A vesztegetéstől vissza nem riadó nyomozó

Egy sivatagi éjszaka metsző hidegében is sátorban alvó, jakon, lovon vagy gyalog haladó, törmelékben és ürülékben ásó magyar nyomába indulunk. Egy tudós munkásságát vizsgáljuk, aki Budapestről indult, majd angol állampolgárként Indiában és Kínában találta meg azt, amit keresett, és végül Kabulban hunyt el. 150 évvel ezelőtt született Stein Aurél régész, orientalista és nyelvész.

A nyest Tüköry utcai szerkesztőségének közvetlen közelében, a minisztériumi parkoló helyén Pest világháborús bombázásáig lakóház állt. 1862. november 26-án itt született egy zsidó polgári család késői, negyedik gyermekeként az egyik legnagyobb magyar orientalista, Stein Aurél. A fiút evangélikusnak keresztelték, s középiskolai tanulmányait a pesti piarista, egy drezdai katolikus és a pesti evangélikus gimnáziumban végezte. Egyetemi tanulmányait is számos városban folytatta. Szanszkrit és összehasonlító nyelvészettel, indológiával foglalkozott Bécsben, Lipcsében és Tübingenben. Nagybátyja, a nagyhírű szemészprofesszor, Hirschler Ignác ösztöndíjat szerzett a fiúnak Trefort Ágoston kultuszminisztertől. Így jutott ki Stein Aurél Angliába.

Első angliai tanulmányútja alatt a vakációkat főként hegymászással töltötte az Alpokban. Későbbi magyarországi katonai szolgálata idején pedig megtanulta a térképészet elméleti és gyakorlati alapjait. Ezen ismereteit később igen jól kamatoztatta Belső-Ázsia kopár hegyvidékein. A szanszkrit nyelv szakértőjeként munkát Magyarországon nem talált, így inkább visszautazott Angliába, majd egy Indiába tartó hajóra szállt. Indiában állást kapott a lahóri egyetemen, s a tanítási szünetekben megkezdte kutatóútjait. Később angol állampolgárként számos expedíciót vezetett Belső-Ázsiába. Kutatóútjain sokszor még akkor is sátorban éjszakázott, ha házban is megszállhatott volna. Ahol lehetett, lovon vagy jakháton utazott, de nehezebb terepen leginkább gyalogszerrel közlekedett.

Az utak során begyűjtött régészeti leletek, műtárgyak és kéziratok jelentős része ma a British Múzeumot gazdagítja, bár Újdelhibe is juttattak az összegyűjtött műkincsekből. Steint elsősorban a kéziratok, írásos töredékek és a művészi képek érdekelték. A British Múzeum könyvtárának Stein Gyűjteményében több mint 45 ezer Stein Aurél által begyűjtött írásos emlék található. Stein Aurél saját könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta. Az alábbiakban a kutató nyelvekkel kapcsolatos tevékenységéből mutatunk be néhány jellemző epizódot.

A nagy vesztegető

Stein egyik legjelentősebb és máig vitatott tette az volt, hogy 1907-ben a Selyemút mentén fekvő nyugat-kínai Tunhuang (Dunhuang) városa melletti Ezer Buddha Barlangtemplomokban lévő kéziratgyűjtemény egy részét megszerezte, és elküldte a British Múzeumnak. Ezzel a tettével a kéziratokat ugyan megőrizte a tudomány számára, ám ő és Nyugat-Európából érkező tudós követői megfosztották Kínát a hatalmas értéket képviselő iratoktól.

