0:05
Főoldal | Rénhírek

„Úttörővasút” a Városligetben

Megfordul a világ szombaton a Műcsarnokban: a múzeum SZEMAFOR program foglalkozásain résztvevő gyermekek vezetik a csoportokat az „Európai utasok” kiállításon, ők szedik a belépőket, segédkeznek a ruhatárban, a pénztárban, felügyelik a kiállítótermeket, valamint múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak.

MTI | 2012. május 11.

A Műcsarnokban idén már másodszor lesznek gyerekek a házigazdák. Ők fogadják a látogatókat az ezredforduló utáni kolozsvári képzőművészetet bemutató kiállításon. A programon közreműködnek a Műcsarnok SZEMAFOR foglalkozásain részt vevő gyermekek, valamint a Váci Utcai Ének-Zenei Általános Iskola tanulói. A fordított napon a gyerekek a tárlatvezetések mellett többek között festő, mozaikkészítő, arc- és testfestő és jelmezkészítő foglalkozásokra várják a felnőtteket.


A SZEMAFOR gyermekfoglalkozásokon hetente egy alkalommal a Műcsarnok éppen aktuális kiállítását dolgozzák fel a pedagógusok a gyerekekkel közösen, játékos formában. A beszélgetés és szerepjáték mellett lehetőség nyílik arra is, hogy a diákok megismerjenek egy kiválasztott műhöz kapcsolódó képzőművészeti technikát, amelynek segítségével saját alkotásokat hozhatnak létre. Ezeket a foglalkozásokat vezénylik le a fordított napon a gyerekek. A heti rendszerességgel ismétlődő foglalkozások egymásra épülnek, a témák kapcsolódnak egymáshoz és ez még elmélyültebbé, intenzívebbé teszi az együttlétet, valamint a kreatív munkát a csoport számára.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!