0:05
Főoldal | Rénhírek

Hámozott piros tojás

Miért nem lehet a piros tojást megenni? Hát azért, mert ha meghámozzuk, már nem piros. Az észtek azonban megoldották ezt a problémát is.

Rénhírek | 2013. március 31.

Ha egyenesen a piros tojásba szeretnénk harapni, de nem szeretjük a fogunk alatt ropogó tojáshéjat, az alábbiak szerint járjunk el. Szükségünk lesz a következő hozzávalókra: tojás, reszelt cékla, fokhagyma, őrölt kömény, ízlés szerint kapor, só, citrom.

A recept nem tartalmaz mennyiségeket, de értelemszerűen a tojás mennyiségéből kell kiindulni. A cékla mennyiségét úgy válasszuk meg, hogy annyi tojás beleférjen, ahányat „festeni” szeretnénk. A fűszereket pedig ízlés szerint használjuk.

A tojásokat keményre (azaz lobogó vízben legalább tíz percig) főzzük, hideg vízben gyorsan lehűtjük és meghámozzuk. A reszelt céklába belekeverjük az összezúzott fokhagymagerezdeket, a köményt, a sót és a citrom levét, illetve az apróra vágott kaprot. A salátát egy edénybe tesszük, és óvatosan belenyomkodjuk a tojásokat úgy, hogy hogy a saláta elfedje őket. A salátát 12 órán át érni hagyjuk, ezalatt a tojás felveszi a saláta színét és ízét. (Semmiképpen se hagyjuk 24 órán át tovább állni, mert ekkor a festékanyag a tojássárgájáig szivárog, és lilára festi azt.) Ezután a tojásokat kivesszük és szalvétával megszárogatjuk. A tojások félbevágva igen dekoratívak. A salátát külön tálaljuk.
Tálalási javaslat
Tálalási javaslat
(Forrás: nami-nami.ee)
Gyorsabban is elkészíthetjük a piros tojást, ha a főtt és meghámozott tojásokat sózott céklalébe tesszük. A képen látható tojások három órát áztak a céklalében.

Forrás

Peedimunad

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!