Hollywood és a finnugor mesék,
avagy miről maradt le Antonio Banderas?
A 13. harcos című Fantasy film forgatókönyve Ibn Fadlán arab diplomata úti jelentésének felhasználásával készült. Az 1100 éve írt eredeti szövegben még szerepeltek a finnugorok, a filmből azonban kimaradtak. Mit látott-hallott Ibn Fadlán, és miről maradt le az őt megformáló Antonio Banderas? Mese a vízi szörnyről és az egyszarvúról.
Az öldöklő filmek kedvelői nagyra becsülik A 13. harcost. Az 1999-ben bemutatott műalkotást egykor beharangozó-reklámozó rövid ismertetők most is olvashatók az interneten. A különböző leírások közt tallózva azt is megtudhatjuk, hogy a film nehezen készült el, mivel az előnézőknek nem tetszett, és ezért egyes jeleneteit újraforgatták. Emiatt a 85 millió dollárra tervezett költségvetés picit megnőtt: 160 millióra. A film vetítése alig több mint 60 milliós bevételt hozott (Andy Vajnának sem sikerülhet minden). Talán azóta a DVD-forgalmazás és az egyéb jogok eladása csökkentett valamit a buktán.
A 13. harcos cselekménye röviden a filmdroid.blog.hu szerint:
Ahmed Ibn Fahdlan Ibn Al Abbas Ibn Rashid Ibn Hamad (Antonio Banderas) kénytelen elhagyni Bagdadot, ugyanis az egyik nagyúr feleségét félti tőle, és a szultánhoz fordul, aki úgy dönt, hogy a megvádolt férfinek nagykövetként kell tevegelnie kísérőjével, Melhizédekkel (Omar Sharif). Útjuk során összefutnak a vikingekkel, akik épp szeretett királyukat temetik (vagyis égetik), majd hírt kapnak arról, hogy rejtélyes és félelmetes alakok gyilkolják halomra a hazájukban élő embereket. Betotyog egy vén banya, akinek jóslata szerint 13 harcos tudja csak megállítani a veszélyt, és helyet kell kapnia a csapatban egy olyan embernek is, aki nem viking. Így hát Ibnnek a rettenthetetlen osztaggal kell tartania, hogy közös erővel gyűrjék le a veszedelmet.
Ebből a történetből annyi igaz, hogy a 10. századi Bagdadban élt egy Ibn Fadlán nevű ember, akit a kalifa messzi útra indított. Útközben tényleg találkoztak vikingekkel.
(Forrás: Wikimedia Commons - feltöltő: Niklem)
Ki volt Ibn Fadlán és merre járt?
A véletlenek különös együttállása folytán lehet valaki egyszerre filmrajongó és finnugrista is. Elismerjük, elég ritka eset, de ha már megtörtént, az illetőben összekapcsolódnak a dolgok: hoppá, a főszereplő Antonio Banderas karakterének neve: Ibn Fadlán. Ő lenne az az Ibn Fadlán, aki a volgai bolgároknál járván hallott a wíszúkról, a bolgárok finnugor szomszédairól? Igen, ő az.
Ibn Fadlán életéről nagyon keveset tudunk. Történetírói, geográfusi tevékenységet nem folytatott. Az általa írt egyetlen dokumentum hiányosan fennmaradt úti jelentése. 921-ben indult el Bagdadból a volgai bolgárokhoz, Al-Muqtadír kalifa megbízásából. A bagdadi diplomatákat Almiš volgai bolgár fejedelem hívta meg. A bolgár uralkodó és környezete muszlim hitre tért, de a vallás tanaiban, rendszerében járatlan révén, előimádkozókat és vallástanítókat kért a bagdadi kalifától. A gazdag ajándékokkal útra kelt követség Khorezm és a Kazak sztyepp érintésével érkezett meg a Volga−Káma vidékén élő volgai bolgárokhoz, és valószínűleg ugyanezen az útvonalon 923-ban szerencsésen haza is tért.
