0:05
Főoldal | Rénhírek

Vonathoz láncolták magukat ukrán újságírók

A magukat a Budapest-Moszkva nemzetközi gyorsvonathoz láncoló újságírók szerint túl gyakran sértik meg a sajtószabadságot.

MTI | 2010. május 3.

Ukrán újságírók láncolták magukat oda a Budapest-Moszkva nemzetközi gyorsvonathoz hétfőn reggel Lemberg (Lviv) pályaudvarán, így tiltakozva az ellen, hogy szerintük az ukrán hatóságok egyre gyakrabban sértik meg a sajtószabadságot.

A Lembergben kiadott Ekszpresz című lap több mint 50 újságírója tartott tiltakozó akciót a nyugat-ukrajnai nagyváros pályaudvarán a sajtószabadság napja alkalmából, Merre haladunk? címmel. A lap hat munkatársa ennek keretében láncolta magát a Budapest-Moszkva nemzetközi vonatszerelvény utolsó kocsijához, azt követelve, hogy az ukrán legfőbb ügyészség haladéktalanul indítson vizsgálatot az újság szerkesztőségét és munkatársait ért rendőri és ügyészségi atrocitások ügyében, s lépjen fel az oknyomozó újságírókat érő életveszélyes fenyegetések megszüntetése érdekében – adták hírül ukrán internetes hírportálok.

A mostani már a harmadik tiltakozó akció, amit az Ekszpresz munkatársai folytattak jogaik védelmében. Néhány hete az újság mintegy száz munkatársa a Csap-Kijev autóutat zárta le azt követően, hogy rendőrök bántalmazták a lap munkatársait.

Az utóbbi időben három alkalommal adtak le lövéseket az újság szerkesztőségének épületére, és többször kíséreltek meg merényletet a főszerkesztő ellen is. A lap igazgatója ellen ügyészségi eljárás van folyamatban, az újságírók szerint azért, mert az orgánum oknyomozó riportokban leplezte le a helyi ügyészek korrupciós ügyeit.

A lembergi pályaudvaron folytatott tiltakozó akció békésen fejeződött be, a Budapest-Moszkva gyors rövid késéssel folytatta útját.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!