A 21. században is szükségünk lenne a jó mesteremberekre!
Ha valami elromlik, kétségbeesetten kezdjük el körbetelefonálni az ismerőseinket, hogy adja meg valaki egy jó mesterember számát. Jólképzett szakembert ugyanis nem is olyan könnyű ma találni. Sorozatunk első részében a hazai szakképzés hagyományait, problémáit tekintjük át.
Amikor középfokú oktatásról beszélünk, olvasunk, elsősorban a gimnáziumokra gondolunk. Mert mi sem természetesebb annál, hogy gyerekeink egyetemi éveik előtt gimnáziumban szereznek érettségit. Minden szülő azt szeretné, ha csemetéje diplomás emberré válna. Hogy ezt követően hogyan alakul a sorsa, kevéssé ismert. Így is válhat munkanélkülivé, de lássuk be, diplomával még mindig jobb munkanélkülinek lenni, mint diploma nélkül.
A 2012/13-as tanévre 91598 tanulót vettek fel nyolc- és hatosztályos gimnáziumba, illetve a középfokú intézmények 9. évfolyamára. A felvett diákok 37,7 százaléka gimnáziumi osztályokba, 36,4 százaléka szakközépiskolába, 25,9 százaléka pedig szakiskolába került be. Akárhogy is számolunk, ez azt jelenti, hogy 57706 gyerek tanul tovább ősztől szakképző intézményekben. Azaz 57706 fővel nő azoknak a diákoknak a száma, akikről előszeretettel megfeledkezünk – legalábbis addig, amíg nincs a lakásunkban csőrepedés, nem romlott el a zár, nem kaptunk egy kiló hús áráért 87 deka zsírcafatot.
(Forrás: oh.gov.hu)
Az alábbiakban arra keressük a választ, hogy miért elengedhetetlen a szakképzés korszerűsítése, mi sürgette a törvényi szabályozás megváltoztatását. Ezt követően, sorozatunk további részeiben összehasonlítjuk az előző törvényt az újjal, majd megvizsgáljuk, hogy a törvény bizonyos szakaszai mikor lépnek életbe, illetve azt is, hogy a 2011 decemberében elfogadott jogszabályt miért kellett máris módosítani.
Egy kis történelem
A lakótelepek építésekor megesett, hogy az ipari munkákat szakmunkásverseny keretében oldotta meg az építtető. Az ötlet jónak bizonyult – legalábbis az első tíz helyezet esetében. Mert bizony azzal is szembesülniük kellett a boldog tulajdonosoknak, hogy a mosógép félt a sötétben, és csak akkor működött, ha égett a fürdőszobában a villany; a beépített szekrények ajtaja fordítva volt felszerelve stb. Volt, akinek a lakásában minden ajtón olvasni lehetett a zsűri szakvéleményét, mely szerint: „selejt”. A szakképzés tehát régebben sem volt egyszerű ügy...
Később, az ezredfordulóra tovább romlott a helyzet. A szakmunka rengeteget veszített presztízséből. A presztízsvesztés következtében a középfokú szakképzés lassanként az oktatási rendszer válságágazata lett. Nem segített az sem, hogy a szakoktatás évtizedeken át az oktatási és a munkaügyi tárca között ingázott, attól függően, hogy az adott kormány hogy rendelkezett a szakmai képzés sorsáról. Volt, amikor indokoltnak tűnt az el/átvándorlás, máskor csupán helyrajzi szám kérdésévé silányult az intézkedés.
(Forrás: Wikimedia Commons / Walter Siegmund / GNU-FDL 1.2)
A problémák valahol ott kezdődtek, hogy a szakmunkásképzésben az elméleti ismeretek oktatása kezdett meghatározóvá válni, miközben a szakmai gyakorlat háttérbe szorult – annak ellenére, hogy a vállalatok igénye éppen fordított lett volna.
