0:05
Főoldal | Rénhírek

A HÖOK az Európai Bizottsághoz fordul

Az Európai Bizottsághoz fordult a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a Hallgatói Önkormányzatok Európai Szövetségén keresztül a felsőoktatási törvény és a hallgatói szerződések miatt - jelentette be Nagy Dávid, a HÖOK elnöke a szervezet szerdai budapesti demonstrációján.

MTI | 2012. február 9.

A hallgatói szervezet vezetője a „Mentsük meg az oktatást a (f)AGYhaláltól!” mottójú rendezvényen, a mintegy 150-200 résztvevő előtt kiemelte: a hallgatók röghöz kötése nem megoldás az elvándorlás problémájára, az ellen csak megalapozott, felelős döntésekkel lehet tenni.
„Európai szintű munkafeltételek és bérek megteremtése, a tudás és a diploma becsületének visszaállítása – ezek megvalósulása nélkül minden korlátozás a problémák szőnyeg alá söprésével egyenlő csupán” – fogalmazott. Rámutatott arra: az a véleményük, hogy a hallgatói szerződés közösségi irányelvekkel megy szembe.

Nagy Dávid megjegyezte: azt nem vitatták soha, hogy az itthon térítésmentesen megszerzett diplomának Magyarországon kell kamatoznia. Az azonban nem igaz, hogy versenyezni kellene a londoni csúcsfizetésekkel, kicsivel kell jobb körülményeket teremteni – hangsúlyozta, hozzátéve: nem tömegjelenség a diplomások elvándorlása, egy-két képzésterület átmenetileg érintett. Hozzátette: azt is követelik, hogy a kormány szakmai szempontok alapján növelje a felvételi keretszámokat, különösen a szerintük méltatlanul sújtott jog- és gazdaságtudományi területeken.

A HÖOK elnöke úgy fogalmazott: fiatalok ezreinek a jövője került veszélybe a keretszámok drasztikus csökkentésével, amely minden szakmai alapot nélkülözött. Ezek a döntések ráadásul magukat az intézményeket és végső soron az egész oktatási rendszert is veszélybe sodorták.

Kitért az alapvető jogok biztosának állásfoglalására, amely – mint mondta – rámutatott arra, hogy komolyan sérültek a felvételizők jogai az elmúlt hónapokban, és ezen még a jelentkezési határidő kitolása sem változtatott.

Nagy Dávid jelezte, a mostani megmozdulás egy országos akciósorozat első állomása, a következő hetekben a fontosabb vidéki felsőoktatási központokban és budapesti intézményekben nyilvános fórumokat szerveznek. Elképzelhetőnek tartotta vidéki demonstrációk szervezését is.

A megmozduláson felolvasták az európai szövetség elnökének levelét, ebben Allan Päll azt írta, hogy az új magyar felsőoktatási törvény nagymértékben korlátozza a hallgatók szabad mozgását. Az európai hallgatói szervezet vezetője levelében egy „vak henteshez” hasonlította a magyar kormányt, amely közlése szerint nemcsak jelentősen felszabdalja a felsőoktatást, de frissdiplomás hallgatóinak a szabad mozgáshoz való jogát is korlátozza. „Ennek azonnal véget kell vetni, mielőtt Magyarország egy nyitott börtönné válik” – fogalmazott Allan Päll.

A rendezvényen megjelent Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke is. Az érdekvédő az MTI-nek azt mondta, hogy a hallgatók és a pedagógusok „ugyanazon a szekéren ülnek, és ugyanaz a szekér viszi őket”, megítélésük szerint nem igazán jó irányba. Hozzátette: főleg a hallgatói keretszámok meghatározása miatt gondolták úgy, hogy képviseltetniük kell magukat a megmozduláson.

Mendrey László szerint elkapkodott döntés született, amit semmi sem indokol. Azt gondolják, hogy ezt egy évvel el lehetne halasztani, és a megfelelő egyeztetéseket lefolytatva lehetne új keretszámokat bevezetni. A PDSZ elnöke azt mondta, hogy a diákok körében ha nem is pánik, de zavarodottság tapasztalható. Sokaknak, akik négy vagy öt éven keresztül készültek egy bizonyos szakra, most át kell állniuk egy másik képzésre. Ez azonban nem így megy – közölte.

Kis Norbert felsőoktatási helyettes államtitkár a helyszínen az MTI kérdésére azt mondta, a hallgatói szerződésről a kormány döntött, ezt „nyilván megelőzte egy európai jogharmonizációs vizsgálat”, amely nem vetett fel problémákat. Úgy fogalmazott: egyelőre nyugodtak, meghallgatják azokat az észérveket, amelyek esetleg felvetődnek az európai szervek részéről, és aztán beszélnek minderről.

Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi keretszámok mennyire kőbe vésettek, azt válaszolta: a létszámokról a kormány döntött, nem az oktatási államtitkárság. A létszámok alapvetően a hosszú távú gazdasági prognózishoz és nem a jelenlegi népszerűségi indexekhez igazodnak. A pótfelvételi során ugyanakkor mindig nyílik lehetőség, mozgástér az átcsoportosításra, ez a kérdés július végén lehet ez aktuális – tette hozzá Kis Norbert. Lázár János kritikai észrevételeiről szólva a helyettes államtitkár azt mondta, a Fidesz frakcióvezetője jelezte, hogy megkeresi ez ügyben az oktatási államtitkárságot.

A hallgatók a Deák téren tartott figyelemfelkeltő akció keretében mécseseket és fáklyákat gyújtottak, hogy – mint mondták – megmentsék az oktatást a fagyhaláltól. A hallgatók tábláin egyebek mellett a következő feliratok voltak olvashatóak: „nem akarok hitelt felvenni, ezt megtanították”; „a szüleimnek nincs pénze, így nem tanulhatok tovább?”; „a felsőoktatás mindenki számára elérhető, ha van pénzed”; „balszerencse kártya: egy hónappal a jelentkezés határideje előtt drasztikusan csökkentették a keretszámokat, igényelj diákhitelt vagy kimaradsz a felsőoktatásból”.

Este 11 órától hajnalig a hallgatói vezetők virrasztást tartanak a rendezvény helyszínén felállított sátorban.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!