Hogyan szerezte meg a barlangtemplomok egy elfalazott cellájában őrzött gyűjtemény egy részét? Egy gyakran alkalmazott, ám nem egészen erkölcsös módszerrel: megvesztegette az őrzésükre rendelt szerzetest, gondosan megtervezve minden „diplomáciai lépést”. Később módszerét többen követték, például Paul Pelliot francia sinológus is így jutott számos értékes kézirathoz. Stein naplójában a kéziratok megszerzéséről így ír:

Reggelre kelve megkezdhettem azt a munkát, amely tüntetőleg ott-időzésünk fő céljaként szerepelt: a főbarlangok vizsgálatát és nevezetesebb falfestmények fotográfozását. [...] Első feladatom volt biztosítanom, hogy láthassam valamennyi befalazott kéziratot és azt a helyet is, ahol eredetileg találtattak. Csakis így remélhettem, hogy a folyosó fala mögött elrejtett gyűjtemény igazi jellegét és megközelítő korát megállapíthatom. Csiangot tehát elküldtem abba a másik barlangtemplomba, ahol a pap szállása volt, hogy bizalmasan vegye elő emberünket. Tapintatos diplomáciája támogatva a bő jutalom ígéretével, már kezdetben nagyobb sikert aratott, mint reméltem. [...] Késő este Csiang tapogatózva sátramhoz botorkált és néma diadallal elém rakott egy csomó kínai írástekercset. [...] Arról, hogy az iratok Hiüan-Cangtól származnak, a taoista papnak a maga tudatlanságában sejtelme sem lehetett. Csiang szu-jeh nyomban rájött, hogy ez a fölfedezés úgy fog hatni a hiszékeny papra, mint a szent életű zarándok különleges közbenjárása az én érdekemben. [...] végül [a pap] isteni kinyilatkoztatás hatása alatt bátorságra kapott, hogy kinyissa előttem a nehéz ajtót, amelyen át a szentély tágas homlokzati folyosójából egyenesen a sziklába vájt fülkébe léphetünk. [...] május 28-án este az 1050-nél több kínai irattekercs és még jó csomó tibeti szöveg együtt volt, csinos sorokba rakva a templom tágas főcellájában. (Stein: Ázsia halott szívében, pp. 223–233.)

Stein Aurél, aki a keleti nyelvek és írások jó ismerője volt, kínai munkatársa, Csiang segítségével kiválogatta a számtalan kézirat közül azokat, melyek a legértékesebbnek tűntek. Éjszakákon át szállították ki a barlangból a legnagyobb titokban a felbecsülhetetlen értékű anyagot. Mint Stein fogalmaz: „nemcsak könyv alakú indiai írás-emlékek estek zsákmányul”. A szerzetes által semmire sem becsült vegyes iratok között hetven darab félméteres pálmalevelet találtak, melyen szanszkrit szöveg volt olvasható. A papírtekercsek között volt a Gyémánt Szútra, melyről utólag kiderült, a legrégibb ma ismert táblanyomat. A teljes egészében megmaradt nyomtatványt fametszetekről készítették 868-ban. Ennek a tekercsnek a jelentőségét Stein azonnal felismerte, s mint írta, roppantul megörült neki.

A kéziratok számos nyelven íródtak. Az indiai bráhmi írással lejegyzett tekercsek között két jól ismert szútra fordítását is megtalálták, melyek lehetővé tették az addig déli ismeretlen nyelvnek nevezett khotani szaka nyelv megfejtését. Ez a kelet-iráni nyelv mára kihalt, megfejtése a Steinnel szoros kapcsolatban álló Rudolf Hoernle (1841–1918) és Harold Bailey (1899–1996) érdeme.

A szogd nyelvet a valamikori Szogdia területén beszélték, mely a mai Üzbegisztán és Tádzsikisztán területén, a Zerafsán folyó völgyében terült el. Az i. sz. első évezred második felében ez volt a Selyemút mentén beszélt lingua franca, míg az arabok meg nem hódították Közép-Ázsiát. A nyelv az indoeurópai nyelvcsalád kelet-iráni ágába tartozott, és négyféle írással írták. A szogd egyetlen, ma is beszélt leszármazottja a több nyelvjárást magában foglaló jagnóbi.

