Paabel:
Meeste laul (Férfiak éneke)
Magyarországon lép fel az észt Paabel együttes – egyik daluk kapcsán talán azt is megsejthetjük, miért lehetnek az észtek sokkal sikeresebbek, mint a magyarok.
Június 29-én, szombaton 14 órától éjfélig Szent Iván-napi álom címmel skandináv, balti és magyar hagyományokat mutatnak be a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. A lett, litván, norvég és dán előadók sorát egy észt zenekar zárja.
A Paabel (Bábel) folkjazzrock-zenekar 2007-ben alakult. Céljuk az volt, a modern rockzene és a jazz felől közeledjenek a hagyományos észt népzenéhez. A zenekar öt tagja közül négy jazzt, egy népzenét tanul. Saját szerzeményeiket népzenei alkotások inspirálják. A zenekar 2012-ben az Etnokulbid észt népzenei díj öt kategóriája közül négyet megnyert: a legjobb album (Üle järve – Át a tavon / A tavon túl), a legjobb dal (Noor kukk – Fiatal kakas), a legjobb hangszeres zenész (Tõnu Tubli fúvós) és a legjobb énekes (Arno Tamm) kategóriájáét. Eddig öt lemezük jelent meg. Az alábbiakban a Meeste laul (Férfiak éneke) című dalukat mutatjuk be.
(Forrás: paabel.com)
A dal tartui nyelvjárásban íródott (köszönjük Segesdi Móninak és Reet Klettenbergnek a megfejtéshez nyújtott segítséget). A tartui nyelvjárást a délészt nyelvjárások közé szokás sorolni, a délésztet pedig szokás külön nyelvnek is tekinteni. A tartui viszont pont az a nyelvjárás, mely földrajzilag és történetileg is legközelebb áll az északihoz a déli nyelvjárások között, és a 20. században is jóval közelebb került az északi nyelvjárásokhoz, mint a võrui vagy a szettu. A bemutatott szöveg is vegyes nyelvjárási jellegzetességeket mutat, például a szóvégi magánhangzó hol megvan, hol hiányzik (meesi ~ mees ’férfi’, -sta ~ -st ’-bÓl’). Akik követik a finn slágereket ismertető sorozatunkat, tudják, hogy ez a jelenség ott is gyakori: míg a finn irodalmi nyelv őrzi a magánhangzókat, a beszélt nyelv gyakran elhagyja – a dalszövegek pedig gyakran ingadoznak.
Meeste laul Férfiak éneke Mina (see) meesi Tartumaalta, Én, tartumaai férfi, süte küsija külasta, faluból szenet kérő, rauataguja talusta, tanyai vasverő, suus mina sulatan rauda, számban vasat olvasztok, keele peal mina keedan rauda, nyelvemen vasat főzök, hamba all mina haukan rauda. fogam alatt vasat harapok. Minu rüü on remmelgane, Kötényem fűzfa, torukübar toomingane, cilinderem zelnicefa, sukad soosammaldesta, harisnyám mocsári moha, pastlad paekividesta. bocskorom mészkő. Küll mina mees olen erku olnud, Én, férfi, bizony fürge voltam, erku olnud, virku olnud. fürge voltam, dolgos voltam. Ma olin erku einaaega, Fürge voltam széna(kaszálás) idején, ma olin virge viljaaega, dolgos voltam gabona(aratás) idején, rutakas rukkide aega. gyors voltam a rozs(aratás) idején. Ma tõin tammed tammikusta, Tölgyet hoztam a tölgyesből, (ja) ma tõin männid männikusta, Erdei fenyőt az erdeifenyő-erdőből, kõrged kuused kuusikusta. magas lucot a lucerdőből. Küll mina mees olen erku olnud, Én, férfi, bizony fürge voltam, erku olnud, virku olnud, fürge voltam, dolgos voltam. ma olin erku hööveldama, Fürge voltam a gyalulásban, tegin uued uksekesed, új ajtókat csináltam, parajad panin parraslauad, pont megfelelő mennyezetet raktam, ladusast panin laelauad, könnyedén mennyezetet raktam, aida tegin animunest, csűrt lúdtojásból csináltam, kambri tegin kanamunest, szobát tyúktojásból csináltam, maja marjast ehitasin. házat bogyóból építettem.
A dal tipikus észt (illetve balti-finn) népköltészeti műfaj, a regi(laul) képviselője (laul ’dal’). Erre jellemző, hogy a sorokat gyakran az alliteráció (a szavak kezdő hangjainak, főként mássalhangzóinak összecsengése) szervezi – ebből már könnyebben érthető, hogy a dalban említett ruhadarabok és építmények miért éppen abból készülnek, amiből (természetesen az észt szöveget kell figyelni!). A dalok előadásmódjára jellemző, hogy az előénekes egyedül kezdi a sort, melynek közepén bekapcsolódik a kórus is, majd együtt a teljes sort újra eléneklik. Ennek köszönhető a regidal sajátos hangzása.
A dalok tematikailag sokfélék lehetnek. A fenti dal a dicsekvődalok sorába illeszkednek. Az észt ideál szerint azonban elsősorban nem az az igazi férfi, akinek sok szeretője van, vagy aki megállja a helyét a csatában, hanem az, aki dolgos, jól végzi munkáját. A női önérzetes dalok is leginkább a nő munkában nyújtott teljesítményét emelik ki. Ez a fajta tematika a magyar népdalokra nem jellemző – talán ez nem független attól, hogy az utóbbi húsz évben az észtek sokkal sikeresebbek tudtak lenni, mint a magyarok.
Persze, hogy a munkában nyújtott teljesítmény az első, mert az észt paraszti társadalom volt. A mienkben meg a nemesség volt az érték, egész falvak voltak tele kisnemesekkel, és az ő ideáljuk ugye más volt, nem a paraszti munka.