A küldöttséget egy Szawszan ar-Rasszí nevű ember vezette, Ibn Fadlán talán az ő titkára lehetett. Útleírása az egyszerű Riszála (úti jelentés, úti beszámoló’) címet viseli. A szerző az utazás során meglátogatott népek − ogúzok, besenyők, baskírok − mellett írt a kazárokról is. Természetesen legrészletesebben a volgai bolgárokról szólt. A bagdadi küldöttség találkozott egy viking (varég/normann/rúsz) csapattal is.
Ibn Fadlán művében keverednek a mesés történetek a vaskosan reális valósággal. A csodás jelenségekről, élőlényekről szóló történetek előtt azonban a szerző mindig jelzi, hogy azokat másoktól hallotta.
A Riszála kéziratai egy kivételével sajnos megsemmisültek. A mű egyes részleteit egy 13. századi geográfus, Jáqút őrizte meg földrajzi szótára néhány szócikkében. A nemzetközi orientalista világ nagy szenzációja volt, amikor 1923-ban, az iráni Mašhad városában előkerült a Riszála egyik kézirata. Sajnos ennek is hiányzik a vége, a visszaút leírása, de a Jáqút által kivonatolt részek végre eredetiben voltak olvashatók.
A kéziratra Ahmet Zaki Validov, egy baskír tanító fia bukkant rá. A bolsevik rendszer ellenségeként emigrálni kényszerült Oroszországból, s menekülése közben bukkant az értékes kéziratra, amelyet Zeki Velidi Togan néven publikált 1939-ben, Lipcsében.
Ibn Fadlán leírása egy viking vezér temetéséről (hely hiányában erősen rövidítve):
Elmondták nekem (már korábban), hogy miképpen járnak el a főnökeikkel, ha azok meghalnak… Engem hajtott a kíváncsiság, hogy közelebbről megismerjem ezt. … Amikor tehát meghal egy főnökük, akkor a családja így szól a rabszolgalányaihoz és rabszolgáihoz: „Ki fog meghalni közületek vele?” „Én”, válaszolja valamelyikük. Ha ezt a szót kimondta, akkor ez már kötelező ránézve…
Amikor eljött a nap, amikor elhamvasztják a halottat a rabszolgalánnyal együtt, megjelentem én is a hajónál… Látni lehetett, hogy azt már kivontatták a partra…
Fogtak ezután két lovat, s megfuttatták azokat, amíg izzadság nem borította őket, aztán kardjukkal darabokra vágták, s húsukat a hajóra dobták. Ezután két tehenet hoztak, amelyeket ugyancsak darabokra vágtak, s a hajóra dobtak. Majd hoztak egy kakast és egy tyúkot, levágták őket, s ugyanoda hajították.
Közben a rabszolgalány, aki fel akarta áldozni magát, jött-ment, és minden egyes pavilonba belépett, ahol annak gazdája közösült vele…
[Ekkor] a rabszolgalányt odavitték valamihez, amit az ajtófélfához hasonlóra készítettek. Belehelyezte a lábát a férfiak tenyerébe, (azok fölemelték a levegőbe)… Mondott néhány szót, majd leengedték őt. …
Én megkérdeztem a tolmácstól a lány cselekedetének (az értelmét). Ő így felelt nekem: „Amikor első alkalommal felemelték őt, így szólt: (»Íme, látom apámat és anyámat«). Másodszorra azt mondta: »Íme (látom) minden halott rokonomat ülve.« Harmadik alkalommal pedig azt mondta: »Íme, látom az uramat, a Paradicsomban ülve. (A Paradicsom szép és zöldellő…«”
Odafektették aztán [a lányt] az ura oldalára. Ketten a lábát, ketten pedig a kezét ragadták meg. A halál angyalának nevezett öregasszony ekkor egy kétfelé elágazó kötelet kötött a nyakába, s (a két végét) odaadta a két férfinak, hogy húzzák azt meg. Aztán a lányhoz lépett, kezében széles pengéjű tőrrel, amit a bordái közé merített, hol ide, hol oda, miközben a férfiak fojtogatták őt a kötéllel, amíg csak meg nem halt. (Ibn Fadlán 2007: 90–96.)
A 13. harcos 1 óra 42 perc hosszú. Az első 15 percben villámgyorsan elmesélik, hogy Ibn Fadlán egy nőügyből kifolyólag indult diplomáciai küldetésére, majd következik a halotti szertartás bemutatása, vagyis a lány megölése, mely után a halál angyala még gyorsan megjósolja, hogy Ibn Fadlánnak a vikingekkel kell mennie. A film maradék 87 percében folyik a vér.
(Forrás: Wikipédia)
Az 1100 éve írt eredeti úti jelentésből szó szerint elhangzik a lány három látomása és a halotti tor közben a naturális jelenetek kedvelőinek bemutatják a vikingek higiéniai szokásait, úgy, ahogy azt Ibn Fadlán leírta:
„…minden reggel megjelenik a rabszolgalány, aki egy nagy tálat hoz vízzel. Odanyújtja azt urának, aki megmossa benne a kezét, az arcát… Aztán kifújja az orrát, beleköp a tálba és (ami piszkos dolgot csak lehet, azt mind beleteszi) ebbe a vízbe. … A rabszolgalány pedig így adja tovább a tálat egyiknek a másik után… Azok pedig mindannyian kifújják az orrukat és beleköpnek, s így mossák meg az arcukat és a hajukat benne. (Ibn Fadlán 2007: 87–88.)
A 13. harcos Michael Crichton 1976-ban megjelent Eaters of the Dead című könyvén alapul. Ibn Fadlán története csak a cselekmény expozíciójául szolgál, a továbbiakban az események a Beowulf legenda fonalát követik. Az ifjú viking harcos, Beowulf történetét elbeszélő költeményt ismeretlen szerzője valamikor a 8–11. század táján írta. Persze a regényíró Crichton ezt a művet is nagyon lazán kezeli. Csak néhány motívumot vesz át belőle. A regény filmváltozatában két fő motívum vezethető vissza a Beowulfra: a gonosz ellenség meg is eszi áldozatait, a végső küzdelem pedig egy barlangban játszódik. Szerepel még a filmben egy apró átvétel a Beowulfból: a 13 harcos maradéka (köztük Ibn Fadlán is) egy éjjelen alvást színlelve várja az ellenség támadását.
Ibn Fadlán és a finnugor mesék – no meg Antonio Banderas
Nyilvánvaló, hogy ha a film forgatókönyvírói a Crichton-regény helyett Ibn Fadlán úti jelentésének finnugor vonulataira építik a cselekményt, nagyobb sikert érhettek volna el: 20 millió finnugor ember rohant volna a mozikba, hogy megnézze a filmet, aztán ismét és ismét, mert nem lett volna elég csak egyszer látni…
Drámai események bőven történtek Ibn Fadlán és társai (3000 ló és 5000 ember!, lásd Ibn Fadlán 2007: 35.) diplomáciai expedíciója során. Izgulhattunk volna Antonio Banderasért (kivégzik vagy sem?) akkor, amikor a volgai bolgár kán megtudta, hogy a bagdadi kalifa által levélben beígért pénzadományt a küldöttség nem vitte magával (Ibn Fadlán 2007: 50–52.). De ez a jelenet sem szerepelt a filmben.
Na és, amiket Ibn Fadlán a bolgár uralkodótól hallott! Például a vízi szörnyről:
Egy nap váratlanul fölkeresett engem egy csapat kereskedő, és azt mondták: „Ó, király, egy olyan ember úszik a víz felszínén, aki, ha hozzánk közelálló néphez tartozik, akkor nincs maradásunk ezen a vidéken, és nem marad más hátra, mint kivándorolni.” Én pedig kilovagoltam velük együtt, amíg a folyóhoz nem értem, ahol szembetalálkoztam az emberrel. Az én könyököm szerint (a hossza) tizenkét könyök volt. A feje akkora volt, mint a lehető legnagyobb üst, az orra pedig egy arasznál is hosszabb volt. Két nagy szeme volt és mindegyik ujja hosszabb volt egy arasznál. Megrémített ennek az embernek a megjelenése, s ugyanolyan rémület fogott el, mint a többieket. Mi beszélni kezdtünk hozzá, ám ő egy szót sem nem szólt hozzánk, csak nézett bennünket. Elvittem őt a székhelyemre, és írtam a wíszúi embereknek, akik három hónapra laknak tőlünk, és felvilágosítást kértem tőlük felőle. Ők visszaírtak nekem, s tudatták velem, hogy ez az ember a Ja'dzsúdzs és Ma'dzsúdzs [= Góg és Magóg] népéhez tartozik, akik tőlünk három hónapnyi távolságra vannak. Ők meztelenek. A tenger választ el bennünket, s ők annak a másik partján élnek. Úgy közösülnek egymással, mint a barmok. Allah – dicsértessék és magasztaltassék – minden nap kihoz nekik a tengerből egy halat. Ki-ki akkor közülük odamegy, késsel a kezében, és levág belőle annyit, amennyi neki és a családjának elegendő. Ha többet vesz el, mint a szükséglete, akkor a gyomra megfájdul, s ugyanígy a családjának is gyomorpanaszai vannak. Előfordul, hogy meghal, s vele együtt a családja is, ahányan csak vannak. Ha annyit vesznek el, amennyire szükségük van, akkor a hal megfordul, és a tengerbe veti magát. Ők pedig minden nap így élnek. (Ibn Fadlán 2007: 68–71.)
