0:05
Főoldal | Rénhírek

Terjeszkedik a kínai állami média

A kínai újságok és a kínai televíziók is egyre jobban igyekeznek hangjukat hallatni a nemzetközi hírpiacon. A kormány óriási összeggel támogatná ezt.

nyest.hu | 2010. március 22.

A kínai kormány egyre jobban szeretné, hogy a növekvő gazdasági hatalmú ország hírei a kormány saját tálalásában jussanak el a hírek globális piacára. Jelenleg a legolvasottabb angol nyelvű kínai napilap a China Daily, ami 300 ezres példányszámban jelenik meg. Az újság e hó elején esett át 29 éves fennállásának legnagyobb változásán: így leginkább az angol napilapok külsejét tükrözi. Egy másik kínai újság, az egyébként nacionalista felhangú Global Times tavaly indította angol nyelvű kiadását. Érdekes módon ez volt az egyetlen olyan kínai lap, amely megemlékezett a 20 évvel ezelőtti Tiananmen téri eseményekről.

A Kínai Televízió 200 méter magas új központi épülete
A Kínai Televízió 200 méter magas új központi épülete
(Forrás: Wikimédia/Iamdavidtheking)

Az állami Kínai Központi Televízió (CCTV – China Central Television) is egyre több nyelven sugároz rendszeresen. Az angol nyelvű 9-es csatorna már évek óta üzemel, ahogy a későbbi indítású közös spanyol és francia nyelvű adó is. Most orosz és arab csatornákat indított a CCTV, és hamarosan a portugál adó is fogható lesz.

A kínai kormány 45 milliárd jüant, azaz nagyjából 1 300 milliárd forintot szán a közeljövőben az állami médiumok nemzetközi terjesztésére – jelenti az Inter Press Service hírügynökség. A külföldi irodái számat pedig 19-ről 56 fogja növelni három éven belül.

Az igazi áttörés a rendszeres és az egész világon fogható angol nyelvű műholdas adó lesz (hasonlóan az arab világnézetet közvetítő Al-Dzsazírához), ami egyenesen a CNN és a BBC híreivel tudná felvenni a versenyt. Ezt a lépést a kínai hírügynökség, a Xinhua tervezi megtenni, először csak angol nyelvű programokkal.

Az új idegen nyelvű médiumok egyik legnagyobb problémája anyagi jellegű lehet, mert kevés nemzetközi reklámbevételre számíthatnak. A másik a tartalom. A nyugati nézők ugyanis szeretnének olyan tabu témákról is hallani, amelyeket Kína otthon könnyen a szőnyeg alá söpör – gondoljunk csak a három T névén emlegetett Tibet, Tajvan és Tiananmen esetére.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!