0:05
Főoldal | Rénhírek

800 éve dohányoznak

Már nyolcszáz évvel ezelőtt is dohányoztak azon a vidéken, ahol ma Kalifornia amerikai szövetségi állam terül el – állapították meg amerikai tudósok.

MTI | 2013. március 9.

A Kaliforniai Egyetem davisi intézményének (UC Davis) kutatói egy Pleasanton közelében feltárt, ohlone indián temetkezési helyen talált pipák vizsgálata alapján jutottak erre a következtetésre. A pipákban ugyanis nikotinmaradványokat fedeztek fel.

A régészek már hosszú ideje tisztában vannak azzal, hogy a dohány fontos szerepet játszott Közép- és Dél-Amerika bennszülött törzseinek a kultúrájában. Azt is kiderítették, hogy a dohány 2000-3000 évvel ezelőtt kezdett Észak-Amerika felé terjedni, de inkább csak a keleti régiókban honosodott meg.

Az egyetem honlapján olvasható beszámoló szerint a pleasantoni lelet az első bizonyíték arra, hogy a nyugati-parti körzetben valaha élt ohlone törzs tagjai is hódoltak a dohányzás örömeinek. A korszerű műszerekkel elvégzett vizsgálatok alapján a nikotint tartalmazó dohányt 1350 és 1400 között szívhatták el.

Valamivel feljebb, a nyugati part mentén már korábban találtak hat olyan, még a mostaniaknál is régebbről, 860-ból származó pipákat, amelyeken nikotinnyomok voltak.

Shannon Tushingham, a Kaliforniai Egyetem régészeti kutatója szerint a leletek nemcsak a dohányzás tényére világítanak rá, hanem arra is, hogy az ottani bennszülött törzsek a vadászat mellett mezőgazdasággal is foglalkoztak. A dohányültetvényeket nagy becsben tarthatták, hiszen a füstölés bizonyára jelentős szerepet töltött be a rituálékban.

A kutatók rámutattak arra is, hogy a dohánynak akkoriban még csak kétszázalékos volt a nikotintartalma, szemben a mai dohánytermékek 4-8,5 százalékos mutatójával.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!