0:05
Főoldal | Rénhírek

A magyar kormány iPadekkel spórol

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint olcsóbb tableten dolgozni, mint papíron.

IT café, Barna József | 2011. április 27.

Néhány héten belül a kormány tagjai a helyettes államtitkári szintig bezárólag iPad 2 tableteket kapnak – értesült a Világgazgaság. Az összesen 120 darab gép beszerzése nettó 16,3 millió forintos értékben folyamatban van.

E mennyiség beszerzése várhatóan nem okoz majd gondot annak ellenére sem, hogy az Apple által gyártott készülékből világszerte hiány van. A Világgazdaság értesülései szerint hazánkba a kereskedők által várt 10-20 ezer darabnál jóval kevesebb érkezett az országba a március végi bemutató napjára, és azóta is csak csordogál az utánpótlás.

A hír megjelenését követően a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleményt adott ki az iPadek vásárlásáról. E szerint – idézi a szöveget a Portfolio.hu – havi másfél-két millió forintot spórolhat a kormány azzal, hogy a jövőben a közigazgatási államtitkári értekezleteken és kormányüléseken iratok helyett iPadet használnak a résztvevők. A közbeszerzés kiírása előtt a KIM e-közigazgatásért felelős helyettes államtitkársága hatásvizsgálatot végzett, amelyből kiderült: a papír nélküli munkavégzéssel csak ezt a két munkaülést tekintve havi mintegy 170 ezer forint spórolható meg.

A közleményből kiderül: a 120 darab 16 GB-os – és az ár alapján feltehetően 3G-vezérlővel is rendelkező – iPad 2 beszerzési költsége darabonként nettó 136 ezer forint.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (5):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
12 éve 2011. április 28. 09:15
5 Angry Bird

@tebe: Valószínűleg arról van szó, hogy a képviselők még nem szoktak hozzá az olyan modern technikai újításokhoz, mint a billentyűzet. Hát, most már nem is kell.

12 éve 2011. április 28. 08:21
4 Pesta

És kakaóbiztos-e?

12 éve 2011. április 27. 23:45
3 gull 1

ha szabad kérnem, akkor nekem az új alkotmány szövegét ne papíron küldjék el, hanem ipaden :)

12 éve 2011. április 27. 19:04
2 tdk.112

@tebe Ugyanazért, amiért egy luxus Audi A8-as jobb, mint pl. egy Opel.

12 éve 2011. április 27. 16:46
1 tebe

Valaki magyarázza meg, hogy miért jobb az ipad, mint egy jelentősen olcsóbb és sokkal többet tudó netbook? Nem elég menő?