(Forrás: http://www.horgasszunk.hu/viza.html)
A történetben szereplő wíszú nép neve az orosz évkönyvekben olvasható vesz’ népnévvel azonos. Ebből származik a vepsze népnév. A vepszék ma már csak kb. 6 ezren vannak, nyelvük a balti finn nyelvek csoportjába tartozik. A muszlim geográfusoknál szereplő wíszú nép azonban nem a vepszékkel lehetett azonos, hanem inkább a felső-kámai permi finnugorokkal, a komi-permjákok elődeivel. Amit pedig Ibn Fadlán Ja'dzsúdzs és Ma'dzsúdzs népéről írt, az más arab és perzsa szerzőnél a sötétség országának lakóival, illetve a jugorokkal (vagyis az obi-ugorokkal) kapcsolatban olvasható. A történet valóságtartalma kettős: a volgai bolgároknál az Atil (Volga) folyóban felbukkant nagy hal egy viza lehetett, a wíszúk levelében leírt másik halas történet pedig az Északi Jeges-tengerből olykor partra vetődő bálnák vagy delfinek történetét örökíti meg.
Micsoda sztori lehetett volna ebből is: Banderas késsel a szájában a víz alá merül, hogy megküzdjön az Atil folyó vízi szörnyetegével! És a vér csak folyik, csak folyik…
Ibn Fadlán hallott az egyszarvúról is:
…egy olyan állat található ott, amely kisebb a tevénél, ám nagyobb a bikánál. A feje a tevéé, a farka pedig a bikáé, a teste az öszvéré, a patája hasonlít a bika hasított körméhez. A feje közepén pedig egy testes, kerek szarv van, amely fölfelé haladva egyre keskenyebbé válik, amíg olyan nem lesz, mint a lándzsahegy. Egyeseknek a hossza öttől három könyök, másoké ennél több vagy kevesebb. A különlegesen zöld (khalandzs) fák levelét legeli. Ha meglát egy lovast, akkor ráront, s az még akkor is csak üggyel-bajjal menekszik meg tőle, ha egy jó paripa van alatta. Ha utoléri, akkor a szarvával megragadja a lova hátán, majd fölhajítja a levegőbe, elkapja őt a szarvával, és így folytatja egészen addig, amíg megöli őt. A lóban azonban nem tesz kárt semmi szín alatt. (A helyiek) nyomon követik őt a steppén és az erdőkben, amíg meg nem ölik. Ez úgy történik, hogy felmásznak a magas fákra, amelyek között él. E célból számos íjász gyűl össze mérgezett nyilakkal, s amikor az állat közöttük van, akkor kilövik rá a nyilaikat, s így súlyosan megsebesítik és megölik őt. (Ibn Fadlán 2007: 76–77.)
(Forrás: Wikimedia Commons - feltöltő: Steifer)
Ibn Fadlán úti jelentésének orosz fordítója, A. P. Kovalevszkij úgy vélte, hogy az egyszarvú története finnugor/szamojéd környezetből származik: a gyakran talált mamutagyarak köré fonódhattak legendás történetek a homlokán szarvat viselő állatról (Kovalevszkij, A. P. 1956: 62–65.). Ez elképzelhető, mivel az obi-ugoroknak és a nyenyeceknek saját szavuk van a mamutra (hanti: wes, lásd Steinitz, W. 1991: 1631–1632.). Mamutagyarakat napjainkban is tonnaszámra találnak Oroszországban. Az európai kultúrkörben más elképzelés élt az egyszarvúról, általában ló alakjában ábrázolták.
