0:05
Főoldal | Rénhírek

Kik és mikor népesítették be először Amerikát?

Egy brazíliai barlangban felfedezett, kőbe vésett pálcikaember valószínűleg a kőművészet legkorábbi darabja az amerikai kontinensen, ami azt jelezheti, hogy az ember korábban telepedett be az Újvilágba, mint eddig gondolták.

MTI | 2012. február 24.

A Brazília közép-keleti részén fekvő Lapa do Santo barlang falára karcolt figura a feltételezések szerint 10-12 ezer éves lehet. A szakemberekkanos kisembernek nevezték el, túlméretezett nemi szerve miatt. A kőkarc valószínűleg valamilyen termékenységi rituáléhoz kötődik hangoztatta Walter Alves Neves, a Sao Paoló-i Egyetem régészcsoportjának vezetője.

A csoport még 2009-es kutatásai során talált rá az emberkét formáló rajzra, de csak most tette közzé felfedezését a PLoS One tudományos folyóiratban.Ez azt mutatja, hogy mintegy 11 ezer évvel ezelőtt a kővésés művészetének egy igen változatos formája létezett Dél-Amerikában, ezért az ember valószínűleg jóval korábban érkezett a kontinensre, mint azt általánosan feltételezik” – idézte Nevest a The Daily Telegraph brit napilap honlapja.

A kinyújtott kézzel ábrázolt pálcikafigura mintegy 25 centiméter a fejétől a lába végéig, és 17 centi széles, fallosza 5 centiméteres, majdnem akkora, mint a férfi balkeze. A karbonos kormeghatározás és más vizsgálatok azt jelzik, hogy 10-12 ezer éves.

A térség barlangjaiban a régészek emberi maradványokat találtak, továbbá kőből és csontból készült eszközöket, tűzhelyből származó hamut, vadállatokból és gyümölcsökből származó élelmiszermaradékokat.

Ebben a térségben találták meg korábban Dél-Amerika legrégebbi emberi csontvázát, a Luzia névre keresztelt 20 éves nő maradványait.
Arcának rekonstrukciója azt mutatta, hogy Luzia morfológiája majdnem azonos az ausztrál őslakosokéval, ami megkérdőjelezi azt az elméletet, amely szerint ázsiai eredetű emberek népesítették be először Amerikát a Bering-szoroson keresztül.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (3):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
12 éve 2012. február 25. 18:36
3 menasag

Na és mi van, ha abban a barlangban ugyan éltek vagy jártak 12000 évvel ezelőtt emberek de nem ők rajzolták hanem más, valami olyan anyaggal amit ott talált ?

12 éve 2012. február 25. 17:15
2 doncsecz

Jó pár éve, talán 10 esztendeje is lehet annak, hogy egy régész-paleontológus nő Dél-Amerikában egy barlangban olyan leleteket talált, hogy az első ember egy nő, aki afrikai eredetű lehet volt az első lakója a kontinensnek. A maradványokat 13-14 ezer évesre becsülte. Nem hallottam azóta semmit erről, de nyerhetett bizonyosságot? Akkoriban szerintem már úgy álltak a kontinensek ahogyan most, hogyan jutott volna el akkor az az illető Afrikából Dél-Amerikába, míg Ázsiából a Bering-szoroson inkább átkellhettek az emberek.

12 éve 2012. február 25. 11:07
1 Pesta

Érdekes, a tudósoknak eszükbe se jut az a lehetőség, hogy egy korabeli mókamiki szépen egészítette ki obszcénre az ábrát.