Kihalt nyelv is eltűnhet
A nem megfelelően tárolt és gondosan korszerűsített adathordozók akár a nyelv kihalása után is fokozhatják egy nyelv veszélyeztetettségét, mivel a rajtuk tárolt egyedi adatok eltűnése nem csak az élő nyelvek sorából, de a világ nyelveiről gyűjtött ismeretanyagából örökre törlik az egyszer már megmentettnek hitt információkat.
A közismert prognózis szerint a világon beszélt mintegy 6-7000 nyelvnek fele sem fogja megérni a XXI. század beköszöntét, a pesszimistább becslések szerint pedig a jelenleg ismert nyelvek akár 90%-a is kihalhat a következő évszázad során. A kihaló állatfajokhoz hasonlóan a veszélyeztetett nyelvek kérdésköre is egyre gyakrabban jelenik a közbeszédben és a tudományos diskurzusban egyaránt: számos kutatócsoport, alapítvány foglalkozik veszélyeztetett nyelvek minél gyorsabb és minél részletesebb leírásával és dokumentálásával, magányos aktivisták és lelkes csoportok kísérleteznek a kihalás határáig jutott nyelvek újraélesztésével. Míg azonban az elhivatottak a végsőkig harcolnak az utolsó beszélőért, az utolsó hasznos adatért, kevesen szembesülnek a nyelvi veszélyeztetettség egy speciális esetével, amely akár még a kihalt nyelvek sorsát is befolyásolhatja.
A veszélyeztetett nyelvek kutatásával és dokumentálásával foglalkozó nyelvészekre váró különleges nehézségekről is beszélt a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében tartott előadásában Tjeerd de Graaf professzor, a Fríz Akadémia oktatója és a többnyelvűségi kutatásokkal foglalkozó Mercator Centre munkatársa. De Graaf előadásában lényegében a Mercator kutatóközpont rendkívül sokszínű szociolingvisztikai portfólióját, lezárt és folyamatban lévő projektjeit mutatta be, melyek között az európai kisebbségi nyelveket bemutató füzetek kiadása mellett a kisebbségi nyelvek online használatának vizsgálatán át a szibériai veszélyeztetett nyelvek dokumentálása is helyet kapott. Maga de Graaf is több alkalommal végzett terepmunkát, elsősorban Oroszország kelet-szibériai és távol-keleti részén.
(Forrás: ifapcom.ru)
A nehezen megközelíthető (és általában kisszámú) adatközlő, az extrém terepviszonyok, a szélsőséges időjárás okozta problémák mellett részletesen beszélt az adatok tárolásának nehézségeiről, a szerencsés véletlennek köszönhetően fennmaradt hagyatékokról, azok felfedezéséről és feldolgozásáról. A szentpétervári Puskinszkij Dom (Puskin-ház) archívumában talált több ezer viaszhenger digitalizálásnak kalandos történetéről szólva elmesélte például, hogy a XX. század első felében a cári Oroszország őshonos népei közt rögzítetett egyedülálló anyag feldolgozása során problémát jelentett a katalógus hiányos, valamint a viaszhengerek kritikus állapota. Ugyan a viaszhengerek háborítatlanul vészelték át az archívumban a második világháborút, majd az azt követő évtizedeket, ám állaguk fokozatosan romlani kezdett, már akkor sem lehetett volna őket lejátszani, ha egyébként rendelkezésre állt volna a megfelelő technika.
(Forrás: Wikimedia Commons )
A helyzetet tovább bonyolította, hogy a hengerekről az archívum nem vezetett pontos nyilvántartást, így a hanganyagok meghallgatása nélkül a kutatók azt sem tudták pontosan, milyen kincsek semmisülnek meg éppen az állagmegóvás hiánya miatt. Az archívum problémáinak megoldását végül a rendszerváltás és a technikai fejlődés együttesen hozta el: japán kutatók által kidolgozott módszer alkalmazásával lézersugárral tapogatták le a viaszhengerek felületén látható barázdákat, ilyen módon a hengerek lejátszása (vagyis veszélyeztetése) nélkül tudták digitalizálni a rajtuk rögzített hanganyagot. A feldolgozott hagyatékok között rejtőzött Wolfgang Steinitz hanti gyűjtésének hanganyaga is, melyet a kutató egy a Puskinszkij Domban dolgozó barátjára bízott, mielőtt családjával együtt 1938-ban elhagyta a Szovjetuniót. A hagyaték a zavaros politikai helyzet miatt sosem került be a leltárba, idővel feledésbe merült, bár minden bizonnyal évtizedekkel megelőzte az addig ismert legkorábbi hanti hanganyagokat.
(Forrás: sammlungen.hu-berlin.de)
A veszélyeztetett nyelvek kutatásával kapcsolatos teendők nem érnek véget a róluk szerezhető összes információ lejegyzésével, ezeket az adatokat rendszerezni, értelmezni, ismertetni is kell, valamint biztosítani kell az összegyűjtött tudást tároló adathordozók fennmaradását is. Az adathordozók megőrzése különösen abban az esetben lényeges, ha a kutatás eredményeit valamilyen ok miatt nem sikerül széles körben publikálni. Bármilyen hihetetlen is tehát, a nem megfelelően tárolt és gondosan korszerűsített adathordozók akár a nyelv kihalása után is fokozhatják egy nyelv veszélyeztetettségét, mivel a rajtuk tárolt egyedi adatok eltűnése nem csak az élő nyelvek sorából, de a világ nyelveiről gyűjtött ismeretanyagából örökre törlik az egyszer már megmentettnek hitt információkat.
További olvasni- hallgatni- és nézegetnivalók
Puskinszkij Dom archívumának honlapja (átalakítás alatt, cikkünk megjelenésekor az archívum nem érhető el)
A szentpétervári gyűjtemény digitalizációs projektjének zárójelentése
@mederi: Vagy agyagtáblára rányomják, aztán a tábla megy a kemencébe.
Azért a fát, mint hordozóanyagot nem ajánlom.
Pl. Kőtáblára, kétnyelvű vésett szöveggel megbízható a tárolás ma is. Az egyik nyelv a megőrizendő kihalt nyelvek egyike, a másik egy élő.. Fejlett technikával a vésett szöveget lehetne elkészíteni...:)
Nekem pont az jött le olvasás után, hogy lám, minden adat megmenthető, csak megfelelően fejlett technika kell hozzá. Én nem aggódom - bár a problémát értem.
A XXI. század több mint 14 évvel ezelőtt beköszöntött.
@cikk:
" a világon beszélt mintegy 6-7000 nyelvnek fele sem fogja megérni a XXI. század beköszöntét,"
Szerintem ez a megállapítás hasonló (bár fordított értelemben), mint amikor a lóvasút bevezetése után azt feltételezték, hogy a városokban "a lócitrom hamarosan térdig fog érni az utcákon".
A nem egy tényezős dolgok prognózisa mindig bizonytalan úgy gondolom.. :)