A történetnek lehet, hogy van egy másik finnugor vonatkozása is: az egyszarvú vadászatának Ibn Fadlán féle leírása nagyon hasonlít arra, ahogyan Hérodotosz másfél ezer évvel korábban leírta a jürkák vadászatát (a jürka népnév talán a jugorral lehet azonos):
A vadász felmászik egy fára – mert sűrűn borítják fák a vidéket – és onnan figyel. Mindegyiknek ott van készenlétben a lova, amelyet megtanított hason feküdni, hogy alacsonynak látsszék, továbbá a kutyája. Ha a vadász megpillantja a fáról a vadat, nyilával rálő, lemászik a fáról, a lovára pattan, és üldözőbe veszi, nyomában a kutyájával. (Hérodotosz, IV. 22. 1989: 273.)
Elképzeljük Banderast, amint az egyszarvú fel-feldobja lováról, de annyira, hogy egyszer csak fölrepül egy fára, ahol utolsó erejével megkapaszkodik, miközben az egyszarvú dühödten bököd fölfelé, de a hőst nem éri el. És ekkor Banderas előhúz egy nyílvesszőt tegezéből és íjára illeszti…
Na, erről kellett volna filmet csinálni, nem holmi emberevő vikingekről!
A 13. harcos – színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm, 102 perc, 1999.
rendező: John McTiernan
író: Michael Crichton
forgatókönyvíró: Wisher William Jr., Warren Lewis
operatőr: Peter Menzies Jr.
díszlettervező: Annmarie Corbett, Rose Marie McSherry
jelmeztervező: Kate Harrington, Sandra J. Blackie
zene: Jerry Goldsmith
producer: Michael Crichton, Ned Dowd, John McTiernan
executive producer: Andrew G. Vajna, Ethan Dubrow
látványtervező: Wolf Kroeger
szereplők:
Antonio Banderas (Ahmed Ibn Fahdlan Ibn Al Abbas Ibn Rashid Ibn Hamad)
Vladimir Kulich (Buliwyf/Első harcos)
Omar Sharif (Melhizédek)
Diane Venora (Weilew királyné)
Dennis Storhoi (Herger)
Anders T. Andersen (Wigliff)
Richard Bremmer (Skeld)
Tony Curran (Weath)
Mischa Hausserman (Rethel)
Neil Maffin (Roneth)
Asbjorn Riis (Halga)
A film a Youtube-on:
(Köszönet Sárközi Klárának, hogy felhívta a figyelmemet A 13. harcosra.)
Felhasznált irodalom
Hérodotosz 1989: A görög–perzsa háború. Ford., utószó és jegyz. Muraközy Gyula. Bp.
Ibn Fadlán 2007: Beszámoló a volgai bolgárok földjén tett utazásáról. Ford., utószó és jegyz. Simon Róbert. Bp.
Klima László 2008: Orrszarvúk, bálnák és finnugorok – Ibn Fadlán különös történetei. In: Ünnepi írások Bereczki Gábor tiszteletére. Urálisztikai Tanulmányok 19. Bp. 450–464. (szó szerint átvett részletek a szerző engedélyével, a tanulmány olvasható az interneten is)
Kovalevszkij, A. P. (Ковалевский, А. П.) 1956: Книга Ахмеда Ибн Фадлана о его путешествии на Волгу в. 921-922. Harkov
Steinitz, W. 1991: Dialektologisches und etymologisches Wörterbuch der ostjakischen Sprache. 13. Lieferung. Berlin
1 Szojmu,
az a kígyó az Alfák emblémájában Milánó címeréből ered. Pontosan nem tudom, innen ered-e a magyar vonatkozás, de II. János nagyanyja milánói hercegnő volt.
Az a sárkány vagy kígyó pont olyan, mint az Alfa Romeo emblémáján lévő, és ugyanúgy eszik embert.