0:05
Főoldal | Rénhírek
Finn tudósok

Alkoholizmushoz vezet a gyors nyelvelsajátítás?

Sok szülő örül, ha gyermeke gyorsan tanul beszélni – lehet, hogy kamaszkorában viszont már aggódni fognak.

nyest.hu | 2013. szeptember 17.

Egy finn kutatás összefüggést talált a gyermekkori nyelvelsajátítás és a tudatmódosító szerek használata között – számol be a Turun Sanomat. A tanulmány szerint azok, akik gyermekkorban az átlagosnál gyorsabban sajátítják el a nyelvet, fiatalkorukban az átlagosnál több alkoholt fogyasztanak. Ugyanakkor a kábítószerrel és a alkohollal kapcsolatos problémák felnőttkorban inkább azoknál jelentkeznek, akiknek nyelvi képességeik gyengébbek.

A kutatás során olyan ikerpárokat vizsgáltak, akiknek nyelvi fejlődésében jelentős különbség mutatkozott. A kutatók úgy találták, hogy a nyelvileg tehetségesebb ikrek a testvérüknél kíváncsibbak, jobban vágynak a tapasztalatokra, és társaságukban több az alkoholfogyasztó. Antti Latvala, a Helsinki Egyetem kutatója szerint minden valószínűséggel ez magyarázza a helyzetet: mivel nyitottabbak az új tapasztalatokra, és baráti körükben is ilyen példával szolgál, hamarabb próbálják ki a tudatmódosító szereket.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!