A kísérlet folytatódik
Eddig már kétszer írtunk a kísérleti tankönyvek és munkafüzetek magyar őstörténeti fejezeteiről. Most arról kaptunk értesítést, hogy a szerzőknek engedélyeztek egy villámgyors korrektúrát. Megnéztük az eredményt.
Először a Kísérleti őstörténet című írásunkban foglalkoztunk a 9. osztályos történelem tankönyv finnugor és magyar őstörténeti fejezeteivel. Cikkünkből országos sajtóesemény kerekedett. Lett szakmai folytatás is, a márciusi vitát a Történelemtanárok Egylete szervezte. Erről is beszámoltunk.
A téma továbbra is napirenden van. Az Index cikkéből arról értesültünk, hogy a 9. osztályos munkafüzet nem létező forrást (a Trefort-idézetet) tartalmazó feladatát lecserélték egy másikra, a Történelemtanárok Egyletének honlapja pedig tovább folytatja a tankönyvek elemzését. Először Hidas Gábor írása jelent meg a kérdéses tankönyvek térképeiről, nemrégiben pedig Dupcsik Csaba és Repárszky Ildikó tankönyvszerzők bírálatát olvashattuk ugyanott.
A sajtóban itt-ott az is felbukkant, hogy az oktatási kormányzat a következő tanévre vezető pozíciót kíván biztosítani a kísérleti tankönyveknek – és nem túl sportszerű eszközökkel. A cél érdekében nyilván étvágyat kell gerjeszteni – vagyis színes-szagos könyveket kell készíteni, hogy a tanároknak és a diákoknak gusztusuk támadjon rájuk. A könyvek kívánatosabbá tétele érdekében a hibákat javítani kell. Most tavasszal kaptak néhány napot a szerzők az 5. és 9. osztályos kísérleti történelem tankönyvek javítására is. Első írásunkban a 9. osztályos könyvvel és munkafüzettel foglalkoztunk, ezért a változások számbavétele során is azt vesszük előre.
A 36. fejezet bevezető kérdéseiből eltűntek a hunok és Attila, no meg Csaba királyfi is, lett helyettük Emese álma, és az álomban fogant Álmos („Foglaljuk össze, mit tanultunk Emese álmáról, Álmosról és a magyarság vándorlásairól!”). A magyar őstörténetről korában tanultak átismétlése tehát nem a hun–magyar ősmondán keresztül történik, ugyanakkor a gyerekek mégis felidézhetik, hogy vannak ám nekünk mondáink is. Ez egy nagyon szerencsés változtatás.
Ugyanezen az oldalon a térképet is kifogásoltuk: két magyar őshaza szerepelt rajta, közülük Magna Hungaria még rossz helyen is volt. Az új változatban ez is a helyére került. És ha már itt tartunk, a további térképek is változtak, a térképész kívánalmai szerint: Hidas Gábor kifogásolta, hogy fölöslegesen sok folyó szerepel a térképeken, közülük több pedig a mai állapota szerint – vagyis az utóbbi évtizedekben épült víztárolóival együtt. A korrektúra során azonban keletkezett egy új hiba is. A 36. fejezet térképén az Aral-tó az egykori nagyságában szerepelt, amilyen a 20. századi intenzív öntözéses gyapottermelés előtt volt. A javított térkép viszont a tó mai, alig létező állapotát tünteti föl, vagyis azt, hogy a tómeder nyomokban vizet is tartalmaz. Sírunk, nevetünk egyszerre. Csak az vigasztal minket, hogy a mérleg pozitív: több hiba szűnt meg, mint amennyi keletkezett. Talán, ha nem kellett volna ennyire kapkodni a javításokkal, ez a hiba nem csúszik be.
(Forrás: 9. osztályos kísérleti történelem tankönyv)
A 165. oldalon két ábrát is kifogásoltunk. Mindkettő előnyére változott. Habár – ki tudja. A tankönyvvitán látott finnugrista összezördülésre visszagondolva végképp nem tudjuk, hogy is volt ezekkel a lappokkal. Esetleg majd hozzászólóink pontosan kifejtik, hol a lapp nyelv helye a családfán és mennyire kell ezt tanítani a középiskolában.
