Veszélyes szakma az újságírás Oroszországban
Korrupció, csúszópénzek, kétes földügyletek – ha erről írnak az orosz újságírók, nem számíthatnak sok jóra. A leleplezésért erőszak jár cserébe.
Mihail Beketovot figyelmeztették, mégsem hagyta abba a leleplező cikkek írását. Olyan témákkal foglalkozott, mint a kétséges földügyletek, a lezsírozott kölcsönök, az asztal alatt átnyújtott csúszópénzek – mindazzal, ami hozzátartozik a Moszkva Himki nevű elővárosában burjánzó korrupcióhoz. „Tavasszal lemondásra szólítottam fel a város vezetőit – írta egyik utolsó vezércikkében Beketov. – Néhány nappal később felrobbantották az autómat. Mi vár rám legközelebb?”
Nem kellett sokkal várnia, hogy megtudja: kegyetlenül megverték háza előtt, vérző testét otthagyták a hóban. Ujjait összezúzták, hármat közülük amputálni kellett, mintha támadói azt akarták volna elérni, hogy többé egyetlen szót se írhasson le. Egyik lábát is elvesztette. Az 52 éves férfi kerekesszékbe kényszerült, és olyan súlyos agysérülést szenvedett, hogy azóta egy egyszerű mondatot sem képes kiejteni.
A vizsgálatot éppen azok az ügyészek irányították, akik korábban többször is elutasították Beketovnak azt a kérését, hogy nyújtsanak neki védelmet. A nyomozás tizennyolc hónapja húzódik, de eddig még senkit sem vettek őrizetbe.
Ez a leszámolás csupán az első volt ebben a térségben, amely magában foglalja a Moszkvát körülölelő településeket, de magára a fővárosra nem terjed ki – az első fejezet az újságírók, emberjogi aktivisták és ellenzéki politikusok ellen végrehajtott, mindmáig felderítetlen támadások és hatósági zaklatások sorozatában.
Oroszországban széles körű a korrupció, és a kormányzat sok területen gyengén működik. A büntetlenül maradt megfélemlítő akciók a legnyilvánvalóbb példák arra, hogy a Szovjetunió összeomlása óta eltelt két évtizedben az ország képtelen volt szilárd törvényes rendet teremteni. Ez a kudarc kisugárzik a társadalomra, eléri az egyszerű embereket, akik szeretnének normális életet kialakítani maguknak az új Oroszországban, és nem akarnak konfliktusba kerülni a hatóságokkal.
Dmitrij Medvegyev elnök személyesen ostorozta Oroszország „jogi nihilizmusát”. Ám a jelenség ennek ellenére nem hagy alább, és fő haszonélvezői éppen a kormányzópárt politikusai. Borisz Gromov, a moszkvai körzet kormányzója az afganisztáni háború idején a 40. hadsereg parancsnoka volt, politikai ellenfelei szerint továbbra is egy tábornok rendérzékével irányít. A tisztségébe Vlagyimir Putyin által kinevezett kormányzó egykori afganisztáni veterántársait ültette be a helyi vezető posztokba. Himki polgármestere, Vlagyimir Sztrelcsenko is közülük való.
Már nem lehetett lenyelni
Beketov maga is ejtőernyős tiszt volt, ám aztán átváltott az újságírói pályára. Haditudósító lett Afganisztánban és Csecsenföldön. Tapasztalatai meggyűlöltették vele a katonai erőszakot. Himkinszkaja Pravda (Himki igazság) című lapját 2006-ban alapította, és gyakran cikkezett a helyi tisztségviselők körében tapasztalható korrupcióról – ezek a funkcionáriusok jobbára a kormányzópártnak, az Egységes Oroszországnak a tagjai.
A lapot Beketov maga pénzelte. Alig 10 ezer példányban jelent meg, de nagy befolyásra tett szert a 185 ezer lakosú elővárosban és környékén. Két általa felvetett téma országos hullámokat vert. Bírálta a helyi vezetést, mert egy út kiszélesítése érdekében leromboltatta a szovjet vadászrepülők emlékművét. Hasonlóképpen kifogásolta, hogy egy Szentpétervár felé vezető főútvonal megépítése érdekében a kormány engedélyezte az ősrégi tölgyeknek, jávorantilopoknak és medvéknek otthont nyújtó himki erdőség megbontását. Az újságíró feltételezte, hogy a hivatalosságok titokban hasznot húztak az útépítésből. A vezetők, akiket mellbe vágott a nyilvános bírálat, heves kirohanásokat intéztek ellene. Beketovot telefonon megfenyegették, kutyáját megölték, és háza küszöbén hagyták, majd felrobbantották az autóját. Ekkor kért védelmet a hatóságoktól, de azok elutasították.
Az ügyészség a robbantás után nem a merénylők után kezdett nyomozni, hanem a lap ellen indított eljárást. Beketov elmondta egyik barátjának, hogy egy „illetékes” nyíltan figyelmeztette is cikkei miatt. Ő azonban továbbra is ostorozta a polgármestert és embereit. 2008 novemberében rátámadtak a háza előtt (az elkövetők feltehetően többen voltak). Az összevert újságíróra másnap talált rá egy szomszéd. Ezt már nem lehetett lenyelni, ügyészségi vizsgálat indult, de Julija Zsukova szóvivő szerint a nyomozást bizonyítékok hiányában fel kellett függeszteni. „Ki kellene hallgatni Beketovot, ehhez azonban az orvos nem ad engedélyt” – magyarázta.
Az újságíró a támadás óta képtelen kommunikálni.
Az amerikai lap értesülése szerint azokat, akik Beketov mellett kívántak tanúskodni, a nyomozók rendre arról faggatták, hogy miért akarnak belekeveredni az ügybe. Zsukova pedig azok ellen kelt ki, akik úgy vélték, hogy a támadás az újságíró cikkeivel függ össze; szerinte az ilyen információk csak félrevezetik az embereket. Gromov kormányzó és Sztrelcsenko polgármester nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyről.
Jogi nihilizmus
A 73 éves Jurij Gracsovot, a lap főszerkesztőjét ezt követően 2009 februárjában ugyancsak saját otthona előtt megtámadták. Úgy megverték, hogy intenzív osztályra került, ahol egy hónapig ápolták különböző sérülésekkel.
A hatóság először azt mondta, hogy részegen elesett, majd azt, hogy közönséges rablótámadás áldozata lett, noha minden, amit a támadók elvittek, egy dosszié volt a lap következő számának anyagával. A tettesek nem kerültek elő, az Egységes Oroszország párt korifeusa, egy volt afganisztáni veterán pedig közölte, hogy az atrocitásnak semmi köze nem volt Gracsov újságírói munkájához. Azt viszont sikerült a hatóságnak „megállapítania”, hogy Gracsov újságja vétkes rágalmazás bűntettében, ezért vádat is emeltek ellene, és be akarják tiltani a lapot.
A 10-es úton kissé távolabb, Klin városában 2009 márciusában ellenzéki gyűlést rendeztek, hogy tiltakozzanak a korrupció, illetve a közszolgáltatások növekvő díjszabása ellen. Amikor Pjotr Lipatov, az Egyetértés és Igazság című ellenzéki lap főszerkesztője távozott a gyűlésről, három ember rárontott, a földre lökte, és fejét addig ütlegelte, míg el nem vesztette az eszméletét. A jelenetet több tüntető videóra vette, a felvétel alapján az újságíró kollégái kiderítették, hogy a támadók rendőrtisztek voltak.
Nem sokkal később rendőrök keresték fel a 28 éves Lipatovot a kórházban: rá akarták venni egy olyan értelmű nyilatkozat aláírására, hogy ő provokálta ki a támadást. Amikor ezt elutasította, a rendőrség nyilatkozatot adott ki, amely szerint a „filmező újságíró váratlanul reakciós tömeg sűrűjében találta magát, és a körülötte lévők a földre lökték”. Bár később a hatóságok elismerték, hogy a támadók rendőrök voltak, nem emeltek vádat ellenük – viszont házkutatást hajtottak végre a szerkesztőségben, számítógépeket foglaltak le, és „törvénybe ütköző szélsőségesség” címén eljárást indítottak Lipatov ellen.
„Csak én maradtam”
Az ehhez hasonló sorozatos esetek nyilvánosságra kerülése nyomán a hatóságokat látszólag aggasztani kezdte, hogy a körzetre rásüthetik, hogy újságírók számára veszélyes térségnek számít. Gromov kormányzó hivatala közleményt adott ki, leszögezve, hogy az újságírók ellen végrehajtott támadásokat alaposan kivizsgálják. Ám azóta sem vettek őrizetbe egyetlen gyanúsítottat sem, a zaklatások ellenben folytatódnak.
Alig egy nappal azután, hogy a The New York Times tudósítója meginterjúvolta Julija Zsukova szóvivőt az Egyetértés és Igazság szerkesztőjének ügyéről, Klin központi piacán nyomozók léptek az újságíróhoz, és közölték vele, hogy sürgősen ki akarják kérdezni az ügyről. A hat és fél órás kihallgatáson olyan nyilatkozat aláírására próbálták rávenni, amelyben elismerte volna, hogy a tömeget a hatósági épületek megrohamozására akarta mozgósítani – fedte fel az amerikai lapnak Lipatov.
A szerkesztő elutasította az „ajánlatot”.
Himkiben közben új ellenzéki lap indult Otthonunk, Himki címmel. Szerkesztője egy mélyen vallásos ember, az 50 éves Igor Belouszov, aki korábban városi tisztviselő volt, de a korrupció ellen tiltakozva kilépett állásából. Az első néhány szám után Sztrelcsenko polgármester rágalmazási pert indított, amelynek „eredményeként” vádat emeltek a szerkesztő ellen – tiltott kokainkereskedelem címén.
A vád egy másik városban élő ember vallomásán alapult. Az illető nem tudta bizonyítani állítását a bíróságon.
Belouszovnak ez már sok volt. „Sok újságíró dolgozott a lapnál, de valamennyiüket meghurcolták, úgyhogy mind feladta. Csak én maradtam, de most már nekem is elegem van ebből” – fakadt ki.