vélték, hogy a nők a gaz csábítók, akik Éva nyomában járnak, és bűnbe viszik a férfiakat. Szexuális szenvedélyüket erkölcsi és intellektuális gyengeségükkel magyarázták – és ezzel indokolták hogy férfifelügyeletet igényelnek (az apáét vagy a férjét). Velük szemben a férfiakra úgy tekintettek, mint akik nincsenek kitéve saját szenvedélyeiknek, képesek az önuralomra, és ennek köszönhetően mások irányítására is.
Havelock Ellis orvos-pszichológus 1903-as Studies in the Psychology of Sex (Szexuálpszichológiai tanulmányok) című művében hasonló vélekedések dokumentumainak sorát mutatta be – nem csupán Európából, de a Közel-Keletről és Kínából is. A 17. századi Francisco Plazzonus például annak a véleményének adott hangot, hogy a nőknek nem érné meg gyermeket szülniük, ha a szex nem okozna nekik sokkal nagyobb élvezetet, mint amekkora fájdalommal a szülés jár. Hasonló felfogás élt még Ellis idejében is: Enoch Heinrich Kisch osztrák nőgyógyász szerint a nő szexuális vágya olyan erőteljes lehet, hogy bizonyos életszakaszaiban ez határozza meg egész jellemét.
Hátra arc!
A kocka azonban ekkor már fordulóban volt. 1896-ban Bernhard Windscheid úgy vélte, hogy anormális (!) nőknél, különösen, ha felsőbb osztályokba tartoznak (!), a szexuális ösztön tanult, nem pedig velük született (!!!) – ha pedig veleszületett, az abnormális. Kifejtette, hogy mivel a nők a házasság előtt nem ismerik ezt az ösztönt, nem is hiányozhat nekik a szex...
Feltételezhetően a fordulatnak több forrása is van, és nem egyszerre ment végbe a világ minden táján.
Nancy Cott történész szerint a fordulatot Új-Angliában a protestantizmus hozhatta el. Azok a lelkészek, akiknek gyülekezete egyre inkább középosztályú fehér nőkből állt, úgy találhatták, hogy hatékonyabb híveiket olyan morális lényeknek tekinteni, akik kifejezetten alkalmasak a vallás követésére, mint mocskos ösztönlényeknek, akiknek sorsa már a paradicsomban megpecsételődött. A nőknek is tetszett ez az új nőkép, és hozzájárultak a megerősödéséhez: ezzel a férfiakkal egyenlőnek, sőt, felettük állónak érezhették magukat. Ennek érdekében még szexuális vágyaikat is hajlandóak voltak elnyomni, illetve arra hivatkoztak, hogy csak a férfiak vágyainak kielégítése érdekében élnek szexuális életet.
A fenti kép azonban elsősorban a középosztálybeli fehér nőkre vonatkozott: a munkásosztálybeli, bevándorló vagy színes bőrű nőket továbbra is szexéhesnek, szenvedélyesnek és szexuálisan könnyen elérhetőnek látták és láttatták. A kiváltságos nők e nézeteknek köszönhetően szexuális természetük tekintetében is inkább a kiváltságos férfiakkal, mint a társadalom alján élő nőkkel tartoztak egy kategóriába. Ez aztán azzal is járt, hogy ha egy nő „becsületén folt esett”, onnantól kezdve kirekesztették a „jobb körökből” (családjából is), és óhatatlanul lecsúszott.