(Forrás: 9. osztályos kísérleti történelem tankönyv)
A másik ábra a magyar eredettel kapcsolatos eltérő álláspontokat jeleníti meg. Annak idején kifogásoltuk, hogy az ábra szövege a dilettáns őstörténet-kutatás terminológiáját használja („finnugor elmélet, törökös elmélet”), valamint a tudomány szintjére helyezi a sumer és etruszk rokonság amatőr ötletét. A javított ábra már csak a nyugodt utómunkálatokra vár: lehetne gondolkodni a cím és „a mára már lezárult törökös elmélet” szerencsésebb megfogalmazásán. Tartalmilag azonban rendben van.
A következő oldalon csupán apróbb pontosításokat találunk. Komolyabb beavatkozást csak a 167. oldal kezdő mondatai szenvedtek el. Talán legerősebben Fodor István kifogásolta, hogy miért szerepel a szövegben a Fekete- és a Kaszpi-tenger mellékéről északra, vagyis Magna Hungariába visszavándorló magyarság. Szerinte ilyen visszavándorlás nem történt (szerintünk sem, napjainkban ezt a visszavándoroltatósdit Róna-Tas András képviseli, erről korábban írtunk). A bírálat hatására eltűnt a szövegből, hogy az említett tengerek közelében i. sz. 400 körül magyarok éltek, helyette az olvasható, hogy őseink a 6. század közepén Nyugat-Szibériából a Volga és az Urál közti területre költöztek. A mondat második fele azonban változatlanul maradt, vagyis hogy a Volga–Urál közti területről a magyarok egy része északra, Magna Hungariába vándorolt. Így viszont értelmetlenné vált az egész, mert a Volga–Urál vidék az maga Magna Hungaria.
Ugyanezen az oldalon a táblázat paleolit időszaknak nevezte azt, ami már a neolit volt, és arról sem tudott, hogy ezen két korszak között még ott volt a mezolit is. Ez a hiba korrigálásra került, de a táblázat még további finomításra szorul, mivel maradtak benne még javítandó apróságok.
Attól tartunk, hogy a változások felsorolása elég unalmas olvasmány, úgy hogy már csak azt említjük, hogy a javított kiadás Sajnovics János művének címét is a nyomtatásban megjelent fordítás alapján idézi.
Bírálatunkban azt is kifogásoltuk, hogy a honfoglalás menetének leírása a tankönyvben túl meseszerű, az ott leírtak nemigen bizonyíthatók. A kérdéses fejezetet nem Németh György, hanem Borhegyi Péter írta. Ő nem látta szükségesnek a változtatást. A korábban általunk írtakat most azzal egészítjük ki, hogy nem szerencsés egyetlen tudós munkásságára építeni valamely történelmi esemény vagy jelenség tankönyvi bemutatását. A tankönyv 37. fejezete a honfoglalás leírásában talán túlságosan is követi Kristó Gyula gondolatmenetét.
(Forrás: Grudocsko, N. V., Botalov, Sz. G.: Etnokulturnaja szituacija... Cseljabinszk, 2013.)
A röviden vázolt események azt mutatják, hogy szakmai párbeszéd bontakozott ki, és ez biztató. Nem tudjuk, hogy mennyire találkozik ez a kísérleti tankönyveket jegyző intézmény (az OFI) koncepciójával. A TTE által szervezett vitán azt hallottuk Kojanitz Lászlótól, hogy a tankönyvek azért kísérletiek, mert a tanárok majd leírják a véleményüket. Vagyis a tanárokkal igen, de az egyes történelmi korszakok kutatóival és egyetemi oktatóival nem terveznek konzultációt.
A mi észrevételeink csak az 5. és 9. osztályos tankönyvek őstörténeti fejezeteinek tartalmi kérdéseire terjednek ki. A tankönyv taníthatóságát, az egyes szövegrészek sorrendjét, belső logikáját, kohézióját nem vizsgáltuk. (Ilyen típusú bírálat Dupcsik Csaba és Repárszky Ildikó említetett munkájában olvasható.)
(Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum kiállítási katalógus)
A tankönyvhöz tartozó munkafüzetben találtuk annak idején a legsúlyosabb hibát. Az 53. oldal feladata lényegében azt erősítette a diákokban, hogy a finnugor nyelvrokonság egy téveszme. A feladathoz tartozó idézetek között pedig ott szerepelt az a Trefort Ágostonnak tulajdonított mondás, mely valószínűleg tudatos hamisítás eredménye. (Mellesleg, ha ezt Trefort tényleg mondta volna, a finnugor nyelvrokonság attól még igaz marad.)
A szakmai tiltakozás hatására a feladatot lecserélték. Az új változatban ugyanott a székelyek eredetét tárgyaló források olvasandók és értékelendők a diákok által. Tartalom szempontjából tökéletes választás, a székelyek eredete tényleg a tudományban vitatott és máig eldöntetlen kérdés. (A tankönyv és munkafüzet vitájában módszertani bírálat is érte ezt a feladatot. Erről nem tudunk véleményt nyilvánítani, nem értünk hozzá.)
Annak idején nem említettük, hogy a kísérleti tankönyv őstörténeti fejezetének koncepciója elavulni látszik. Ugyanis egyre valószínűbb, hogy a magyarok nem tartózkodtak évszázadokig a Konstantín császár által Levédiának nevezett Don-vidéken. A magyarság vándorlása Magna Hungariából a Kárpát-medencébe jóval gyorsabban zajlott, mint ahogy azt korábban feltételeztük. Ez a koncepció az újabb régészeti leletekre támaszkodik. Mivel nagyon friss eredmény, nem feltétlenül kell azonnal tanítani, hadd rágódjanak még rajta a szakemberek. Viszont meg lehetne említeni, hogy vannak új eredmények. Az említés helye a 37. fejezet Kitekintő című része lehetne, ahonnan már korábban javasoltuk kivenni a kettős honfoglalás elméletének ismertetését. Sajnos azonban ott maradt. Ha oda bekerülne a vándorlás új menetrendje, és vele együtt néhány lelőhely ismertetése, akkor igazán naprakész lenne a magyar őstörténet tankönyvi tárgyalása.
(Forrás: 5. osztályos kísérleti történelem tankönyv)
Az 5. osztályos kísérleti történelem tankönyvvel a tankönyvvitát ismertető írásunkban foglalkoztunk. A hun–magyar rokonság e könyvben is felbukkan az őstörténeti fejezet bevezető kérdéseiben-mondataiban. Még hangsúlyosabban, mint a 9. osztályos könyvben. Ezen most sikerült finomítani, habár változatlanul fenntartjuk azt a véleményünket, hogy előbb jöjjön a történelem és aztán a mondák. Reméljük, hogy a következő javításnál változik a sorrend. Sokat írtunk az 5. osztályos könyv egyik térképéről. Az új változatban a népnevek a mi javaslatunk szerint szerepelnek, köszönet a szerzőnek. (A javított térképen sajnos az Aral-tó a mai lecsökkent vízfelületével látható.) Az 5. osztályos könyv Ahogyan a történészek gondolkodnak című kiemelt részei közül kifogásoltuk a 138. és a 141. oldalon olvasható szöveget. Ezek változatlanok maradtak a javított kiadásban is.
(Forrás: 5. osztályos kísérleti történelem tankönyv)
Összefoglalva az általunk elindított vitát, megállapíthatjuk, hogy a tudományos kutatók mellett gyakorló tanárok is bekapcsolódtak a vitába, így tartalmi és módszertani kérdések egyaránt felmerültek. Örvendetes volt látni a vitában részt vevő tanárok imponáló történelemismeretét. (A magunk részéről le vagyunk nyűgözve Dupcsik Csaba és Repárszky Ildikó történelmi és módszertani ismereteitől. Jó tanáraik lehettek az egyetemen.) Célszerű lenne ezután minden tankönyvről szakmai vitát folytatni és az eredményeket figyelembe venni – még a könyvek megjelenése előtt.
Ugyanakkor ezzel még csak a jelenlegi egy tantárgy-egy tankönyv helyzetet legimitáltuk: azt, hogy egyentankönyvből egyentanárok egyengyerekeket képeznek. Hogy is mondta nagy költőnk? A Kánaán majd akkor jön el, ha a tankönyvkiadók asztalánál ismét mind egyaránt foglal helyet, és sok különböző tankönyv napvilága ragyog minden ház ablakán. Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk.