Húsvét – csak természetesen
A húsvéti ünnepkör magyar hagyományaival többé-kevésbé mindannyian tisztában vagyunk. De hogyan ünnepelnek-ünnepeltek a finnek? Lesz szó vesszőzésről, gonosz lelkekről, párna alá dugott fejszéről és mindenféle varázslásról.
A magyar húsvéti hagyományok is számos kereszténység előtti elemet megőriztek, illetve sok szokás kétféleképpen is értelmezhető. A tojás termékenységszimbólum, de Jézus halálával is összekapcsolódik, a húsvéti tojások tipikus színét magyarázhatjuk a piros szín védőerejével, ugyanakkor utalhat Jézus vérére is. A locsolkodás lehet megtisztító szertartás, amelyet persze a megkereszteléssel is párhuzamba állíthatunk. A balti-finn népek körében jellemző régi húsvéti szokásokat elsősorban az észtek és az Oroszország területén élő vótok és karjalaiak jobban megőrizték, mint a korán krisztianizált finnek. A tavasz köszöntésének és a jószágok termékenységének biztosítására számos mód volt, amelyek közül egyesek még ma is élnek, elsősorban a gyerekekhez kapcsolódó húsvéti szokásként.
(Forrás: Wikimedia Commons / Kurt Löwenstein Educational Center International Team / CC BY 2.0 )
Vesszőzd csak meg keresztanyut!
A régi finn húsvéti hagyományok több forrásból táplálkoznak. A szokások kialakulásában fontos szerepe volt a földművelő-állattartó életmódnak. Ha életben akartak maradni a családok, biztosítani kellett, hogy a földeken elegendő gabona teremjen, és hogy az állatok szaporodjanak. Ezenkívül a megtisztulás ünnepe is volt a húsvét, amiből mind a mai napig megmaradt a tavaszi nagytakarítás szokása. A régi finneknél emellett fontos része volt az ünnepnek a máglyaégetés, a hintázás és a nap táncának megtekintése. De ne szaladjunk előre!
A finn hagyományban a húsvéti ünnepkör a virágvasárnappal indult, amikor is a gyerekek kitombolhatták magukat: vesszőcskéket ragadtak magukhoz, körbejárták a falut, varázsigék kíséretében mindenkit jól megcsapkodtak, és ezért még fizetséget is kaptak, általában piros tojást. A ház népe pedig örült, hogy már legalább egy módon biztosították a jószágszaporulatot. Persze „több jobb” alapon még más varázslásokat is elvégeztek. A gyerekeknek tojáson kívül édességet és pénzt is adtak a csapkodásért cserébe.
A vesszőzés (finnül virpominen) elsősorban Karjalában és a kelet-finnországi Savoban volt szokás, és csak a második világháború után, nagyrészt a karjalai menekülteknek köszönhetően terjedt el az egész országban. A gyerekek már jó előre elkészítették a vesszőnyalábot, amelyet mindenféle szalagokkal és papírokkal feldíszítettek.
(Forrás: Wikimedia Commons / Anneli Salo / CC BY-SA 3.0)
A vesszőzést a családtagokkal kellett kezdeni, a gyerekek először a keresztszüleiket csapkodták meg. Dél-Észtországban vesszőzéssel illett ébreszteni a családtagokat. Voltak olyan családok is, ahol a családapa a lányait csapkodta meg, hogy jól menjenek férjhez, és nagy házban legyenek majd gazdasszonyok. (A magyar nyelvterületen egyes részein elterjedt villőzés is hasonló termékenységvarázslási hagyomány volt.)
Ezzel még nem volt vége a csapkolódásnak, a megmaradt ágakat újrahasznosították: amikor először hajtották ki a teheneket és a birkákat a mezőre, őket is meglegyintették a vesszővel, hogy termékenyek legyenek. Ezenkívül az ágakból jósolni is lehetett. Az erdőből levél nélküli ágakat hoztak, és vizes edénybe állították őket. Abból, hogy mikor kezdett rügyezni az ág, meg tudták állapítani, hány hétig kell még várni az igazi tavaszra, amikor a fák a természetben maguktól kirügyeznek.
