0:05
Főoldal | Rénhírek

Ukrajna: nincs több orosz nyelvű keresztlevél

Az orosz nyelvű keresztlevelek ukránra cserélését javasolják az ukrán hatóságok Kárpátalján. Az új okmány kiváltása némi pénzbe és sok hivatali várakozásba kerül – adta hírül a Kárpátalja című hetilap.

MTI | 2009. július 20.

Az állami hatóságok ügyintézői „jóakaratúan” figyelmeztetik a hozzájuk fordulókat, hogy gyermekeiknek a kilencvenes években oroszul kitöltött keresztleveleit cseréljék ukrán nyelvűre. A dokumentumok ugyan érvényesek, tulajdonosaiknak azonban „problémáik adódhatnak” az orosz nyelvű szövegből – írta a hetilap internetes oldalán.

Az új keresztlevél kiváltása 34 hrivnyába (850 forint) kerül, és nem kevés hivataljárással töltött időt jelent.

Natalija Kemenyas, a Kárpátaljai Megyei Igazságügyi Főosztály beregszászi járási anyakönyvi osztályának vezetője a lapnak elmondta, hogy „az átmenet évei után a független Ukrajnában végre sikerült elérni, hogy a hivatalos okmányokat államnyelven állítsák ki, ettől függetlenül azonban minden korábban kiadott keresztlevél is érvényes maradt. Ma már minden hivatalos dokumentumot kizárólag ukrán nyelven állítanak ki, így egy orosz nyelvű keresztlevél esetében előfordulhat, hogy egy adott intézményben helytelenül fordítják ukránra az abban szereplő adatokat, mindenekelőtt a tulajdonosa nevét, miután a fordításnak különböző szabályai léteznek. Ugyancsak sok probléma adódhat a magyar nevek egyébként is nehéz fordításából. Később azután rengeteg gondot okozhat az ügyintézés során, ha a különböző személyi okmányokban különféleképpen leírva szerepel ugyanaz a név”.

Az osztályvezető szerint az átírási gondok kiküszöböléséhez nem feltétlenül szükséges új keresztlevelet igényelni. A jogszabályok értelmében az is elfogadható megoldás, ha az állampolgár közjegyző által hitelesített ukrán fordítást készíttet a keresztlevélről.

A lap szerint ez a megoldás nem olcsóbb, mint az új okmány kiváltása.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...