0:05
Főoldal | Rénhírek

Új lecke a japánoknak

Japán hamarosan 196 új kandzsi jelet vezet be, melyeket a középiskolában kell elsajátítani. Ez lesz az első kandzsi reform az elmúlt 30 évben.

nyest.hu | 2010. június 10.

A japán nyelv írásának memorizálása a kínaiból átvett kandzsi írásjelek miatt komoly nehézséggel jár. A japán középiskolások sorsa pedig most még tovább bonyolódik, mert a megtanulandó kandzsik mennyiségét 1945-ről 2136-ra tervezi emelni az idén a kormány – tájékoztat minket a Japan Today honlapja.

A kandzsi reformok nem túl gyakoriak Japánban: ez lesz a harmadik a második világháború óta, és az utolsóra 29 évvel ezelőtt került sor. A kormány által megbízott tanácsadó bizottság 196 új jel bevezetését javasolja, míg öt jelet elhagyna elavultságuk miatt.

Az új jelek tanítását azért vezetik be, mert a számítógépek és a mobiltelefonok korában ezeknek az egyébként nagyon sok vonásból álló jeleknek a megjelenítése sokkal egyszerűbbé vált. A bizottság javaslata szerint nem is szükséges, hogy ezeket a jeleket kézzel le tudják jegyezni. Ugyanakkor továbbra is fontosnak tartják, hogy a jelek elsajátítása a kézíráson keresztül történjen.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
13 éve 2010. június 12. 15:52
1 elhe taifin

Az új írásjegyek listája:

fubito.blogspot.com/2010/06/uj-kandzsik.html