Ujgur nyelvemlékeket és szogd szövegeket is találtak. Mintegy száz lapnyi török rovásírásos emlékeket és szíriai írással íródott vallásos iratokat zsákmányoltak. Emellett selyemfestményeket és hímzéseket is csomagoltak abba a hét ládába, amibe végül a mintegy hetven kéziratot elszállították. Ezért Stein 800 korona értékű ezüsttel fizetett, mely akkoriban egy kezdő magyar orvos kéthavi járandósága volt. Később a szerzetes még 200 irattekercset adott el neki, így végül 24 ládányi kézirat és 5 láda műkincs érkezett a barlangból a British Múzeumba. Ma a barlang elfalazott könyvtárából származó iratok a világ több országában lelhetők fel. Egy nemzetközi együttműködésnek köszönhetően az iratok és műkincsek ingyenesen megtekinthetők az interneten is.

A nyomozó

A számtalan írásos lelet megtalálása és múzeumba juttatása mellett Stein másik jelentős, nyelvekkel kapcsolatos tette az volt, hogy segített leleplezni Iszlám Ákhún csalót, aki nagy irathamisító volt. Az általa létrehozott kéziratokat Stein közbelépéséig számos tudós is részletesen tanulmányozta. Ám mivel hasonló dokumentumok az ásatások során sosem kerültek elő, Stein Aurél gyanút fogott. Két napon át vallatta Khotan városában a legtöbb különleges írást eladó, különféle csalásokról elhíresült Iszlám Ákhúnt, aki ennek hatására megtört és részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy eleinte kézzel gyártotta a hamisítványokat, ám olyan jó pénzt kapott értük, hogy végül fadúcokat készített és nyomtatással gyorsította fel a munkát. A csalót végül a hamisításért nem vonták perbe, de más tetteiért kalodát, vesszőzést és elzárást kapott. Jól sikerült hamisítványai ma is megtekinthetők a British Múzeum könyvtárában.

A magányos hős

Stein Aurél egész életét Közép-Ázsia kutatásának szentelte. Sosem alapított családot, csupán kutyát tartott. Hosszú élete alatt összesen hét kutya „szolgált” mellette, mindegyikük a Dash nevet kapta. Naplójegyzeteiből kiviláglik, hogy jól bírta a nélkülözést és megszállottan kereste fel az újabb és újabb hegycsúcsokat és lelőhelyeket. Sivatagi expedíciói során nem ritkán mínusz 25-30 fokos hidegben is sátorban aludt, és az sem tartotta vissza újabb utak megtételétől, hogy egyszer jobb lábának minden ujja lefagyott. Útjai során helybéli embereket bérelt fel kísérőül és munkatársul.

Az expedíciók során számos ásatást végzett és kéziratokat vásárolt. A leleteket a British Múzeumba szállíttatta. A kéziratok feldolgozását és rendszerezését részben ő, főként azonban más tudósok végezték. Emellett feltérképezte a belső-ázsiai sivatagokat és hegycsúcsokat. 81 éves korában, Afganisztán fővárosában, Kabulban érte a halál. Éppen újabb expedícióra indult, hisz nagy vágya volt Afganisztán ismeretlen vidékeinek feltárása. A 150 évvel ezelőtt született nagy hírű tudós kereszttel megjelölt, márványlappal fedett sírja a kabuli brit temetőben található.

Források

Stein Aurél: Ázsia halott szívében.

Fodor István (szerk.): A világ nyelvei.

Kapcsolódó tartalmak:

• 2 az 1-ben: angol kém és magyar nyelvész
• A mesés India – miért érdekes a nyelvészeknek?
• A legkorábbi mongol nyelvemlékek
• A tanítónő nagy osztják szótára
• Aki megismételte a megismételhetetlent

Hasonló tartalmak:

• Alexander Schrenk a szamojédoknál
• Budenz kabátlopási ügye
• Kik is azok az azeriek?
• Magyar harcos sírjában
  török szöveg?
• Mándoky Kongur István:
  Kunok és magyarok?

Hozzászólások (7):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)