Az ágak értelmezhetők a keresztény mitológiában is, a pálmaágakra utalnak, amelyekkel a Jeruzsálembe bevonuló Jézust üdvözölték. Ugyanakkor a feldíszített rügyező ágak a természet megújulásának bizonyítékai is, a természet újjáéled a tél után. A másik ilyen szimbólum a tojás. A húsvéti időszakban kezdtek neki a madarak a fészekrakásnak és a tojások kikeltésének. A tyúk háziasítása előtt a praktikus régi embereknek mindez azt jelentette, hogy újra hozzá lehet férni a hosszú télen át nélkülözött finom csemegéhez, a vízimadarak tojásaihoz. A tojás tehát az ébredő természetet, az új életet is jelképezi.
Fejszenyalás, beteghintáztatás, varjúvíz
Az ünnepkör következő eleme a csütörtöki lidércűzés, amelynek a ház gonosz szellemektől való megtisztítása volt a célja. A procedúrához mindenképpen kellett tűz, boróka és kátrány, valamint tehénkolompok, amelyekkel minél nagyobb zajt kellett csapni. A régiek úgy tartották, hogy a bűzzel és a zenebonával a betévedt kígyókat is ki lehet űzni a kertből. Ha más nem akadt, akkor a fejszével kellett körbejárni a házat, mert a vasnak is védőereje van. Persze az is elég volt, ha valaki magára aggatta a házban fellelhető összes vastárgyat, és így próbálta meg kiűzni a lidérceket. Nemcsak a rossz szellemektől tisztították meg a házat, a porcicáknak is hadat üzentek ilyenkor, ki kellett takarítani mindent, és ekkor vágtak hajat, szakállat és körmöt is.
Ha már minden gonosz szellemet elűztek, a helyükre a jókat kellett megidézni. Máglyákat raktak a mezőn, az egész falu népe összegyűlt itt, és a tűz mellett táncoltak és szórakoztak. Utána üres vékákkal a szántóföldre mentek, és imitálni kezdték, hogy vetnek. A cél a jó termés biztosítása volt. Ezenkívül más varázslást is végeztek, például az éles szerszámok okozta balesetek megelőzésére egy éjszakára a párna vagy az ágy alá tették a fejszét, amelyet reggel háromszor megforgattak a lábuk, a testük és a fejük körül, majd háromszor meg is nyalták az élét.
(Forrás: Wikimedia Commons / Luigizanasi / CC BY 2.0)
A finneknek is van vízzel kapcsolatos húsvéti hagyományuk. A fiatal lányok húsvétkor korán keltek, még mielőtt a varjú megszólalt volna, és vizet hoztak a patakból, amelyben aztán megmosták az arcukat, hogy szépek legyenek. Ezt a vizet varjúvíznek hívták, mivel olyan korán keltek, hogy sikerült a varjút kicselezni, és ellopni előle a varázsvizet.
Aki a családban a legkorábban ébredt, az lett a legboldogabb egész évben. Azt is fontos volt megjegyezni, ki milyen állatot látott aznap először, mert annak a tulajdonságai szálltak rá egész évre. Azért is érdemes volt korán kelni, hogy lássák a nap táncát. A régi finnek úgy tartották, hogy húsvét reggelén a nap táncra perdül. Mivel mindenki látni akarta ezt a jelenséget, hajnalban a falu népe felmászott valami magaslatra, hogy megnézze a napfelkeltét. A nap ráadásul egész évre energiát is adott a korán érkező hódolóknak. Sőt a napból jósolni is lehetett. Ha tiszta volt az ég, amikor a nap felkelt, az napsütéses, száraz évet jelentett, a borult ég pedig esős évet.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ananta Bhadra Lamichhane / CC BY 2.0)
A húsvéthoz tartozó sport a hintázás volt, a speciális húsvéti hintákat minél nagyobb sebességgel kellett hajtani, mert ez biztosította egész évre a család és a falu boldogságát, egészségét és jólétét. Az észtek egészen addig mentek, hogy a betegeket felpakolták a hintára, mert hitük szerint a hintázástól meg kellett gyógyulni. Az őrült sebesség miatt a gyengébb idegzetűek a hinta közelébe se mertek menni...
Források
Egyetértek, hogy a "A tojás termékenységszimbólum" kiegészítve azzal, hogy a "világ-tojás" mint világkép hiedelem, és a Nap mint újjászületési- és tavasz kultusz, szintén központi elemei voltak a húsvéti ünnepek őskori, és kereszténység előtti világának, ami a népszokásokban is visszatükröződik....:)