Úrhölgyek és úrihölgyek

Gyakran éppen az udvariasnak szánt megszólítás válik nevetségessé. De mi van, ha egyszerűen nincs megfelelő kifejezésünk? Valóban rosszabb a nőknek, mint a férfiaknak? Mi is igazán a megkülönböztetés?

Orsi nevű olvasónk nem először fordul hozzánk segítségért, ezúttal is levélben érdeklődött:

Az Úrhölgy megszólítás helyett használható-e más forma hivatalos levelekben a hölgyek név szerinti megszólításában?

Lányok, szólíthatlak titeket úrhölgyeknek? Vagy legalább kisasszonyoknak?
(Forrás: Wikimedia Commons / Paterm / CC BY-SA 3.0, 2.5, 2.0, 1.0)

Orsi levelére azt válaszoltam, hogy elsősorban ízlés kérdése, hivatalos levélben milyen megszólítást választ . Én például személy szerint nevetségesnek tartom az úrhölgy használatát, bár tudom, hogy sok helyen használják hivatalos levelekben. Azt javasoltam, a puszta nevet használja megszólításnak, a Tisztelt Spitzberger Kamilla! megszólítás minden udvaraissági kívánalomnak eleget tesz. Orsi azonban nem örült válaszomnak:

Két azonos pozícióban lévő vezető esetében, ha az egyiket úrként, a másikat, aki nő, csak a nevén szólítjuk meg, az az utóbbira nézve nem lekicsinylő-e?

Természetesen el kellett ismernem, hogy ez furcsa egyenlőtlenség, de míg az úr meglehetősen semleges, addig az úrhölgy elavult szó – ez ellen nem sokat tehetünk. Az esély- és jogegyenlőség véleményem szerint ebben az esetben úgy biztosítható a legkönnyebben, ha az úr szót sem használják! Orsi továbbra sem repesett az örömtől:

Elszomorítónak tartom, hogy magyar nyelven nem lehet igazán tiszteletteljesen megszólítani a nőket, ahogy pl. az angolban (Mrs / Miss / Ms). Reméljük, idővel kialakul majd erre egy megfelelő szó, hiszen az üzleti élet élvonalában már nők is vannak.

Igaza van-e Orsinak, amikor a magyar nyelv hiányosságáról beszél? Nos, részben persze igen, részben nem.

Először is térjünk egy kicsit vissza az úrhölgy szóra! Kétségtelen, hogy vannak bizonyos helyek, ahol ezek használata kötelező. A diplomáciának például megvan a maga etikettje, és bizony egy nagykövetségi fogadásra szóló meghívót így kell megcímezni. Más kérdés, hogy amikor a kisebb nyelveket tanuló hallgatónőket meghívnak olyan országok nagykövetségeinek fogadásaira, melyekben az adott nyelv hivatalos, nem tudják vihogás nélkül kezükbe venni a borítékot. Az úrhölgy bizony reménytelenül elavult. De jobban járnak-e a férfiak?

Nem hiszem. Igaz, hogy őket a lehető legtermészetesebb dolog úrnak címezni, de éppen ezért ez a megszólítás nem fejez ki semmit. Az úr szó ugyan sok magasztos, tisztelt dolgot kifejezhet (égi vagy földi parancsolót is), de megszólításként megkaphatja bárki.

Bezzeg az angolok...

Azt is kétlem, hogy az angolban sokkal jobb lenne a helyzet, mint a magyarban. Először is, a magyarban is használható az asszony vagy a kisasszony. Gondban akkor lehetünk, ha nem vagyunk tisztában az illető családi állapotával. Az angolt használóknak itt annyi előnyük van, hogy a Ms. rövidítést használva feloldhatják a dilemmát.

Vannak esetek, amikor a magyarban sincs gond: például amikor foglalkozásnéven szólítunk meg. A Tisztelt Tanár Úr! és a Tisztelt Tanárnő! vagy a Tisztelt Igazgató Úr! és a Tisztelt Igazgatónő! között nincs udvariasságbeli különbség. Igaz, a helyzet nem mindig ennyire szerencsés: a Tisztelt Főmérnök Úr! mellett sem a Tisztelt Főmérnöknő!, sem a Tisztelt Főmérnök Asszony! nem tűnik igazán szerencsés megoldásnak, a Tisztelt Főmérnök Kisasszony! pedig kifejezetten furcsa. Ez azonban pontosan arra figyelmeztet mindannyiunkat, hogy ha olyan levelet kapunk, melyben a megszólítást nem érezzük megfelelőnek, elgondolkozzunk azon: mi lett volna szerintünk a helyes forma, és találunk-e egyáltalán olyat. Ezek után sokkal megértőbbek leszünk a levélíróval.

Ha már a nemi különbségeknél tartunk, meg kell jegyeznem, hgy van a magyar nyelvnek egy olyan vonása, amely szerintem sokkal több gondot okoz. Ez pedig az, hogy sok nő felveszi férje teljes nevét  – régen más lehetőség sem volt, de sokan ma is ezt követik. Képzeljük el, hogy valakiről tudjuk, hogy Kákalaki Gézánénak hívják. Hogyan tudjuk megszólítani? Levélben természetesen elfogadható a Tisztelt Kákalaki Gézáné!, de csak akkor, ha a levél hivatalos. Ha előtte baráti hangú levelet kaptunk Kákalaki Gézáné aláírással, akkor joggal érezhetjük úgy, hogy a Kedves Kákalaki Gézáné! megszólítás túlzottan merev, barátságtalan. Azt viszont mégsem írhatjuk, hogy Kedves Gézáné! Társalgásban pedig még rosszabb a helyzet: szerencsére itt lehetőségünk van feltenni a Hogy szólíthatom? kérdést.

Nemi egyenlőség a nyelvben

Orsi joggal érzi úgy, hogy a nyelv hoz minket kellemetlen helyzetbe. Én azonban úgy látom, nem az az alapvető probléma, hogy a nők megszólítására nincs általános, bevett séma. Úgy gondolom, a probléma ott van, hogy miért is kell nekünk másképp megszólítani a nőket, mint a férfiakat? Ha egyenjogúság van, és – példának okáért – az üzleti kapcsolatban úgysem számít, ki férfi és ki nő, akkor miért kell ezt nyelvileg folyamatosan jelölni?

Az igaz, hogy a nők még rosszabbul jártak azáltal, hogy náluk még a családi állapotot is jelölni szokás, az alapvető probléma mégis azzal van, hogy különböző csoportokba tartozó emberek hovatartozását nyelvileg akkor is jelölni kell, ha az egyébként érdektelen.

Nos, ilyen szempontból mi, magyarok, még jól jártunk, hiszen nyelvünkben nincsenek nyelvtani nemek. Ahol azonban vannak, ott ebből is zűrök akadnak: egyes foglalkozásnevekből nőnemű változatot is képeznek, másokból viszont nem. Az utóbbi esetben el lehet vitatkozni, hogy a hozzá fűzött jelzők a nyelvtani nemmel vagy a természetes nemmel legyenek-e egyeztetve. AZ oroszban például egy nőről úgy is megállapíthatjuk, hogy jó orvos, hogy azt mondjuk: ona horosaja vracs, de azt is hogy ona horosij vracs. Mindkettő azt jelenti, hogy ’ő (nőnem) jó orvos‘, de az első esetben a jó nőnemben van (mivel nőről van szó), a második esetben viszont hímnemben (mivel a vracs ’orvos’ szó hímnemű). Az ilyen szerkezetek megítélése viszont a nyelvhasználók között is ingadozik.

Az úrhölgy honnan méltóztatott érkezni?

Orsi feltett egy másik érdekes kérdést is az úrhölgy-gyel kapcsolatban:

Az úrhölgy szó eredetére lennék kíváncsi. Először is, hogy ez a szó úgy keletkezett-e a modern nyelvben, hogy a nőket is, hasonlóképpen a férfiakhoz, meg akarták szólítani ezzel, illetve ennek a szónak a változatával (csak hozzácsatolták a hölgy szót)? Vagy pedig az úrhölgy esetleg az úrihölgy egy rövidített változata-e?

Nos, mindenekelőtt fel kell rá hívnom a figyelmet, hogy az úrihölgy ugyanúgy szóösszetétel, mint az úrhölgy. Sőt, az olyan szókapcsolatok, amelyek előtagja -i képzős melléknév, mely nem az aktuális helyet jelöli, eleve a szóösszetételhez hasonlóan viselkednek. Leginkább az jellemző rújuk, hogy a jelző és a jelzett szó közé nem kerülhet más jelző. Nem mondhatjuk, hogy *vetési nagy varjú, csak azt, hogy nagy vetési varjú. A fokföldi nagy ibolyáról meg tudhatjuk, hogy csak olyan terjedelmes ibolya lehet, mely fokföldön található, míg a nagy fokföldi ibolya esetében a fokföldi utalhat a fajtára is. Ennyi azonban elég is a leíró nyelvtanból, térjünk át a szótörténetre.

Sajnos jól ismert kedvencünk, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára ebben az esetben cserben hagyott minket: semmiféle adatot nem tartalmaz sem az úrhölgyre, sem az úrihölgyre vonatkozóan.

Ezután az online elérhető magyar nyelvtörténeti korpuszhoz fordultam. Ebben az úrhölgyre 1847-ből, az úrihölgyre 1916-ból származik a legkorábbi adat. A képet kissé bonyolítja, hogy külön írva (úri hölgy) már 1846-ból van rá adat.

Utolsó ötletem Szily Kálmán műve, A magyar nyelvújítás szótára volt. Eszerint az úrhölgy először Fáy Andrásnál (1839), majd Kossuthnál (1841) és  Fogarasinál (1845) bukkan elő. Sajnos sem az úrihölgyre vonatkozó adatot nem találtam, sem arról nem derült ki semmi, hogy az úrhölgy pontosan hogy keletkezett.

Valószínűnek tartom, hogy a két kifejezés párhuzamosan jött létre, de ezt a képet további adatok jelentősen megváltoztathatják. Az is könnyen elképzelhető, hogy a szó keletkezéséről azért nem írnak semmit, mert nincs benne semmi különös. A szóösszetétel gyakori szóalkotásmód, és egyértelmű, hogy az úrhölgy olyan hölgyet jelöl, aki az úri osztályhoz, „jobb körökhöz” tartozik. Legfeljebb annyi furcsálható, hogy a hölgy eleve csak a kiválaszotottakat jelöli, ezért a szóalkotás kissé tautologikusnak tűnik.

Kapcsolódó tartalmak:

• Kínos nyelvi korrektség
• A nő örök – második
• A nőknek nagyobb…
• Nőiesített himnusz-szöveg?
• Nőies Obama beszédstílusa?
• Női golfozók és a diszkrimináció
• Nők és majmok: egyező kommunikációs stratégiák
• Le a szexista nyelvhasználattal!
• A nyelvtani nem mint politikai „nem”

Hozzászólások (12):