Változó éghajlat, változó mumifikálási divatok
Az éghajlatváltozások befolyásolták az elhunytakat mumifikáló csincsorró indiánok temetkezési szokásait – derítették ki chilei kutatók.
A Chinchorro-kultúra népe, egy halászközösség körülbelül tízezer éve telepedett meg az Atacama-sivatag Csendes-óceán menti részén, és hatezer éven át élt azon a területen, amely jelenleg Chile északi részét és Peru déli vidékeit foglalja magában. A Chilei Katolikus Egyetem kutatói Pablo Marqueta irányításával a csincsorró indiánok mumifikálási szokásait vették górcső alá, tanulmányukat az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a Proceedings of the National Academy of Sciences legújabb számában tették közzé. Megállapításuk szerint kezdetben volt a természetes mumifikálódás, hiszen a terület az egyik legszárazabb a Földön, és a sekély sírokba eltemetett, kiszáradt holttesteket rendszeresen „kihantolta” a szél.
A chilei kutatók szerint ez azonban csupán az érem egyik oldala, a világon elsőként alkalmazott rituális mumifikálást ugyanis a népesség lélekszámának növekedésével magyarázzák a tudósok. A regionális éghajlatra utaló nyomok után kutatva növényi maradványokat kerestek az üledékes kőzetek különböző rétegeiben, amelyek elárulták, hogy i. e. 5800 és i. e. 4700 között az Andokban megnőtt a csapadék mennyisége, ennek köszönhetően talajvíz halmozódott fel az amúgy száraz, sivatagos területeken, csermelyek, patakok törtek a felszínre. A viszonylag kedvező körülmények hatására nőtt a népesség lélekszáma, amely i. e. 5000 és i. e. 3000 között érté el csúcspontját. A nagyobb népesség több halottat is jelentett egyben. Az el nem bomló tetemek állandóan jelen voltak, kihatottak az élők mindennapjaira – olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon és a Nature News hírei között.
A kedvező környezeti tényezők hozzájárultak egy összetettebb társadalmi struktúra kialakulásához is. Új eszközök jelentek meg, új ötletek születtek – emelte ki Pablo Marqueta. Többféle mumifikálási „divat” is született. Kezdetben voltak a fekete múmiák, amikor mangánoxiddal festették a holttesteket, később okkerrel vörösre színezték őket. Körülbelül 4400 évvel ezelőtt az éghajlat szárazabbá vált, a part menti vizekben csökkent a halállomány, ezzel egy időben a csincsorró indiánok felhagytak a halottak mumifikálásával. Pablo Marqueta szerint a csincsorró indiánok a kontinens belsejébe települtek át.
Egy törzsnél (nem emlékszem már, hogy Afrika-e, vagy Ázsia, bár ez utóbbira gyanakszom) a mumifikálási szokásokat próbálják feléleszteni. Egy öreg ember arra kérte a családját, hogy őt mumifikálják halála után, ahogy a nagyapjával is tették. A feladat azért nem egyszerű mert misszionáriusok eltiltották az embereket ettől a temetési módszertől és kicsit felejtettek már a tudásból. Az egészet a Discovery is végig kísérte, akkor egy disznót gyakorolt a férfi fia. Ezen a területen is nagy szerepe volt az időjárásnak a mumifikálásban.
Több mint egy évtizede Nyugat-Kínában is tártak fel régi sírokat, ahol a testek a száraz időtől mumifikálódtak, de olyannyira, hogy szinte egészen jól megőrződött a testük. És a fő érdekessége az egésznek, hogy az első feltárt sírokban ázsiai kinézetű emberek mellett teljesen europid formájú emberek is nyugodtak. A még korábbi sírokban csakis europidek nyugodtak. A tőlük vett DNS alapján Kelet-Ukrajna, Dél-Oroszország területéről vándorolhattak Közép-Ázsiába, ahol együtt éltek a helyi mongolid népekkel.