Magyar nyelvtörténet finneknek – magyarul
Csaknem fél évszázad után magyarul is olvasható a finnek számára írt magyar nyelvtörténet.
Papp Istvánt, aki 1952 és 1972 között vezette a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékét, Magyarországon a finnül tanulók szótárainak köszönhetően ismerik. (1957-ben kiadott finn nyelvkönyve több kiadást is megélt, 1959-ben finn olvasókönyve jelent meg – ezekkel azonban ma már csak kuriózumként találkozhatunk.)
De Papp István nem csak magyarokat oktatott finnre, hanem finneket is magyarra. Több éven át tanította jyväskyläi nyári egyetemen, ahol rendszeresen adott elő magyar nyelvtörténetet. Ezen előadások anyagából állította össze azt a könyvet, mely Unkarin kielen historia (A magyar nyelv története) címen jelent meg 1968-ban a Suomalaisen Kirjallisuuden Seura (Finn Irodalmi Társaság) kiadásában. Ha eltekintünk Bárczi Géza A magyar nyelv életrajza című ismeretterjesztő művétől, ez az egyetlen olyan teljes magyar nyelvtörténet, mely egyetlen szerzőtől származik.
(Forrás: kirjat.finlit.fi)
A kötet mindeddig magyarul nem volt hozzáférhető. Kornyáné Szoboszlay Ágnes ugyan már a nyolcvanas évek legelején lefordította, és volt szó arról is, hogy egyetemi jegyzet formájában kiadják, de erre nem került sor. 2014-ben azonban, a Debreceni Egyetem száz éves évfordulója alkalmából a kéziratot beszkennelték, és ma már igényes kivitelben, pdf-ben szabadon letölthető az egyetem honlapjáról. Az elektronikus változat elsősorban Kis Tamásnak köszönhető.
A kötet csaknem félszáz évvel a megjelenése után természetesen már sok olyan megállapítást tartalmaz, melyet meghaladott a kutatás, így elsősorban tudománytörténeti érdekessége miatt érdemes forgatni (Meg az olyan mondatokért, mint „Az ún. felszabadulás 1945-ben”. Mivel eredetileg finn olvasóknak szól, a magyar jelenségeknek gyakran feltünteti finn párhuzamait – ez elsősorban a finnül tanulók számára lehet érdekes.
Az új egyetemi nyelvtörténetkönyv három Papp István műre hivatkozik: erre az itt ismertetett könyvre és két cikkre a tővégi magánhangzókról. Nagyjából valóban ez a helyzet Papp István hatásával, munkáiból a finn-magyar szótárt és a tővégi magánhangzók eltűnésének a Bárczi-féle lekopásos hiedelemhülyeséggel szemben megfogalmazott elméletét kivéve semmi sem maradt fenn halála utána.
Ez a magyarra fordított könyvecskéje is megmutatja miért: mert nem is volt több önálló jó elképzelése. Hogy a finneknek ismeretterjesztett a magyar nyelv történetéről, az biztos kellemes nyári elfoglaltság volt neki, de nem saját gondolatait adta elő, hanem a korabeli (vagy inkább pár évtizeddel korábbi) konszenzust, ami mára már igen erősen elavultnak hat még az amúgy egyébként is roppant elavult mai magyar nyelvtörténethez képest is.
Az igazán ciki viszont az, hogy ez a könyv volt Papp István akadémiai doktori disszertációja. Erre a nagydoktorit megadni még a '60-as évek végén is gyanúsnak tűnik.
Amúgy meg hogy Bárczi "A magyar nyelv életrajza" után ez lenne a második egy szerző írta teljes magyar nyelvtörténet, mint a fordító említi, nem pontos. Ugyan Bárczi is azt hangsúlyozza a könyve előszavában, hogy a maga nemében ő az első, de rögtön hivatkozik is Balassa József ugyan ilyen című (A magyar nyelv életrajza, 1937) munkájára, hogy az nem számít, mert méreteiben, igényében lényegesen más, mint a Bárczié. Ha ezt az állítást a címlopást is belefoglalva elfogadjuk Bárczitól, akkor Papp István könyvecskéje a harmadik, még pedig úgy, hogy inkább a Balassáét követi (méretében és igényében). Ami nem is baj, hisz ez finneknek készült. A baj csak az, hogy ez, mint írtam, egyúttal nagydoktori is lett. Illetve ez se baj, mert ebből látszik, hogy Papp István nyelvészetének színvonala nagyjából milyen polcon áll a magyar nyelvtudomány történetében.
Annak, hogy magyar fordításban is megjelent, csak örülhetünk, mint minden magyar fordításnak, annak meg, hogy harminc éve nem jelenhetett meg tankönyvként, még jobban örülhetünk. Tudománytörténeti érdekesség ez valóban.
Fontos tudománytörténeti esemény. Örülök, hogy a Nyest beszámolt róla. Papp István nagy alakja volt a magyar nyelvtörténeti kutatásoknak, ez a műve is megérdemli, hogy közkincs legyen.