0:05
Főoldal | Rénhírek
Éhségsztrájk!

A felsőoktatási törvény kivágja a biztosítékot

Éhségsztrájkba kezd mintegy száz hallgató a tervezett felsőoktatási törvény elleni tiltakozásul pénteken Szegeden – jelentette be Ament Balázs, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hallgatói önkormányzatának alelnöke.

MTI | 2011. október 21.

A határozatlan időre meghirdetett demonstráció helyszíne az SZTE Bölcsészettudományi Karának auditorium maximuma lesz, a tiltakozáson valamennyi kari hallgatói önkormányzat vezetője, valamint a képviselők 95 százaléka részt vesz – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján az érdek-képviseleti vezető.

Hozzátette: előzetesen mintegy százan jelezték részvételüket, de az akcióhoz bármely hallgató, oktató vagy egyetemi dolgozó csatlakozhat.

A sztrájkolók orvosi felügyelet mellett csupán napi öt liter folyadékot vesznek magukhoz. Az éhségsztrájkot a szegedi hallgatók hétfőre, illetve a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája október 27-re, Budapestre meghirdetett tüntetésének idejére felfüggesztik – közölte az alelnök.

Miskolci egyetemisták is demonstráltak a tervezet ellen

Mintegy ezer egyetemi hallgató demonstrált az új felsőoktatási törvény tervezete ellen csütörtökön Miskolcon az intézmény főbejárata előtt.

„Ne hallgass, hallgató” – ezzel a szlogennel hívta az egyetemistákat a demonstrációra a Miskolci Egyetem Hallgatói és Doktorandusz-hallgatói Önkormányzata (ME-HÖK).

A felsőoktatási törvény tervezetére reagálva, valamint a hallgatóközpontú minőségi felsőoktatás és a Miskolci Egyetem egyetemi rangjának megőrzése érdekében tartott demonstráción Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a törvénytervezet bizonyos pontjai – ha bevezetik őket – hátrányosan érinti a Miskolci Egyetem jelenlegi és jövőbeni hallgatóit.

A tervezet teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a hallgatók jogait, szociális helyzetét, a családok anyagi tűrőképességét, a felsőoktatás állami finanszírozásának csökkentését egyértelműen a hallgatóknak és családjaiknak kell megfizetni, vagy most, vagy eladósodva a jövőben – tette hozzá.

A demonstráción felszólalók azt is elmondták: a „bújtatott tandíj” bevezetésének fenyegetése, a röghöz kötés, az állami férőhelyek drasztikus csökkentése minden jelenlegi és leendő felsőoktatási szereplőt hátrányosan érint.

A ME-HÖK nem tartja elfogadhatónak a jelenlegi törvénytervezetet, ezért csatlakozik az október 27-én tartandó országos hallgatói demonstrációhoz.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!