„A front közelít a jelenlegi országhatár felé”
Aligha állítaná bárki, hogy a szlovákok kifejezetten támogatják a magyar nyelv megőrzését Szlovákia területén. De meddig terjed a felelősségük a magyar nyelv visszaszorulásában?
Felvidéki levelek: Észrevétlen nyelvi diktatúra Szlovákiában címen közli a PolgárPortál Vésey Kovács László írását a szlovákiai nyelvi helyzetről. Az írás arról szól, hogy a magyar nyelv használata milyen akadályokba ütközik Szlovákiában, és hogyan szorul egyre vissza. Az írásban sok helyénvaló megállapítást találunk, ugyanakkor nehéz megérteni azt a koncepciót, mellyel Vésey Kovács a problémákat magyarázza.
Szerinte ugyanis a szlovákok szándékosan és jól kifundált terv alapján próbálják kiszorítani a magyar nyelvet. Ráadásul ebben a csehek, sőt a németek is hibásak (kiemelések az eredetiben):
Valószínűleg az évezredes német kapcsolatból ered az a félelmetes precizitás, ahogy a csehek felmérték, hol mennyi magyart, mennyire kemény nyomásgyakorlással és mennyi idő alatt lehet elszlovákosítani. A tőlük tanuló szlovákok pedig jól tudják, hogy a vértelen népirtás ma is teljesen européer dolog.
Természetesen senki sem vitatná, hogy a szlovák politikában erősen érezhetőek olyan szándékok, melyek a magyarok nyelvi jogainak korlátozására, sőt a szlovákiai magyarok elszlovákosítására irányulnak. Sokszor írtunk mi is például a szlovák vasút packázásairól, és beszámoltunk egészen extrém esetekről is. Ugyanakkor azt sem nehéz észrevenni, hogy a 21. század során számtalan pozitív lépés is történt, és a magyarok nyelvi helyzete mégiscsak javult. Azt sem állíthatjuk, hogy a szlovákok egységesen szemben állnak magyarokkal: a szlovák vasúttal való vitában a szlovák sajtó is kiállt a magyarok mellett, és a vasút viselkedését gúnyolták.
(Forrás: Wikimedia Commons / Qorilla)
Vésey Kovács írásában mégsem ez az egyoldalúság a legfurcsább, hanem az, hogy az általa hozott konkrét példákban egyszer sem a szlovákok akadályozzák meg a magyar nyelv használatát. Ír olyan esetről, amikor a magyar önkormányzati képviselők nem magyarul szólalnak fel, holott erre lehetőségük lenne. Beszámol arról, hogy színmagyar településen magyar ügyintéző nem akarja elfogadni a magyar nyelvű beadványt, vagy továbbítja olyan szintre, ahonnan már szlovákul válaszolhatnak. Leírja, hogy a magyar vállalkozók és kiskereskedők többsége nem tesz ki magyar feliratokat. Szerinte „a szlovák nemzetstratégia [...] éppen a magyarok törvényszerű elfásulására számít” – csakhogy ezekben az esetekben viszont egyszerűen arról van szó, hogy a magyarok nem élnek ezekkel a lehetőségekkel. A szlovákok akár vissza is kérdezhetnének: minek biztosítsanak még több jogot, ha a magyarok azokkal sem élnek, amelyeket megadtak nekik?
Vésey Kováncs valóban furcsa eseteket idéz (sajnos mindig konkrétumok nélkül):
Már magyarok által magyaroknak íródó felvidéki portálokon is előfordul olyan követelődzés részükről, hogy az őket érdeklő tartalom szlovákul is jelenjen meg.
Ez azonban, ha valóban megtörtént esetről van is szó, nem túlságosan nyomós érv, egyfelől mert hülyék mindenhol akadnak, másfelől mert az ilyen követelődzésnek semmilyen következménye nem lehet, így nyomásgyakorlásnak sem tekinthető. Mindez nem lehet akadálya annak, hogy a magyarok éljenek jogaikkal. Az elsődleges feladat az lenne, hogy a szlovákiai magyarok használják ki a számukra biztosított lehetőségeket, illetve határozottan hallassák hangjukat, ha ebben megpróbálják megakadályozni őket. Azért azonban nem érdemes a szlovákokat hibáztatni, ha mégsem teszik.
