Trója a Kárpátokban
Lengyelország délkeleti részén, a Podkarpackie régióban idén nyáron avatták azt a különleges skanzent, amelyet több évtizedes helyszíni régészeti feltáró munka eredményeként megtalált anyagra, 160 ezer bronzkori tárgyra építve hoztak létre. Élmény a látogatása, mert gyermek és felnőtt egyaránt élvezettel ismerkedhet a múzeumban kialakított diorámák - életképek – segítségével a kőkorszakkal, a bronz- és vaskorral, a tárlókban a legérdekesebb leletekkel és az eredeti helyszínen rekonstruált épületekkel, őrzőtoronnyal. Az archeológiai élményfalu Trzcinica közelében található.
Hogyan lelték meg az ugyancsak több rétegben feltárt kisázsiai ókori város neve után Karpacka Troja, vagyis a Kárpátok Trójája elnevezést kapott leletegyüttest?
Mindenki tudta a környéken, hogy ez a terület mindig lakott volt, földsáncok állnak itt, amelyek felhívták erre a figyelmet, és amelyeket már az 1950-es években elkezdtek kutatni. Ennek eredményeképpen megtalálták az első nyomokat, majd a 90-es évektől folytatták a régészeti kutatást.
Szerencsés körülmények segítették, hogy megtörténhetett az évszázadokon át – bár változó népességgel – de mindig lakott terület leleteinek megmentése, és azok segítségével legalább három történeti kor lakosainak, szokásainak és életkörülményeinek feltárása.
Füzesabony térségéből is érkezett népcsoport
A kőkorszak végének a nyomait láthatjuk először mind a múzeum épületében kialakított diorámák nézése közben, mind a tárlókban elhelyezett leletek megcsodálásakor. Az első lakosok még nem ismerték a vasat, bőrből és fából készült minden eszközük és ruházatuk. Az állattenyésztés mellett horgásztak, gyűjtögető életmódot folytattak, és nem művelték a földet. A következő a bronzkorszaki átmenet itt élői már falut alakítottak, utcák jöttek létre, hiszen a házak sűrűn egymás mellett épültek fel sárból, fából, és az akkori emberek földet is műveltek az állattenyésztés mellett.
És a múzeumban ezután éri a magyar érdeklődőt a meglepetés: Magyarországról, Füzesabony területéről érkezik a következő népcsoport, amelyik ugyancsak ezt a védett völgyet és dombot választja lakóhelyül. Ez az ottomán-füzesabonyi kultúra erősödött meg itt, letelepedtek, faekével művelték a földet. Maradt emlék arról is, hogy nem égették, hanem temették a halottaikat, a méhen belüli magzati pózban, amely a természethez visszatérést szimbolizálta. A sírba helyezett ajándékok jelzik, hogy hittek a síron túli életben. Mindez időszámításunk előtt 1300 évvel történt.
Ezzel a korszakkal és népcsoporttal már a bronz megmunkálása kezdődik. Ők tovább fejlesztik a lakott területet, újabb házakat és hozzájuk vezető utat is kiépítenek. Hogy miért volt vonzó a hely? Itt haladt a borostyánút, amely a Balti-tenger felől vezetett délre, lehetőség nyílt a kereskedésre, a megtermelt áru értékesítésére. A dombot, ahol az emberek letelepültek, folyó övezte és védte egy esetleges támadás ellen.
Azután kétezer évig nem maradt az életnek és kultúrának semmi nyoma.
A VIII. században szlávok telepedtek le ugyancsak itt, ekkor jelent meg a vas a leletek között. A diorámák bemutatják a házimunkát – az ekevassal történő szántást, a településük pedig, amely a középkorig fennmaradt, ugyancsak látható maketten. Ekkor már nagynak számított a helység, amely a környék legfontosabb ilyen falva lett: több részből állt, a középső területet védőövezet vette körül, toronnyal, amelyből a környéket lehetett megfigyelni, cölöpökből készült fallal, amely valamennyire védett a vadaktól és a hirtelen rajtaütésektől.
A diorámák egyikén kora középkori harcosok várják az összecsapást, kardokkal, páncélöltözettel és sisakkal. Bár a harcos kardja másolat, az eredeti meglelt tok díszes ezüst verete is itt látható az egyik tárlóban. Végül egy máglyán búcsúzhatunk a kor emberétől; szokásuk szerint elégetik a halottakat és hamvaikat temetik egy edényben a földbe. A megszólalásig élethű alakokkal és állatokkal benépesített diorámákat ugyanaz a lengyel alkotócsoport készítette, amelyik az ópusztaszeri Feszty-körkép és előtere restaurálását végezte.
Az Európai Unió Izland, Liechtenstein és Norvég Alapjának, valamint a lengyel állam 50-50 százalékos támogatásának köszönhetően 13 millió zloty költséggel 2011 júniusára elkészült a kiállítóhely mellett a falu egy részének rekonstrukciója is, amely szintén látogatható. Rönkházak, vályogházak állnak, oszlopok tartják a tetőt. Benn a tűzhely, ahol a család élete zajlott, világításra, melegedésre, és főzésre egyaránt szolgált. Fölötte nedves állatbőrt feszítettek ki, ezzel védve a tetőt a szikráktól. Fűzfából font bölcső, állatbőrök fedte fekvőhely a berendezés.
Már a megnyitás óta nagy érdeklődés kíséri a skanzen látnivalóit. December elejéig 50 ezer látogatója volt a létesítménynek.