Az is érthető azonban, hogy miért kerültek előtérbe az elméleti tárgyak a szakmunkásképzőkben. Egyrészt az oda jelentkező tanulók alapkészségei nagyon gyengék voltak – gondolhatunk arra, hogy sokaknak az írás és az olvasás is nagy kihívást jelentett. Másrészt, részben az általános iskolai eredménytelenség, kudarc miatt ezek a fiatalok a tanulás iránt érdekteleneknek, motiválatlanoknak mutatkoztak. Ezekből következően a teljesítményük továbbra is igen alacsony szintű volt. Ugyanakkor a fizikai munkát is elutasították. Végül maguk az oktatási intézmények sem vállalták a nehéz (nehezebb) feladatot: fontosabbnak tartották az elméleti ismeretek megszerzését, mint a képességfejlesztést.
A szakmunkásképzés tehát évtizedek óta szembesül a hátrányos helyzetű fiatalok iskoláztatásának problematikájával. Azokból az iskolákból, melyekben a szakmai gyakorlatokkal megnyerhető fiatalok kézműves- és gyakorlatigényes ipari szakmákat sajátíthattak el, a gyenge képességű diákok végzettség-kvalifikáció nélküli kerültek ki, ami számukra tartós inaktivitást eredményezett. Ennek következtében ezeknek a rétegenek a leszakadása ilyen módon nem volt megakadályozható. Mégis tenni kellett valamit...
Reformok?
2009 végén jelent meg egy kamarai dokumentum, melyben több évtizedes tapasztalatokra támaszkodva az fogalmazódik meg, hogy a magyar gazdaság versenyképességének javítása nem képzelhető el versenyképes, sikeres és hatékony szakképzés nélkül. A szakképzés reformjára pedig azért van szükség, mert az országnak teljesen torz a foglalkoztatási szerkezete. Mit jelent ez?
Magyarországon mindössze félmillió ember végez közvetlen termelőmunkát, pedig másfél millió fő közvetlen termelőmunkájára lenne szükség. Tehát nagyjából egymillió, döntően szakképzetlen, aluliskolázott embert kellene bevonni a foglalkoztatás rendszerébe! Ez pedig a szakképzési rendszer átalakítása nélkül nem képzelhető el. (Hiszen ennek a rendszernek a rossz működése eredményezett ennyi szakképzetlen embert!)
(Forrás: Wikimedia Commons)
Olyan szakképzésre lenne tehát szükség, amely képes a gazdasági dinamizmus érdekében megfelelő mennyiségű és minőségű szakember kibocsátására, akik a munkaerőpiacon jól értékesíthető tudással rendelkeznek. Mindehhez azt is be kell látni, hogy a szakképzést nem szabad szűken vett oktatáspolitikai, tanügy-igazgatási kérdésként kezelni, hanem a foglalkoztatáspolitikán túlmutatóan gazdaságpolitikai, társadalompolitikai kérdésnek kell tekinteni.
Hogy fontos kérdésről van szó, azt az is mutatja, hogy a 2010-es Nemzeti Együttműködés Programja a lehető legmagasabb szinten fogalmazza meg a szakképzés korszerűsítésének igényét:
Közvetlenül a rendszerváltás után a külföldi tőkebefektetések egyik legfőbb motiváló tényezője a hazai munkaerő – árához képest – jó szakképzettsége volt. A betelepülő nagyvállalatok többnyire ki is használták ezt a lehetőséget, sőt az ezredforduló óta egyre inkább magasabb szakképzettséget igénylő munkafolyamatokat telepítenek az országba, és ehhez egyre kevésbé találnak jól képzett szakmunkásokat. Olyannyira, hogy mára a külföldi nagyvállalatok letelepedésének, de a hazai kis- és középvállalatok fejlődésének is egyik legfőbb gátjává a jól képzett szakemberek hiánya vált. Az elmúlt másfél évtizedben az oktatás területén is megbomlott az egyensúly. A mérleg egyik serpenyőjét nézve a fiatal korosztályok mind nagyobb hányada vesz részt a felsőfokú oktatásban. A mérleg másik serpenyőjében viszont azt látni, hogy a szakképzés nagyot veszített presztízséből, és ma már egyes szakmákban szinte minimálisra csökkent a képzésben részt vevők száma.