(Forrás: Wikimedia Commons / Rovibroni (Barna Rovács) / GNU-FDL 1.2)
Végül még egy fontos dolog. Egymás megértésének, elfogadásának, támogatásának alapvető feltétele a bizalom. Ha ma egy szlovák Magyarországra érkezik, számos autón láthat Nagy-Magyarország-matricát. (Azokról ne is szóljunk, akik ilyen autójukkal belépnek Szlovákia területére.) Ezt nehezen értelmezheti másképp, mint hazája létjogosultságának megkérdőjelezését. Amíg pedig hazája fenyegetettségét érzi, ne csodálkozzunk, ha ellenségesen viszonyul azokhoz, akiktől ez az – akár valós, akár vélelmezett – fenyegetettség érkezik. A PolgárPortál meglehetősen érzéketlenül egy olyan képpel illusztrálja a cikket, melyen szurkolók éppen egy Nagy-Magyarország-zászlóval láthatóak. Ez pedig nyílt provokáció, mely persze nem indokolhatja a rendőrség erőszakos fellépését, de azt sem állíthatjuk, hogy a magyar szurkolók ártatlanok a feszültség kialakulásában. Sajnos ezt a szlovák–magyar viszony egészéről is elmondhatjuk. S bár elvbe Szlovákiának kellene megtennie mindent megtennie kisebbségei nyelvének és kultúrájának megőrzéséért, ne csodálkozzunk, ha nem igazán motivált ebben.
"Ha ma egy szlovák Magyarországra érkezik, számos autón láthat Nagy-Magyarország-matricát. (Azokról ne is szóljunk, akik ilyen autójukkal belépnek Szlovákia területére.) Ezt nehezen értelmezheti másképp, mint hazája létjogosultságának megkérdőjelezését. Amíg pedig hazája fenyegetettségét érzi, ne csodálkozzunk, ha ellenségesen viszonyul azokhoz, akiktől ez az – akár valós, akár vélelmezett – fenyegetettség érkezik. "
Bár kisebbség-ügyileg más a felállás, nem hallottam még róla hogy a szintén teljes horvátországot lefedő nagy-magyarországos dekorációk miatt horvátok fenyegetve éreznék magukat.
Mondjuk mióta nemrég láttam élőben egy fordítva felragasztott nagy-magyarország matricát autón, vannak kétségeim hogy egy-egy ilyen matrica mögött mekkora ideológiai mélység és tetterő állhat... Legviccesebb a szlovák rendszámos n-m-matricás autó.
@Pesta: olvastam egy "alternatív" május 1.-jei kokárdáról, habsburg-színekkel. Érdekes lenne :)
Azért az okokról se feledkezzünk meg, hogy miért rakjuk ki a történelmi Magyarországot ábrázoló zászlókat és matricákat. Amíg politikai kurzustól függetlenül a csonkaországban(!) is arra akarják nevelni a magyarságot, hogy folyton meghunyászkodjon, lásd „minek ez a magyarkodás" stb. megnyilvánulásokat, odáig elmenően, hogy egyeseknek már a saját trikolórunk - tehát nem az Árpád-sáv! - is szúrja már a szemét, addig jelen lesz ez, amit ma „szélsőségnek" és „provokációnak" minősít sok más között ez a cikk is. (Pedig ez az ún. provokáció egyáltalán nem a mi sajátságunk, elég megnézni az angol zászló esetét is. Tehát az angolét, nem a brit Union Jack-et.)
A vicc, hogy más körülmények között akár közös is lehetne az békeidők királyi Magyarországát ábrázoló embléma (jó, a románok kivételével). Illetve a kettőskereszt is, amit meg a szlovákok próbáltak-próbálnak kisajátítani. Más körülmények között azt értve, hogy ha nem lenne ilyen feldolgozatlan a trianoni utódállamok, majd utód-utódállamok traumája (mind történelmileg, mind lelkileg, valaki nem is véletlenül nevezte Benső Trianonnak, ami ma folyik). A történelemben nincs ha, mint mondják, de tegyük fel, hogy az osztrákok meg az Osztrák-Magyar Monarchia emblémáját ragasztanák a kocsijukra vagy a zászlajukra. Engem nem sértene! :)