Ami nem változott
A fordulat azonban nem volt teljes. Bár a nőkről kezdték úgy vélni, hogy jobban tudják kontrollálni nemi ösztöneiket, mint a férfiak, ebből nem következett, hogy nekik kellene betölteniük a döntéshozók szerepét. Sőt, a szexuális vágyat előnyként kezdték feltüntetni: a férfiakat fűti a vágy, tehát ambiciózusak – a nők azonban vágyak híján nem képeske a vezetésre sem. A politika, akárcsak a szex, túlságosan mocskos volt ahhoz, hogy az érzékeny nők foglalkozzanak vele. Mivel inkább az anyai, mint a szexuális ösztönök jellemezték őket, inkább otthon, a gyerekekkel volt a helyük, mint a nagyvilágban. Persze ez a felfogás nem terjedt ki a szegény vagy a színes bőrű nőkre, akiket továbbra sem kezeltek hímes tojásként: ők bármilyen mocskos munkára megfeleltek, akárcsak a férfiak olyan szexuális vágyainak kielégítésére, melyeknek kielégítését egy tisztességes feleségtől nem lehetett elvárni.
A változás a szexualitástól független sztereotípiákat is megváltoztatott. A férfiak a médiában vagy a reklámokban gyakran mint gyerek, éretlen tacskók jelennek meg, akik nem képesek olyan nehéz feladatok elvégzésére, mint a házimunka: ezt tehát a nőknek kell elvégezniük. Mivel a férfiak nem képesek az önuralomra, a nőknek kell hosszú szoknyát hordaniuk, nekik kell távol tartani magukat az alkoholtól és a flörtöléstől – ha pedig megerőszakolják őket, az annak bizonyítéka, hogy nem voltak képesek magukra vigyázni.
A társadalmi szerepekre vonatkozó ítéletek tehát tartósabbnak bizonyultak indokaiknál. Korábban a nő helye azért volt otthon, mert nem voltak képesek kontrollálni ösztöneiket – később pedig azért, mert képesek voltak, tehát rajtuk volt a felelősség. Ezen nem csupán a nemi szerepekkel kapcsolatos gondolkodásmódunk felülvizsgálata miatt érdemes elgondolkodni, hanem azért is, mert a történet jól mutatja: jól megalapozott indokainkat, érveinket gyakran az előre eldöntött eredmény alapján építjük fel.
@edmhorv: Hát ez: "jól megalapozott indokainkat, érveinket gyakran az előre eldöntött eredmény alapján építjük fel."
Nagyon érdekes, de mi az igazság?
@geff10: "amíg a nő szex közben elélvezhet, a férfi inkább csak kielégül"
Nem igazán értem, mi lenne a különbség az "elélvez" és a "kielégül" között ebben az értelemben. Illetve nem vagyok benne biztos, hogy olyan jellegű a különbség, hogy az egyik nagyobb élvezet, mint a másik. Sőt! Szerintem az, hogy "elélvez", csupán az orgazmus bekövetkezését jelenti, amitől még egyáltalán nem biztos, hogy az illető (tök mindegy, hogy férfi vagy nő) ki is elégül.
Ellenben régebben egy másik fórumon arról ment a vita, hogy az ember miért is élvezi a szexet, és miért ez a legerősebb ösztöne. Szerintem viszont erre teljesen egyértelmű a válasz: mivel alapvetően a szex a szaporodást és a fajfenntartást hivatott biztosítani, ezért nyilván úgy vannak a magasabb rendű élőlények (emlősök, madarak) genetikailag kódolva, hogy ez valami nagyon élvezetes dolog legyen a számukra, hiszen pl. ha fájdalmas lenne, akkor nem csinálnák, így nem lennének utódok.
Ha biológiailag nézzük, szerintem "Teiresziasztnak" igaza volt, mert amíg a nő szex közben elélvezhet, a férfi inkább csak kielégül - úgy vélem, a nők, valószínűleg testfelépítésüknek köszönhetően sokkal erőteljesebben élik meg az orgazmust. De ettől még a férfiak ugyan úgy, vagy akár még jobban is kívánhatják az aktust (genetikailag ezt is lehet indokolni). Körülbelül egyformák lehetnek ebben a nemek összességében.
Mindenesetre ez véleményem szerint sokkal inkább biológiai kérdés, mint történelmi vagy szociológiai.