Új törvény és duális modell
A sikertelenséget beismerve megtörtént a hazai oktatási rendszer törvényi átalakítása, amely most már magában foglalja a gazdasági kamarák fokozott szerepvállalását is. A kamara feladata lesz többek között a szakmai- és vizsgakövetelmények kidolgozása, a vizsgaelnöki delegálás, a szintvizsgák szervezése és koordinálása, a szakmai versenyek szervezése, illetve a pályaválasztásban való közreműködés is.
Az új szakképzési törvényben a változások logikáját a gyakorlati képzés elsődlegességének érvényesítése határozza meg. Ezzel a gazdaság színterére kerülnek az operatív feladatok, s az államnak – ha jól működnek a törvények, és megfelelő a pénzügyi szabályozás – csak a független kontroll szerepét kell betöltenie.
A törvény célként tűzi ki a közel százéves – Németországban bevezetett, s az új igényekhez folyamatosan igazított – úgynevezett duális szakképzési modell bevezetését, amely alapvetően a vállalatoknál zajló gyakorlati képzésre épül, amit a szakképzési intézményekben folyó elméleti oktatás csak kiegészít.
A német duális, gyakorlatorientált képzés azonos értékű a diplomás képzéssel. Az iskolában a diákok heti egy–másfél napot töltenek. Az iskolai képzés célja az általános műveltség növelése és a szakmai elméleti ismeretek átadása. A vállalatoknál folyó gyakorlati képzés heti négy napot vesz igénybe. Célja, hogy a tanulók gyakorlati jártasságot szerezzenek, illetve szakelméleti tréningeken vegyenek részt. A vállalat képzési szerződés keretében tanulói munkabért fizet. Az évi 480 iskolában töltött órából 160-at fordítanak a közismeret oktatására és 320-at a szakmai elmélet elsajátítására.
(Forrás: Wikimedia Commons / Paul Keheler / CC BY 2.0)
A duális képzés bevezetésével megvalósulni látszik egy olyan fordulat, amelyben a mezőgazdasági szakmunkásnak tanuló fiatal nem az „Antiganéból” szerzi meg szakmai elméleti ismereteit.
Ha már nem az elméleti ismeretek oktatása dominál, akkor a fiatalok számára is vonzóbbá válhat a vállalatoknál folyó szakmai gyakorlat. A tanulók a vállalatoknál a szaktudás megszerzése mellett szociális készségeiket is fejlesztik, és megtanulják, miként kell egy szervezetben viselkedni, közösségben dolgozni vagy éppen az érdekeiket képviselni.
Ennek azonban alapfeltétele, hogy csak a legmodernebb eljárásokat alkalmazó, naprakész tudás megszerzését biztosító cégeket vonják be a szakképzésbe. A rendszer „Németország egyik fő exportcikke”, melynek vonzerejét növeli a német termékeket övező elismertség, „a made in Germany” márkajelzés iránti bizalom. Kérdés, hogy Magyarországon mindez működhet-e? Sorozatunk következő részében részletesebben is megvizsgáljuk az új szakképzési törvényt...
Források, további információ
A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény
Benedek András (2012): Quo vadis szakképzés? Munkaügyi Szemle, 2012/III.
Bihall Tamás (2011): A kamara szerepe a szakképzésben és a felnőttképzésben. Eger, 2011. április 27. (az előadás letölthető diái)
Kíváncsi vagyok, hogy akarják megakadályozni a jelenlegi korrupt rendszerben, hogy a cégek ne rabszolgának tekintsék majd a szakmunkástanulókat. A végzős ugyanúgy nem kap majd munkát, hiszen annak rendes bért kell fizetni, inkább kihasználják majd a tanulókat. Made in Hungary...